3p
KKV
Az egyre több ízben az évtized brókerbotrányának titulált Buda-Cash brókerház bukása súlyos következményeket ró az érdekeltségi körébe tartozó bankok ügyfeleire is. Mint az hétfőn kiderült, a jegybank visszavonta a Buda-Cash érdekeltségeibe tartozó négy bank működési engedélyét.
Az ország legnagyobb brókerbotrányának további történéseiről itt olvashat >>

A magánszemélyi ügyfelek és önkormányzatok mellett azonban idáig kevés szó esett arról, hogy az említett bankok jelentős céges ügyfélkörrel is rendelkeznek: mintegy 7 639 vállalkozás tartja itt pénzeszközeit. Ebből mintegy 5 700 cég kizárólagosan a Buda-Cash érdekeltségeibe tartozó bankoknál vezet számlát. Közvetve tehát mindezen cégek dolgozói és beszállítói is érintettek a számlák zárolása kapcsán keletkező likviditási zavarban.

 

 

Amelyik cég tehette, azonnal számlát nyitott egy másik pénzintézetnél, újonnan beérkező bevételeit már ide várja és igyekszik rövid távú likviditását fenntartani. A hónap eleje ugyanakkor tipikusan a bérfizetés ideje, aminél jelen helyzetben, nagyobb prioritást kaphat a március 15-i járulékfizetési kötelezettség határidőn belüli rendezése.

 

 

Nagyságrendileg 30 ezer munkavállaló nyugodhat meg: az MNB tájékoztatása szerint az OBA kártérítési alapja fedezetet biztosít a károsultaknak, így a betétgarancia keretein belül 20 munkanapon belül 100 ezer euró értékig vállalja a kárkifizetést. Ez azt jelenti, hogy a cégek hozzáférhetnek a pénzükhöz, így előbb-utóbb lehetőségük lesz az elmaradó juttatások teljesítésére is. A bérkifizetési időszak közepén ez bizonyára jó hír az érintetteknek: ha késve is, de minden valószínűség szerint hozzájuthatnak előző havi jövedelmükhöz.

Mit csináljanak a cégek?

A beszállítói hálózatok esetében azonnali felülvizsgálatot javasol Keleti József, a Bisnode cégminősítő Country Managere. Egyik oldalról a bankbezárásban érintett cégek számára javasolja a beszállítókkal való kapcsolatfelvételt a pénzügyi helyzet tisztázása, esetleges fizetési átütemezés egyeztetése érdekében.

Azon cégek számára pedig, amelyeknek a DRB bankcsoport ügyfelei tartoznak, a türelem és a mérlegelés óvatos elegye javasolt. Stabil partnerkapcsolat esetén a folyamatban levő fizetések átütemezése jó megoldás lehet, míg az alapvetően likviditási problémákkal küzdő cégek vagy a 30 milliós limiten felüli bankbetéttel bíró vállalkozások esetében mindenképpen szükséges a szerződési feltételek körültekintő felülvizsgálata, illetve szükség esetén fizetési garancia bevonása.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

KKV Megnyitották a pénzcsapot, jó hírt kaptak a cégek
Privátbankár.hu | 2025. május 22. 14:21
Megnyílt a lehetőség.
KKV Itt egy lehetőség, ami még jól jöhet a magyar cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. május 5. 15:32
Két új termék.
KKV Aggasztó számokat találtunk: bajban vannak a magyar cégek
Kollár Dóra | 2025. április 30. 05:59
A kiberbűnözés alapvetően a modern kor jelensége, a dübörgő digitalizáció miatt minden eddiginél többen lesnek a gyanútlan felhasználókra az interneten. A támadók azonban nemcsak a magánszemélyeket, hanem a cégeket is támadják.
KKV Megnyílt út a magyar cégek előtt: könnyebben elérhetők az uniós hitelek
Privátbankár.hu | 2025. április 14. 17:04
Tovább egyszerűsödött az uniós források elérése a vállalkozások számára, egyre többen használják ki a lehetőséget.
KKV Milliókat is megspórolhat, aki jókor észbe kap
Privátbankár.hu | 2025. március 22. 10:08
A Széchenyi Kártya Program államilag támogatott beruházási hiteleinek kamata február 17-től további fél százalékponttal csökkent, így ezek már 3 százalékos kamatozással elérhetőek. Ennek köszönhetően egy százmillió forintos beruházási kölcsön hitelterhe több millió forinttal csökkenhet.
KKV Pénzeső vár a kkv-kra
Privátbankár.hu | 2024. december 4. 16:49
A hazai kkv-k eddigi legszélesebb köre juthat tőkefinanszírozáshoz a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével.
KKV Már néhány perc alatt megtudhatja, vállalkozása megfelel-e a pályázati feltételeknek
Natív tartalom | 2024. november 13. 11:21
A pályázási folyamatot megkönnyítő, új digitális előszűrő szolgáltatás érhető el októbertől az MBH Csoport mikro-, kis- és középvállalatoknak szóló BUPA platformján. A cégek azonban nemcsak a pályázatokhoz, hanem teljes életútjuk során asszisztenciát kaphatnak a digitális felületen.
KKV Hogyan lett kis garázscégből milliárdos vállalkozás?
Privátbankár.hu | 2023. december 19. 11:41
Állócsillagok és újhullámos trónkövetelők.
KKV Itt a Cégépítők társasjáték: most eldől, ki kaszál az üzleti évben!
Natív tartalom | 2023. december 4. 10:26
Piaci rést betöltő társasjáték jelent meg október 25-én: a Cégépítők társasjáték megszületéséről és játékmenetéről Egerszegi Krisztiánnal, a MiniCRM tulajdonosával, a Cégépítők alapítójával beszélgettünk.
KKV Széchenyi Kártya Program: megduplázták a hitelkereteket
Privátbankár.hu | 2023. augusztus 1. 11:18
Sokkal nagyobb hitelkeretet kapnak a kkv-k a Széchenyi Kártya Program keretében. A kamat a futamidő végéig 5 százalék. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG