A svéd-magyar innovációs fórumon tartott előadásában Carl Bildt hangsúlyozta, hogy Európában gyakran hiányzik az a kis- és középvállalati kultúra, amellyel az Egyesült Államokban gyorsabban tudják üzleti sikerré alakítani az innovációt. Ezzel együtt azonban az is fontos működjön a kockázatvállalásra kész tőkepiac, amely támogatja az innovációt.
A külügyminiszter abban látja a svédek előnyét, hogy két évszázadnyi béke és szabadság van a hátuk mögött, szemben a mi 22 évünkkel, és ez idő alatt az egyik legszabadabb társadalommá vált Svédország. A stockholmi kormány intézkedéseit ismertetve elmondta: az új kabinet 50 százalékkal növelte a kutatás-fejlesztésre szánt költségvetési forrásokat. Hozzátette még, hogy az Európai Unió célja a GDP-arányos K+F költést 3 százalékra növelése a jelenlegi 2 százalékról. Svédországban ez az arány jelenleg 4 százalék.
Carl Bildt arra is felhívta a figyelmet, hogy a svéd Ericsson a legnagyobb K+F foglalkoztató Magyarországon, ami jelzi, hogy további együttműködésre van lehetőség a két állam között.