2p
KKV
A BKK által a főbb megállókban felszerelt kijelzők fele már pontos információkat közöl.

A Budapesti Közlekedési Központ Futár-projektje keretében a főbb csomóponti megállókban felszerelt kijelzők fele már pontos információkat közöl arról, hogy melyik járat mikor érkezik a megállóba - közölte Somodi László, a BKK vezérigazgató-helyettese pénteken a fővárosban.

Pénteken 68 megállóban kapcsolták be a kijelzőket, ezzel a kijelzővel ellátott 263 megálló közül már 130-ban tájékoztatnak a következő járatok pontos érkezéséről - -mondta Somodi László. Jelezte: Budapesten ötezer megálló van, ezért nem mindegyiknél tudtak felszerelni kültéri vagy beltéri kijelzőket.

A lámpákat is állítja


Emlékeztetett arra, hogy 2295 járművet szerelnek fel a forgalomirányításhoz és az utastájékoztatáshoz is szükséges fedélzeti egységgel, ugyanakkor a villamosok felszerelése a vártnál lassabban halad, előre nem látható műszaki nehézségek és a közlekedési hatóság engedélyezésének elhúzódása miatt. A már felszerelt autóbuszokon és trolibuszokon automatikus lett az utastájékoztató rendszer, a forgalomirányító diszpécserek pedig pontos információkat kapnak arról, hol van az adott jármű, a 15 másodpercenként frissülő, GPS-alapú helymeghatározásnak köszönhetően.

A rendszer képes arra is, hogy harminc csomópontban beavatkozzon a lámpaprogramba, és előnyben részesítse a közösségi közlekedési eszközöket. Somodi László hangsúlyozta: alapjában véve az autósforgalomra van beállítva a lámpaprogram, de ha a csomópontba ér egy autóbusz vagy trolibusz, akkor azt előnyben részesíti az autókkal szemben.    

Meglehet határidőre

Elmondása szerint a projekt lezárása a Synergonnal kötött szerződés szerint március 31., ha ez nem teljesíthető, akkor a BKK kötbérezni fogja a kivitelezőt. Jelenleg 92 százalékos a műszaki megvalósulás, a rendszer stabil, a kivitelező egyelőre nem jelezte, hogy ne tudná tartani a március 31-i határidőt.        
A projekt megvalósításának teljes költsége 6,7 milliárd forint, ebből 4 milliárd forint uniós támogatás.

A rovat támogatója:
A rovat támogatója a Garantiqa.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

KKV Ne maradjon le: újabb több milliárdos kormányzati program indul
Privátbankár.hu | 2026. február 23. 11:09
Előnyben a szolgáltatóipari fejlesztések a kkv-k megerősítése érdekében.
KKV Nyugtalanok a magyar cégek, ha a jövőről van szó
Privátbankár.hu | 2026. január 29. 07:56
A GKI Gazdaságkutató Zrt. – az EU támogatásával végzett – felmérése szerint januárban a fogyasztók kilátásai nem változtak decemberhez képest, de a cégeké némileg romlottak.
KKV Most érkezett a hír: Nagy Mártonék rendszerszintű élénkülésről beszélnek
Privátbankár.hu | 2026. január 27. 11:42
Újabb közleménnyel jelentkezett a Nagy Márton által irányított Nemzetgazdsági Minisztérium (NGM), melyben vállalati sikersztoriról írnak.
KKV Egyre több vállalkozó választja a kibővült Demján Sándor Tőkeprogramot
Privátbankár.hu | 2025. november 25. 12:56
Fokozódik a kereslet a Demján Sándor Tőkeprogram (DSTP) iránt. Dr. Bánfi Zoltán, az MKIK Tőkealap-kezelő Zrt. vezérigazgatója elmondta: a több ezer érdeklődő között IT-, egészségügyi, vendéglátó és szolgáltató vállalkozók is megjelentek. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) célja öt-hatszáz magyar vállalkozás támogatása tőkebefektetéssel.
KKV Gyomrost kaptak a magyar cégek – komoly kellemetlenséget hozott a november
Privátbankár.hu | 2025. november 4. 10:53
Nem elhanyagolható pluszkiadást jelent ez.
KKV Itt van Nagy Mártonék bejelentése, örülhetnek a magyar cégek
Privátbankár.hu | 2025. október 29. 09:41
Jelentős változtatásokat készít elő a kormány.
KKV Aki kkv-nek dolgozik, felejtse el a fizetésemelést?
Privátbankár.hu | 2025. október 16. 14:40
A makrogazdasági mutatókhoz képest meglepően optimista a hazai kkv-k hangulata – olvasható ki a VOSZ Barométer felmérés friss, harmadik negyedévre vonatkozó számaiból. Beruházásokra viszont nem sokan készülnek, a cégek 85 százaléka még fizetésemelést sem tervez.
KKV Indul a pénzeső – tarthatják a markukat a cégek
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 1. 14:05
Szeptember elseje egy új pályázatot is hozott.
KKV Ez jobb az Otthon Startnál? Akár 100 millió juthat a szemfüles cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 25. 17:10
Az ingatlanvásárlásra készülő vállalkozóknak jó figyelni.
KKV Elárultak egy kellemes hírt a magyar cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. július 30. 16:34
Egyszerűbb lett a feltételek teljesítése. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG