1p

Mi lesz az árrésstop vége?
Belebukhat valaki az MNB-alapítványi botrányba?
Mik lennének egy új kormány legfontosabb teendői?

Online Klasszis Klub élőben Csillag Istvánnal!
Vegyen részt és kérdezze Ön is a korábbi gazdasági és közlekedési minisztert!

2025. június 25. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

KKV
A jövő márciusban hatályba lépő új Polgári törvénykönyv alapján változik a társasági jogi szabályozás és eszerint akár hatszorosába is kerülhet egy kft. alapítása.

Az új Ptk.-hoz kapcsolódó átmeneti rendelkezéseket tartalmazó külön törvény még nem jelent meg, ennek ismerete nélkül pedig nehezen mérhető fel, valójában hogyan fogja érinteni az új szabályanyag a gazdasági élet szereplőit. Az új Polgári törvénykönyv szerint hárommillió forint, a jelenlegi összeg hatszorosa lesz a minimális törzstőke korlátolt felelősségű társaságok esetében. Az azonban az átmeneti rendelkezések függvénye lesz, hogy a hárommillió forintos tőkekövetelmény pontosan mikortól alkalmazandó és mely cégekre vonatkozik majd.

"Az egyik lehetséges megoldás az, hogy a jogalkotó csak az új Ptk. hatályba lépése után alapított cégeknek írja elő a magasabb tőkekövetelménynek való megfelelést, míg a meglévő cégeket továbbra is engedi alacsonyabb tőkével működni" - mondja Vikor Orsolya, a Schönherr Hetényi Ügyvédi Iroda társasági jogásza, aki ugyanakkor ezt a megoldást nem tartja valószínűnek.

Mindenkinek fizetni kell, vagy csak az új cégeknek?

A jogalkotó rendelkezhet úgy is, hogy a hárommillió forintos törzstőke követelmény minden kft.-re vonatkozik, azaz a korábban alacsonyabb tőkével alapított cégek tőkéjét is meg kell emelni az új Ptk. által megkövetelt szintre. Amennyiben a jogalkotó ezt a megoldást választja, a szakértő szerint további kérdés, milyen határidőt biztosít a cégtulajdonosoknak a törzstőke kiigazítására és mi lesz a sorsa azoknak a cégeknek, amelyek tulajdonosai nem tudják vagy nem akarják a különbözetet biztosítani.

Akár cégalapítási dömpinget is elindíthat, ha a jogalkotó úgy dönt, hogy a 2014. március 15. előtt alapított cégeknek nem, vagy csak hosszabb átmenti idő eltelte után kell majd megfelelnie az új tőkekövetelményeknek. Ekkor reális esélye van annak, hogy a cégalapítást fontolgatók jelentős része anyagi okokból még az új Ptk. hatályba lépése előtt megalapítja a vállalkozását.

Hogyan is kell értelmezni a törvényt?

Az új Ptk. gazdasági élet szereplőire gyakorolt tényleges hatását nagyban befolyásolja majd a normaszöveg bíróságok általi értelmezése és alkalmazása is. Az új kódexben szerepelne egy olyan rendelkezés, amely azt szabályozza, hogy a cégek tagjai az új Ptk. jogi személyekre vonatkozó rendelkezéseitől eltérhetnek-e. Ebben a kérdésben az új Ptk. szokatlan megoldást alkalmaz.

A főszabály szerint az eltérés megengedett, a főszabály alóli kivételek azonban nem pontosan rögzítettek.  Az új Ptk. szerint a jogi személy tagjai, illetve alapítói az egymás közötti és a jogi személyhez fűződő viszonyuk, valamint a jogi személy szervezetének és működésének szabályozása során a létesítő okiratban eltérhetnek a törvényben írtaktól.

Kivétel ez alól a főszabály alól, azaz a jogi személy tagjai illetve alapítói nem térhetnek el az új Ptk.-ban foglaltaktól abban az esetben, ha az eltérést az új Ptk. tiltja vagy az eltérés a jogi személy hitelezőinek, munkavállalóinak vagy a tagok kisebbségének a jogait nyilvánvalóan sérti, vagy a jogi személy törvényes működése feletti felügyelet érvényesülését akadályozza.

Minimum tőkekövetelményt támasztani a jogszabályban akkor van értelme, ha az mindenkire kötelező, eltérési lehetőség nélkül. Ennél az általános érvnél is fontosabb azonban, hogy a minimumtőke-követelmény hitelezővédelmi célokat szolgál.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

KKV Megnyitották a pénzcsapot, jó hírt kaptak a cégek
Privátbankár.hu | 2025. május 22. 14:21
Megnyílt a lehetőség.
KKV Itt egy lehetőség, ami még jól jöhet a magyar cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. május 5. 15:32
Két új termék.
KKV Aggasztó számokat találtunk: bajban vannak a magyar cégek
Kollár Dóra | 2025. április 30. 05:59
A kiberbűnözés alapvetően a modern kor jelensége, a dübörgő digitalizáció miatt minden eddiginél többen lesnek a gyanútlan felhasználókra az interneten. A támadók azonban nemcsak a magánszemélyeket, hanem a cégeket is támadják.
KKV Megnyílt út a magyar cégek előtt: könnyebben elérhetők az uniós hitelek
Privátbankár.hu | 2025. április 14. 17:04
Tovább egyszerűsödött az uniós források elérése a vállalkozások számára, egyre többen használják ki a lehetőséget.
KKV Milliókat is megspórolhat, aki jókor észbe kap
Privátbankár.hu | 2025. március 22. 10:08
A Széchenyi Kártya Program államilag támogatott beruházási hiteleinek kamata február 17-től további fél százalékponttal csökkent, így ezek már 3 százalékos kamatozással elérhetőek. Ennek köszönhetően egy százmillió forintos beruházási kölcsön hitelterhe több millió forinttal csökkenhet.
KKV Pénzeső vár a kkv-kra
Privátbankár.hu | 2024. december 4. 16:49
A hazai kkv-k eddigi legszélesebb köre juthat tőkefinanszírozáshoz a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével.
KKV Már néhány perc alatt megtudhatja, vállalkozása megfelel-e a pályázati feltételeknek
Natív tartalom | 2024. november 13. 11:21
A pályázási folyamatot megkönnyítő, új digitális előszűrő szolgáltatás érhető el októbertől az MBH Csoport mikro-, kis- és középvállalatoknak szóló BUPA platformján. A cégek azonban nemcsak a pályázatokhoz, hanem teljes életútjuk során asszisztenciát kaphatnak a digitális felületen.
KKV Hogyan lett kis garázscégből milliárdos vállalkozás?
Privátbankár.hu | 2023. december 19. 11:41
Állócsillagok és újhullámos trónkövetelők.
KKV Itt a Cégépítők társasjáték: most eldől, ki kaszál az üzleti évben!
Natív tartalom | 2023. december 4. 10:26
Piaci rést betöltő társasjáték jelent meg október 25-én: a Cégépítők társasjáték megszületéséről és játékmenetéről Egerszegi Krisztiánnal, a MiniCRM tulajdonosával, a Cégépítők alapítójával beszélgettünk.
KKV Széchenyi Kártya Program: megduplázták a hitelkereteket
Privátbankár.hu | 2023. augusztus 1. 11:18
Sokkal nagyobb hitelkeretet kapnak a kkv-k a Széchenyi Kártya Program keretében. A kamat a futamidő végéig 5 százalék. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG