2p
KKV
Szlovákia helyett Magyarországot választotta az indiai Apollo Tyres. A beruházásért 2008-ban már versengett a két ország. A gyártás 2-3 év múlva indulhat, 1200 munkahelyet teremtve - írja a magyar gépjárműgyártók és beszállítók honlapja, az autopro.hu szakportál szlovák lapinformációkra hivatkozva.

A döntés véglegesítésére a The Hindu hírportál is utalt, azonban nem erősítette meg a magyar beruházás leendő megkezdésének tényét. Azt viszont megírta, hogy az új üzem kivitelezése 2015-ben veheti kezdetét, a gyártás pedig 2016 végén, esetleg 2017 elején indulhat az új telephelyen.

19 ezer gumi naponta

Naponta 16 ezer személyautó- és 3 ezer haszongépjármű-abroncsot gyártanának majd a létesítményben, a beruházás összértéke 500-685 millió dollár, tehát 100-150 milliárd forint között mozoghat.

Így készül a gumiabroncs az Apollo Tyres gyárában

A magyar szakportálnak Klujber Dénes, a Magyar Járműalkatrész-gyártók Országos Egyesületének elnöke megerősítette, hogy élénk tárgyalások zajlottak az elmúlt időszakban Magyarország és az Apollo Tyres között, a végleges döntéssel kapcsolatban azonban egyelőre nincs biztos információja.

Miért mi?

Luis Ceveniz, az Apollo cég európai vezetője az Aktualne.sk hírportálnak azt mondta: gazdasági szempontok miatt döntöttek Magyarország mellett, mint a költségek, a szakismeret, a rendelkezésre álló nyersanyagok és az infrastruktúra minősége.

Gyöngyösön kezdtek el építkezni

Az Apollo beruházásáért már 2008-ban is versengett a két ország, de a társaság akkor a válság miatt nem indította el a projektet.

A társaság 2008-ban már egyszer előkészítette egy magyarországi gyár felépítését Gyöngyösön. Az MTI akkori híre szerint Gyurcsány Ferenc miniszterelnök 2008 januárjában jelentette be Újdelhiben, hogy az Apollo Tyres 300 millió euró befektetéssel a gyöngyösi ipari parkban építi fel európai gyártóbázisát. Az indiai cég magyarországi leányvállalata földvásárlási opciót is szerzett a Gyöngyösi Ipari Parkban.

A vállalat jelenleg Indiában, Dél-Afrikában és Hollandiában rendelkezik gyártókapacitásokkal.

A rovat támogatója:
A rovat támogatója a Vegas.hu A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

KKV Pénzeső vár a kkv-kra
Privátbankár.hu | 2024. december 4. 16:49
A hazai kkv-k eddigi legszélesebb köre juthat tőkefinanszírozáshoz a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével.
KKV Már néhány perc alatt megtudhatja, vállalkozása megfelel-e a pályázati feltételeknek
Natív tartalom | 2024. november 13. 11:21
A pályázási folyamatot megkönnyítő, új digitális előszűrő szolgáltatás érhető el októbertől az MBH Csoport mikro-, kis- és középvállalatoknak szóló BUPA platformján. A cégek azonban nemcsak a pályázatokhoz, hanem teljes életútjuk során asszisztenciát kaphatnak a digitális felületen.
KKV Hogyan lett kis garázscégből milliárdos vállalkozás?
Privátbankár.hu | 2023. december 19. 11:41
Állócsillagok és újhullámos trónkövetelők.
KKV Itt a Cégépítők társasjáték: most eldől, ki kaszál az üzleti évben!
Natív tartalom | 2023. december 4. 10:26
Piaci rést betöltő társasjáték jelent meg október 25-én: a Cégépítők társasjáték megszületéséről és játékmenetéről Egerszegi Krisztiánnal, a MiniCRM tulajdonosával, a Cégépítők alapítójával beszélgettünk.
KKV Széchenyi Kártya Program: megduplázták a hitelkereteket
Privátbankár.hu | 2023. augusztus 1. 11:18
Sokkal nagyobb hitelkeretet kapnak a kkv-k a Széchenyi Kártya Program keretében. A kamat a futamidő végéig 5 százalék. 
KKV Kezdj újult erővel a nyári szabadság után!
Márkázott tartalom | 2023. június 27. 11:32
  Ha még most vagy csak a hosszabb lélegzetvételű nyaralás előtt, akkor minden bizonnyal minden munkával kapcsolatos témától a falnak mennél. Teljesen érthető módon érzed azt, hogy telítődtél, hiszen már javában az év második felében járunk, és a megfeszített munkatempóból még nem is igazán tudtál alább engedni.
KKV Vigye sikerre vállalkozását, alkalmazzon business mentort!
Natív tartalom | 2023. június 8. 10:01
A business mentor nem varázsló, ám mégis rendkívül fontos szerepet játszhat több, a hazai kkv-szektort rendkívüli mértékben érintő konfliktushelyzet kezelésében. Közreműködésével a vállalatok tulajdonosai és vezetői olyan külső támogatást kaphatnak, amely segíti őket a tudatosabb vállalatvezetésben és előmozdítja üzleti és személyes fejlődésüket. A Budapesti Gazdasági Egyetem rendhagyó szakirányú továbbképzéséről annak vezetőjével és egyik hallgatójával beszélgettünk.
KKV A K&H szerint az uniós pályázatok körüli zűrzavar nem ártott
Privátbankár.hu | 2023. május 24. 14:14
Az uniós pályázatok körüli bizonytalanság csak kismértékben vetette vissza a cégek bizakodását, mintegy felük továbbra is reálisnak tartja, hogy ilyen forráshoz juthat - közölte a K&H magyarországi mikro, kis- és középvállalkozások (kkv) bizalmi indexe első negyedévi eredménye alapján.
KKV Megnyitják a pénzcsapot a magyar cégeknek: milliárdokat érő bejelentést tett egy bank
Privátbankár.hu | 2023. május 10. 17:14
Jelentős beruházási hitelkeretről állapodott meg az UniCredit.
KKV Jó szakemberből gyenge vállalkozó lesz? – interjú
Natív tartalom | 2023. április 4. 12:02
Egerszegi Krisztián Jövőkép című könyvének megjelenése kapcsán készült interjúnk második részében beszélgetünk a vállalkozók 90 százalékáról, a magukat halálra hajszoló emberekről, és arról is, mit tanácsol a bölcs varázsló a gonosz sárkány legyőzéséhez.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG