3p
KKV
A kereskedők, vendéglátósok szerint az állam segítsége nélkül biztosan nem lehet enyhíteni a balatoni szakemberhiányt - van is pár javaslatuk.

A Balatonnál az idei turisztikai szezonban nagy hiány van a gyakorlattal rendelkező szakemberekből, elsősorban szakácsból, pincérből, eladóból, a helyzetet ugyan enyhíti a diákok nyári munkába állása, de szükség volna állami szerepvállalásra is - mondta Kertész Rezső ügyvezető társelnök a KISOSZ (Kereskedelmi és Vendéglátó Vállalkozók Somogy Megyei Érdekképviselete) dél-balatoni turisztikai szezonindító fórumán.

A fórumon a dél-balatoni kiskereskedelmi boltok, vendéglátó üzletek, büfék tulajdonosai és üzemeltetői kaptak tájékoztatást az aktuális jogszabályváltozásokról, várható ellenőrzésekről adóügyi, fogyasztóvédelmi, munkaügyi, élelmiszer-biztonsági témakörökben az adóhatóság és a kormányhivatal szakembereitől.

Így lehetne elég dolgozó a Balatonon

A KISOSZ javaslata szerint valamilyen ösztönzéssel vagy jogszabály-változtatással kellene minél több álláskeresőt és közhasznú foglalkoztatottat a vállalkozói szférába irányítani. Célszerű lenne a Balatonnál olcsó munkásszállásokat létrehozni, és a munkavállalók szállítását szervezetten megoldani - vetette fel Kertész Rezső.

A szervezet társelnöke jelezte, a vállalkozók sérelmezik, hogy miközben a minimálbér növekedése jelentős pluszkiadás számukra, ezzel arányosan nem csökkentek a járulékterheik. A hiányzó munkaerő pótlásában is segítséget nyújtana egy 8-10 százalékos adó- vagy járulékcsökkentés - mutatott rá.

Hallani sem akarnak a kötelező borravalóról

A vendéglátó üzletekben a kötelező szervízdíj bevezetésének ötletét a KISOSZ információi szerint a kisvállalkozók többsége elutasítja, Kertész Rezső megjegyezte, hogy a felvetésről nem volt semmiféle szakmai egyeztetés.

Az éttermi vendéglátásban bevezetett áfacsökkentés értelmezésével kapcsolatban is több kérdés felmerült a fórumon. Kertész Rezső szerint szükség lenne az egyszerűsítésre, hogy a vendéglátók valamennyi helyben készített és kiszállított ételére terjedjen ki a kedvezményes áfa.

A nyugtára és az online kasszára figyel majd a NAV

Hetesi Gábor, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) somogyi igazgatóságának osztályvezetője arról tájékoztatott, hogy a hivatal az idén is főként a nyugtaadási fegyelmet, a szabályos foglalkoztatást, az árueredetet fogja ellenőrizni, és az üzletekben több forgalomszámlálást végeznek majd 4-5 órán keresztül, vagy akár egy teljes napon át. A honlapjukon előre fogják jelezni, hol és milyen ellenőrzést terveznek.

Szántó Vilmosné, a NAV somogyi igazgatóságának helyettes vezetője egyebek között arról számolt be, hogy kiemelten fogják ellenőrizni az idén a fizető-vendéglátók online pénztárgép használatát is.

A rovat támogatója:
A rovat támogatója a Garantiqa.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

KKV Egyre több vállalkozó választja a kibővült Demján Sándor Tőkeprogramot
Privátbankár.hu | 2025. november 25. 12:56
Fokozódik a kereslet a Demján Sándor Tőkeprogram (DSTP) iránt. Dr. Bánfi Zoltán, az MKIK Tőkealap-kezelő Zrt. vezérigazgatója elmondta: a több ezer érdeklődő között IT-, egészségügyi, vendéglátó és szolgáltató vállalkozók is megjelentek. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) célja öt-hatszáz magyar vállalkozás támogatása tőkebefektetéssel.
KKV Gyomrost kaptak a magyar cégek – komoly kellemetlenséget hozott a november
Privátbankár.hu | 2025. november 4. 10:53
Nem elhanyagolható pluszkiadást jelent ez.
KKV Itt van Nagy Mártonék bejelentése, örülhetnek a magyar cégek
Privátbankár.hu | 2025. október 29. 09:41
Jelentős változtatásokat készít elő a kormány.
KKV Aki kkv-nek dolgozik, felejtse el a fizetésemelést?
Privátbankár.hu | 2025. október 16. 14:40
A makrogazdasági mutatókhoz képest meglepően optimista a hazai kkv-k hangulata – olvasható ki a VOSZ Barométer felmérés friss, harmadik negyedévre vonatkozó számaiból. Beruházásokra viszont nem sokan készülnek, a cégek 85 százaléka még fizetésemelést sem tervez.
KKV Indul a pénzeső – tarthatják a markukat a cégek
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 1. 14:05
Szeptember elseje egy új pályázatot is hozott.
KKV Ez jobb az Otthon Startnál? Akár 100 millió juthat a szemfüles cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 25. 17:10
Az ingatlanvásárlásra készülő vállalkozóknak jó figyelni.
KKV Elárultak egy kellemes hírt a magyar cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. július 30. 16:34
Egyszerűbb lett a feltételek teljesítése. 
KKV Zuhog a pénzeső: még több magyar cégnek jut támogatás
Privátbankár.hu | 2025. július 7. 14:15
Már több mint 1300 cég örülhetett.
KKV Még mindig lehet pályázni elektromos autó vásárlására
Privátbankár.hu | 2025. július 1. 09:55
Több, mint 6 ezer támogatási szerződést írtak alá eddig, a 30 milliárdos keretből 26,8 milliárd forintot ítéltek oda. 
KKV Nagy Mártonék megnyitották a pénzesőt: a cégek sorban állnak
Privátbankár.hu | 2025. június 30. 16:17
Érkeznek a támogatások, tartják a markukat a cégek.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG