|
Nyereséges volt a Hasbro amerikai játékgyártó 2014 első negyedévében, az elért profit felülmúlta az elemzői várakozásokat, de a bevétel elmaradt azoktól. |
|
A Hasbro 2014-es első negyedéves nyeresége 32,1 millió dollár volt, részvényenként 24 cent. 2013 első negyedévében 6,7 millió dollár, részvényenként 5 cent vesztesége volt a cégnek. A bevétel 2014 első három hónapjában 679,5 millió dollár volt, kissé magasabb, mint 2013 azonos időszakában elért 663,7 millió dolláros bevétel. A piaci befektetők az idén az első negyedévre átlagosan 10 centes részvényenkénti nyereségre és 690,1 millió dolláros bevételre számítottak. Az eladásokban a kifejezetten lányoknak szánt termékek értékesítése 21 százalékkal nőtt, a fiúknak szánt termékek eladásai 2 százalékkal emelkedtek, az általános játékszekció eladásai 4 százalékkal nőttek, az iskoláskorúnál fiatalabb gyerekeknek szánt termékek eladásai viszont 4 százalékkal csökkentek.
|
A korábbinál több játékot adott el, főleg lányoknak. Ami a földrajzi eloszlást illeti: Európában és Latin-Amerikában ment különösen jól a játékipar.
A rovat támogatója:
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
Lennon sárgára festette, Sztálin ütközött vele
21 perce
-
Kiszivárgott: erről egyeztet vasárnap Trump és Zelenszkij
körülbelül 1 órája
-
Elhunyt a legendás francia színésznő, az 1960-as évek ikonja
2 órája
-
Visszaléptetnék Nagy-Britanniát az EU vámuniójába
3 órája
-
Azt állítja az NGM, hogy negyedmillió hazai cégnek csökkentek az adóterhei
4 órája
-
Nyugdíjbiztosítása van? Fontos határidő közeleg
5 órája
-
Jó híreket kapott Putyin a vasárnapi Trump-Zelenszkij találkozó előtt
6 órája
Mfor.hu Top24
- Rossz híreket kapott Zelenszkij a floridai csúcs előtt
- Koccintson az új évre Leonardo DiCaprióval!
- Segít a két Kisfaludy – milliós támogatás a turisztikai hitel mellé
- Itt egy igazán kellemetlen adat a magyarokról – A hét ábrája
- Az év kérdése: hova lett 500 milliárd forint? Nincs gyanúsított az MNB-botrányban
- Figyelem, az autósoknak is fontos határidő közeleg!
- Mi lesz a választások után? Valamire készül a kormány az önkormányzatokkal
KKV
Egyre több vállalkozó választja a kibővült Demján Sándor Tőkeprogramot
Privátbankár.hu | 2025. november 25. 12:56
Fokozódik a kereslet a Demján Sándor Tőkeprogram (DSTP) iránt. Dr. Bánfi Zoltán, az MKIK Tőkealap-kezelő Zrt. vezérigazgatója elmondta: a több ezer érdeklődő között IT-, egészségügyi, vendéglátó és szolgáltató vállalkozók is megjelentek. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) célja öt-hatszáz magyar vállalkozás támogatása tőkebefektetéssel.
KKV
Gyomrost kaptak a magyar cégek – komoly kellemetlenséget hozott a november
Privátbankár.hu | 2025. november 4. 10:53
Nem elhanyagolható pluszkiadást jelent ez.
KKV
Itt van Nagy Mártonék bejelentése, örülhetnek a magyar cégek
Privátbankár.hu | 2025. október 29. 09:41
Jelentős változtatásokat készít elő a kormány.
KKV
Aki kkv-nek dolgozik, felejtse el a fizetésemelést?
Privátbankár.hu | 2025. október 16. 14:40
A makrogazdasági mutatókhoz képest meglepően optimista a hazai kkv-k hangulata – olvasható ki a VOSZ Barométer felmérés friss, harmadik negyedévre vonatkozó számaiból. Beruházásokra viszont nem sokan készülnek, a cégek 85 százaléka még fizetésemelést sem tervez.
KKV
Indul a pénzeső – tarthatják a markukat a cégek
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 1. 14:05
Szeptember elseje egy új pályázatot is hozott.
KKV
Ez jobb az Otthon Startnál? Akár 100 millió juthat a szemfüles cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 25. 17:10
Az ingatlanvásárlásra készülő vállalkozóknak jó figyelni.
KKV
Elárultak egy kellemes hírt a magyar cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. július 30. 16:34
Egyszerűbb lett a feltételek teljesítése.
KKV
Zuhog a pénzeső: még több magyar cégnek jut támogatás
Privátbankár.hu | 2025. július 7. 14:15
Már több mint 1300 cég örülhetett.
KKV
Még mindig lehet pályázni elektromos autó vásárlására
Privátbankár.hu | 2025. július 1. 09:55
Több, mint 6 ezer támogatási szerződést írtak alá eddig, a 30 milliárdos keretből 26,8 milliárd forintot ítéltek oda.
KKV
Nagy Mártonék megnyitották a pénzesőt: a cégek sorban állnak
Privátbankár.hu | 2025. június 30. 16:17
Érkeznek a támogatások, tartják a markukat a cégek.
Heti top
- Fordul a kocka a benzinkutakon keddtől 2025. december 22. 11:27
- Óriási a baj, mindkét szuperhatalom kezdi bezárni a kapuit a németek előtt 2025. december 23. 16:00
- Készül az óriási felvásárlás? Orbán Viktor fontos ügyben telefonálhatott szombaton 2025. december 27. 16:28
- Mi történik a forinttal és az euróval? Itt az árfolyam 2025. december 26. 12:48
Havi top
- Bemondták az elemzők, ennyit érhet a forint két év múlva 2025. december 10. 15:45
- Fordul a kocka a benzinkutakon keddtől 2025. december 22. 11:27
- Ketyeg az óra Abramovicsnak: több mint 1100 milliárd forintos vagyon a tét 2025. december 17. 14:46
- Mi történt a forinttal? Ennyiért adják az eurót és a dollárt most 2025. december 10. 19:11
Friss
Makro / Külgazdaság
Azt állítja az NGM, hogy negyedmillió hazai cégnek csökkentek az adóterhei
4 órája
Agrár
Megduplázódott az erdők területe 100 év alatt Magyarországon
Az elmúlt több mint 5 évben a legtöbb erdőt Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében telepítették.
1 napja
MBH Bank elemzés
-
Befektetésnek sem utolsó az Otthon Starttal vett ingatlan2025. november 27. 13:26 -
Az arany és a mesterséges intelligencia mellett idén van még egy nyertes2025. november 13. 14:45 -
Itt éri meg a legjobban lakásba fektetni az új hitellel2025. október 9. 12:05 -
Soha rosszabb félévet – jó számokkal zárt az MBH Bank2025. augusztus 28. 16:11 -
Év végén jöhet csak kamatcsökkentés2025. május 27. 17:01 -
A fizetésünk több mint harmadát a kiskereskedelemben hagyjuk2025. május 13. 14:44 -
Lassan újra mernek vásárolni a magyarok?2025. január 9. 13:18
Piac&Profit cikkei
-
Csaknem négyszeres ünnepi áremelkedés
14:01
-
Vissza nem térítendő pénz a hitel mellé: új konstrukcióval ösztönzik fejlesztésre a legkisebb turisztikai vállalkozásokat
13:37
-
Hadházy Ákos kamuvécékre lelt
13:01
-
Rekordév: áremelkedés ellenére is pörög a lakáshitel-piac
12:01
-
Egy „pincétől a padlásig” felújított szakaszon jövőre újra járnak a vonatok
11:01
Turizmus Online cikkei
A vidék hírei
-
Elhunyt Brigitte Bardot
12:55
-
Szentestét nagy számú hívő köszöntötte éjféli miséken
12:13
-
Egri Borszalon
11:59
-
Válság az egészségügyben: 32 ezer beteg torlódott a műtők előtt, egyes időpontok már 2030-ra szólnak
11:12
-
Sulyok Tamás kirúgott kommunikációs igazgatója: „Ők nem az emberekért, hanem a saját jólétükért gondoltak dolgozni”
08:41
legolvasottabb
-
Bemondták az elemzők, ennyit érhet a forint két év múlva
2025. december 10. 15:45
-
Fordul a kocka a benzinkutakon keddtől
2025. december 22. 11:27
-
Ketyeg az óra Abramovicsnak: több mint 1100 milliárd forintos vagyon a tét
2025. december 17. 14:46
-
Mi történt a forinttal? Ennyiért adják az eurót és a dollárt most
2025. december 10. 19:11
-
Itt az orosz bosszú – Magyarországon is megérezzük?
2025. december 14. 15:06
top 24
-
Készül az óriási felvásárlás? Orbán Viktor fontos ügyben telefonálhatott szombaton
2025. december 27. 16:28
-
Jó híreket kapott Putyin a vasárnapi Trump-Zelenszkij találkozó előtt
2025. december 28. 08:46
-
Mielőtt bárki észrevenné – a gépek már tudják, mi következik
2025. december 27. 15:10
-
Magyar Péter a mi sikerlistánkat is dominálja – a Klasszis Podcast legnézettebb adásai
2025. december 28. 07:31
-
Visszaléptetnék Nagy-Britanniát az EU vámuniójába
2025. december 28. 11:21
Szerintük adócsökkentésekkel, adminisztrációs könnyítésekkel, beruházásösztönző kedvezményekkel és célzott támogatásokkal segíti a kormány a vállalkozásokat. 

