A vállalkozások tavaly szeptember 16-a és 30-a között a „MOST” nevű kampányban a Lyoness rendszerét, illetve a csatlakozásból eredő előnyöket népszerűsítették. A GVH azt vizsgálta, hogy a reklámokban megjelenő tájékoztatásoknak megfelelően a fogyasztók ténylegesen minden vásárlást követően, azonnal részesülnek-e a pénzvisszatérítésben, illetve hogy a Cashback kártya használata minden partnervállalatnál lehetséges-e.
Megtévesztő
A GVH megállapította, hogy a „MOST” kampányban megjelenő tájékoztatások azt a benyomást keltették a fogyasztókban, hogy az egyes vásárlásokat követően vásárlásonként azonnal felhasználható pénzvisszatérítésben részesülnek, melyet a Cashback kártya használatával érhetnek el. A reklámok fő üzenete az volt, hogy a fogyasztó minden vásárlás után azonnal („MOST”), automatikusan pénzvisszatérítésben részesül, mellyel pénzt takaríthat meg.
A reklámok azonban arra nem utaltak, hogy a visszafizetésnek feltételei vannak és arra nem a vásárlással egy időben kerül sor. Abban az esetben ugyanis, ha a vásárlás nem éri el a 75 ezer forintot, kizárólag akkor történt meg a visszafizetés, ha a fogyasztó írásban felmondta a szerződést és írásban kezdeményezte a kifizetést.
Súlyosbító körülmények
A Lyoness Hungary Kft. és a Lyoness Holding Europe AG. fenti kereskedelmi gyakorlatukkal megtévesztették a fogyasztókat, ezért a GVH 10 millió forint bírságot szabott ki a vállalkozásokra. A GVH súlyosító tényezőként értékelte, hogy a reklámokat országos televízió csatornán és rádióban is sugározták, így az intenzív kampánynak köszönhetően a fogyasztók széles körét elérték. Szintén súlyosító körülményként vette figyelembe a GVH, hogy korábban már megállapította, hogy a vállalkozás a fogyasztók megtévesztésére alkalmas magatartást tanúsított.
A GVH rendelkezésére álló információk alapján nem volt bizonyítható, hogy a reklámok azt a benyomást keltették volna, hogy a Cashbank kártya használata minden partnervállalatnál lehetséges, ezért a hivatal ebben a körben megszüntette az eljárást.
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) megállapította, hogy a Lyoness Hungary Kft. és a Lyoness Holding Europe AG. megtévesztették a fogyasztókat, amikor a Lyoness rendszer népszerűsítése során valótlanul azt állították, hogy a regisztrált tagok minden vásárlást követően, azonnal pénzvisszafizetésben részesülnek, ezért a vállalkozásokat 10 millió forintra bírságoltaa GVH.
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
Két település is orosz kézre került Ukrajnában
7 perce
-
Rossz hangulat uralja a tőzsdéket: eséssel nyitott Amerika
31 perce
-
Még várhat a nyári pihenő az országgyűlési képviselőkre
körülbelül 1 órája
-
Egyre nagyobb a baj Záhonynál, a kormány is közbeléphet
körülbelül 1 órája
-
Lassan, de biztosan felfelé tart a BUX
2 órája
-
Mélyen Oroszország belsejében csapott le Ukrajna
2 órája
-
Mától nemcsak a magyar kriptósok szívhatnak
2 órája
Mfor.hu Top24
- Fenntartotta a születési jogon járó állampolgárság intézményét az Egyesült Államok Legfelsőbb Bírósága
- Magyar Péter kinevezte az új országos kórház-főigazgatót
- Fontos változásokra ébredünk július elsején – szinte minden magyar érintett
- Megdőlt a melegrekord, 42 fok volt Szécsényben
- Ennyi forintot kell most adni egy euróért
- Új miniszterelnöke van Litvániának
- Kármán András leváltott egy NER-es vezérigazgatót
KKV
Rekordon a céges optimizmus – a kormányváltás hozott fordulatot
Privátbankár.hu | 2026. június 23. 14:49
Öt éves tendencia fordult meg.
KKV
Új elnököt választott a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége
Privátbankár.hu | 2026. május 28. 15:27
Új országos vállalkozói konzultációs programot indít, és javaslatcsomagot is készít annak tapasztalataiból – jelentette be csütörtökön Gazsi Attila, a VOSZ új elnöke.
KKV
Ne maradjon le: újabb több milliárdos kormányzati program indul
Privátbankár.hu | 2026. február 23. 11:09
Előnyben a szolgáltatóipari fejlesztések a kkv-k megerősítése érdekében.
KKV
Nyugtalanok a magyar cégek, ha a jövőről van szó
Privátbankár.hu | 2026. január 29. 07:56
A GKI Gazdaságkutató Zrt. – az EU támogatásával végzett – felmérése szerint januárban a fogyasztók kilátásai nem változtak decemberhez képest, de a cégeké némileg romlottak.
KKV
Most érkezett a hír: Nagy Mártonék rendszerszintű élénkülésről beszélnek
Privátbankár.hu | 2026. január 27. 11:42
Újabb közleménnyel jelentkezett a Nagy Márton által irányított Nemzetgazdsági Minisztérium (NGM), melyben vállalati sikersztoriról írnak.
KKV
Egyre több vállalkozó választja a kibővült Demján Sándor Tőkeprogramot
Privátbankár.hu | 2025. november 25. 12:56
Fokozódik a kereslet a Demján Sándor Tőkeprogram (DSTP) iránt. Dr. Bánfi Zoltán, az MKIK Tőkealap-kezelő Zrt. vezérigazgatója elmondta: a több ezer érdeklődő között IT-, egészségügyi, vendéglátó és szolgáltató vállalkozók is megjelentek. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) célja öt-hatszáz magyar vállalkozás támogatása tőkebefektetéssel.
KKV
Gyomrost kaptak a magyar cégek – komoly kellemetlenséget hozott a november
Privátbankár.hu | 2025. november 4. 10:53
Nem elhanyagolható pluszkiadást jelent ez.
KKV
Itt van Nagy Mártonék bejelentése, örülhetnek a magyar cégek
Privátbankár.hu | 2025. október 29. 09:41
Jelentős változtatásokat készít elő a kormány.
KKV
Aki kkv-nek dolgozik, felejtse el a fizetésemelést?
Privátbankár.hu | 2025. október 16. 14:40
A makrogazdasági mutatókhoz képest meglepően optimista a hazai kkv-k hangulata – olvasható ki a VOSZ Barométer felmérés friss, harmadik negyedévre vonatkozó számaiból. Beruházásokra viszont nem sokan készülnek, a cégek 85 százaléka még fizetésemelést sem tervez.
KKV
Indul a pénzeső – tarthatják a markukat a cégek
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 1. 14:05
Szeptember elseje egy új pályázatot is hozott.
Heti top
- Így élvezzük a nyaralást Olaszország legrémesebb helyén 2026. június 27. 06:01
- Valami elindult: újra ugyanaz várja a benzinkúton 2026. június 30. 12:06
- „Ha jönnek az uniós pénzek, több munkánk lehet, mint az elmúlt három évben összesen” – Interjú 2026. június 27. 11:47
- Bitang nagy éjjeli légicsata: Ukrajna-Oroszország 154-419 2026. június 30. 13:13
Havi top
- Tízezrek várhatják izgatottan a pénteki nagy bejelentést 2026. június 4. 19:36
- Kemény lépésre készül a Tisza: befagyasztanák a polgármesterek fizetését 2026. június 19. 17:32
- Olcsóbb áram mindenkinek? Átírja az energiapiacot, ami Ausztráliában történik 2026. június 7. 16:15
- Hirtelen betoppant több ezer magyar dolgozó Ausztriába 2026. június 24. 05:44
Friss
Részvény / Deviza / Áru
Rossz hangulat uralja a tőzsdéket: eséssel nyitott Amerika
Pirosban az amerikai és európai tőzsdék.
31 perce
Közérdekű
Még várhat a nyári pihenő az országgyűlési képviselőkre
Jövő héten újra ülésezik a parlament.
körülbelül 1 órája
A 100 Leggazdagabb
-
A növekedés új minősége2026. június 30. 11:13 -
Kanye West közel 400 ezer dollárt költött egy születésnapi bulira2026. június 29. 06:07 -
Eltűnt 15 milliárd dollárnyi Hermès-részvény – luxuskrimi a csúcson2026. június 29. 04:50 -
Vége lehet a Temu-luxus aranykorának2026. június 28. 10:34 -
Britney Spears fiai már a divatvilágban lépnek színre2026. június 28. 09:25
További hírek >
Piac&Profit cikkei
Turizmus Online cikkei
-
Tűzzel, jéggel, világkonyhával ünnepel A Kert Bisztró
14:10
-
Egyéves a Mamaison Hotel Chain Bridge Budapest – méltóképpen meg is ünnepelték
12:55
-
Friss kutatás: tízből hét alkoholfogyasztó nyitott a kávéalapú koktélokra
12:39
-
Eltűnt pénzek, törölt foglalások, károsult vendégek – ez maradt a Hotel & More után
11:24
-
MSZÉSZ májusi trendriport: a belföldi kereslet felfelé húzta a hazai szállodák forgalmát
10:18
A vidék hírei
-
Csökkent az Érsekkert tavának vízszintje, már dolgoznak a hiba elhárításán
14:22
-
Medián: a biztos szavazóknál már 73 százalékon áll a Tisza Párt
13:34
-
Legót vitt el a polgármester sárgarépa helyett – most már papírja van róla, hogy csaló, jogerősen elítélte a bíróság
11:44
-
Tour de Mátra 2026: három napon át forgalomkorlátozásokra kell készülni a Mátrában, lezárásokra és terelőutakra kell számítani
10:53
-
Hidegfront közelít záporokkal, zivatarokkal
07:57
legolvasottabb
-
Tízezrek várhatják izgatottan a pénteki nagy bejelentést
2026. június 4. 19:36
-
Kemény lépésre készül a Tisza: befagyasztanák a polgármesterek fizetését
2026. június 19. 17:32
-
Olcsóbb áram mindenkinek? Átírja az energiapiacot, ami Ausztráliában történik
2026. június 7. 16:15
-
Hirtelen betoppant több ezer magyar dolgozó Ausztriába
2026. június 24. 05:44
-
Oszkó Péter a vagyonadóról: a bejelentett mérték és alap nehézzé teszi az észszerű bevezetést
2026. június 11. 05:44
top 24
-
Ennyibe kerül most egy euró
2026. július 1. 07:45
-
Kellemetlen fordulat érkezik a benzinkutakon
2026. július 1. 11:32
-
Hivatalos: új történelmi csúcson a lakossági vagyon, átrendeződtek a magyarok megtakarításai
2026. július 1. 05:51
-
Trumpék primitív bosszúja, avagy így golyózták ki Iránt a foci-vb-ről
2026. június 30. 19:01
-
Az orosz hadsereg ismét nagy támadást hajtott végre
2026. július 1. 10:51
Harkiv és Zaporizzsja térségében. 


