2p

Az illúziók vége – a racionalitás kezdete –
úgy tűnik el az ESG, hogy velünk marad?

Klasszis Fenntarthatóság 2025 konferencia

2025. november 4., Budapest

Jelentkezzen most!

KKV
A kkv-k közel fele tart attól, hogy a béremelések és a járulékcsökkentések végül a piaci szereplők eltűnéséhez vezetnek.

Az előző negyedévhez képest kissé emelkedett a Policy Agenda (PA) KKV Konjunktúra Index értéke - közölte a kutatócég a Privátbankárral. A trend egy éve egy hullámzást mutat, mintha nem tudnák eldönteni a cégvezetők, hogy merre indul el a gazdaság. Az elmúlt negyedévi kutatásban minimálbér emelés várható hatásait is vizsgálták.

Hiába szépek a számok, ott a félelem

Továbbra is a csökkenő trend körüli hullámzás jellemzi a kkv-szektor vezetőinek gazdasági várakozását, de 2014 közepétől szinte negyedévente változik az index-változás iránya. A márciusi adatfelvétel 3,9 pontos csökkentést mutatott, majd a júniusi adatok szerint 3,1 pontos emelkedés következett. A mostanit megelőző negyedévben pedig 0,7 pontos csökkenést láttunk. A KKV jelenlegi értéke 48,4 pont, amely 0,6 ponttal magasabb, mint a korábbi volt.

Forrás: Policy Agenda

Szép szavak, de mi lesz belőle?

A PA külön vizsgálta, hogy milyen várakozásai vannak a cégvezetőknek a minimálbér-emeléssel összefüggésben. Arra a kérdésre, hogy mekkora problémát okoz a kötelező legkisebb bér emelése, 40 százalék számára egyáltalán nem okoz az problémát. Ha 1-5-ig (1-egyáltalán nem probléma, 5-jelentős probléma) terjedő skálán nézzük a válaszokat, akkor 2,6-os átlagértéket kapunk, amely azért messze nem meggyőzően optimista vélekedés.

Ugyanakkor már pesszimistább a közhangulat, ha a vetélytársak helyzetét kérdezzük. A válaszadók 43 százaléka ugyanis arra számít, hogy lesz olyan vállalkozás abban az ágazatban, ahol a cége működik, amely a béremelések miatt megszűnik. Az abszolút többség (57%) azonban nem számít ilyen lépésre. Fontos megjegyezni, ha valóban bekövetkezne ilyen jellegű átrendeződés a kkv-szektorban, annak nagyon komoly társadalmi hatásai lennének.

Forrás: Policy Agenda

Megkérdezték azt is, hogy mekkora béremelésre számítanak a cégvezetők az ágazatukban. A válaszok nagyon visszafogottak voltak, hiszen csupán 11 százalékuk szerint lesz 10% feletti a növekedés. Ezzel szemben a relatív többség (41%) minimális emelkedésre számít, sőt a válaszadók negyede nem is gondolja azt, hogy vállalkozásaik körében érezhetően emelkedhetnének az idei évben a bérek.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

KKV Aki kkv-nek dolgozik, felejtse el a fizetésemelést?
Privátbankár.hu | 2025. október 16. 14:40
A makrogazdasági mutatókhoz képest meglepően optimista a hazai kkv-k hangulata – olvasható ki a VOSZ Barométer felmérés friss, harmadik negyedévre vonatkozó számaiból. Beruházásokra viszont nem sokan készülnek, a cégek 85 százaléka még fizetésemelést sem tervez.
KKV Indul a pénzeső – tarthatják a markukat a cégek
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 1. 14:05
Szeptember elseje egy új pályázatot is hozott.
KKV Ez jobb az Otthon Startnál? Akár 100 millió juthat a szemfüles cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 25. 17:10
Az ingatlanvásárlásra készülő vállalkozóknak jó figyelni.
KKV Elárultak egy kellemes hírt a magyar cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. július 30. 16:34
Egyszerűbb lett a feltételek teljesítése. 
KKV Zuhog a pénzeső: még több magyar cégnek jut támogatás
Privátbankár.hu | 2025. július 7. 14:15
Már több mint 1300 cég örülhetett.
KKV Még mindig lehet pályázni elektromos autó vásárlására
Privátbankár.hu | 2025. július 1. 09:55
Több, mint 6 ezer támogatási szerződést írtak alá eddig, a 30 milliárdos keretből 26,8 milliárd forintot ítéltek oda. 
KKV Nagy Mártonék megnyitották a pénzesőt: a cégek sorban állnak
Privátbankár.hu | 2025. június 30. 16:17
Érkeznek a támogatások, tartják a markukat a cégek.
KKV Megnyitották a pénzcsapot, jó hírt kaptak a cégek
Privátbankár.hu | 2025. május 22. 14:21
Megnyílt a lehetőség.
KKV Itt egy lehetőség, ami még jól jöhet a magyar cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. május 5. 15:32
Két új termék.
KKV Aggasztó számokat találtunk: bajban vannak a magyar cégek
Kollár Dóra | 2025. április 30. 05:59
A kiberbűnözés alapvetően a modern kor jelensége, a dübörgő digitalizáció miatt minden eddiginél többen lesnek a gyanútlan felhasználókra az interneten. A támadók azonban nemcsak a magánszemélyeket, hanem a cégeket is támadják.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG