A kormány a következő években mintegy 300 milliárd forintot fordít élelmiszer-ipari fejlesztésekre – mondta a nemzetgazdasági miniszter pénteken, Székesfehérváron, ahol felavatta a Mondelez International csoporthoz tartozó Győri Keksz új gyártósorait.
Új munkahelyek
Varga Mihály szerint a kormányzati támogatásokkal nemcsak a termelés bővülését és az új munkahelyek létrejöttét támogatják, hanem a magasabb feldolgozottságú termékek előállítását is.
A kormány határozott céljának nevezte, hogy Magyarországot olyan sikeres ipari országgá tegye, amely helytáll a nemzetközi versenyben, fenntartható növekedési pályára áll és ezzel biztos megélhetést teremt a magyar emberek számára.
„Erre csak akkor van esélyünk, ha a következő években az ipari termelésen belül jelentősen növeljük a magas hozzáadott értékű, illetve magas feldolgozottságú termékek arányát, vagyis erőteljesen támogatjuk ezeknek az ágazatoknak a térnyerését” – fogalmazott.
Már 11 milliárdot fektettek a gyárba
A Mondelez International gyártja a Milka, Sport szelet, Győri Édes, JóReggelt!, Dörmi, TUC, Halls és a Negro termékeit. A cég három év alatt mintegy 50 millió dollárt (11 milliárd forint) fektetett be a csoporthoz tartozó Győri Keksz székesfehérvári csokoládéüzemének fejlesztésébe. Három új gyártósort telepítettek, ezzel több mint 350 új munkahelyet teremtettek.