A Mol kész tárgyalni a horvát kormánnyal az INA jövőjéről, de a vállalat irányítása nem lehet vitatéma - jelentette ki Hernádi Zsolt elnök-vezérigazgató a Merchantcantos.com weboldalnak adott tévéinterjúban.
"Végső soron mindenképpen döntésre kell jutni. Ha azt látjuk, hogy a horvát kormány kész támogatni az üzleti tervet, akkor együtt fejleszthetjük tovább az INA-t. Ha azonban a vissza akarja forgatni az idő kerekét és olyan megoldást szeretne, amelyben az állam kezébe kerülne át az irányítás és csak rövid távú terveik vannak, akkor abban mi nem kívánunk segédkezni. A vállalat irányításáról nem tárgyalunk" - idézi Hernádi Zsoltot a Reuters hírügynökség az interjú szöveges átiratára hivatkozva.
Hernádi szerint a legjobbak között
Az elnök-vezérigazgató megerősítette, hogy a tárgyalások eredménytelensége esetén a Mol kész eladni az INA-ban tartott közel 50 százalékos részesedését.
Hernádi az interjúban úgy fogalmazott: " a vállalatirányításról nem tárgyalunk, az INA jelenlegi vállalatirányítási modellje külső szemlélők, szakértők szerint is a legjobbak közé tartozik, ezért nincs okunk változtatni rajta".
Elmondta azt is, hogy az INA két finomítójába a Mol nagyon sok pénzt fektetett, az elmúlt 10 évben annyit, amennyiből új finomítót lehetne építeni. Ennyi sem elég azonban, a finomítók további beruházásokat igényelnek, de a piaci trendek nem biztatóak, Horvátországnak szembe kell néznie azzal, hogy a kétfinomítós modell fenntartása nagyon nehéz, nagy kihívást jelent egy ekkora piacon.
A magyar társaság az INA jövőjéről tárgyalna, de a cég irányításáról nem.
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
Nem fogja elhinni, mennyibe kerül az euró
15 perce
-
Amíg aludt, kitört egy újabb háború
36 perce
-
Péntek hajnaltól dübörög a Budapest-Belgrád vasút
körülbelül 1 órája
-
Magával rántotta az Nvidia a New York-i tőzsdét
körülbelül 1 órája
-
Nincs okunk örömre, még az uniós átlagtól is lemaradtunk
2 órája
-
Óriási uniós forrásokhoz juthat Debrecen, Nyíregyháza és az észak-alföldi régió
12 órája
-
Valamit babrált Mészáros Lőrinc a vagyonkezelő alapítványán
12 órája
Mfor.hu Top24
- Bod Péter Ákos: Nyugdíjak, bérek – a bajok gyökere a termelékenység
- Orosz és amerikai turisták is segítették a magyar szállásokat a jéghideg januárban
- Itt az új közvélemény-kutatás: a Republikonnál Magyar Péter vezet Orbán Viktor előtt
- 44 négyzetméter 60 millió felett – elszálltak a debreceni lakásárak
- Mégsem indul újra egyhamar a Barátság vezeték – Zelenszkij Putyinhoz küldi a magyar kormányt
- Amit akartak, azt mostanra vagyonkezelő alapítványokba pakoltak a hazai milliárdosok
- Szijjártó Péter aláírt egy egyezményt, ami szembemegy az eddigi elveivel? Reagált a miniszter (frissítve)
KKV
Ne maradjon le: újabb több milliárdos kormányzati program indul
Privátbankár.hu | 2026. február 23. 11:09
Előnyben a szolgáltatóipari fejlesztések a kkv-k megerősítése érdekében.
KKV
Nyugtalanok a magyar cégek, ha a jövőről van szó
Privátbankár.hu | 2026. január 29. 07:56
A GKI Gazdaságkutató Zrt. – az EU támogatásával végzett – felmérése szerint januárban a fogyasztók kilátásai nem változtak decemberhez képest, de a cégeké némileg romlottak.
KKV
Most érkezett a hír: Nagy Mártonék rendszerszintű élénkülésről beszélnek
Privátbankár.hu | 2026. január 27. 11:42
Újabb közleménnyel jelentkezett a Nagy Márton által irányított Nemzetgazdsági Minisztérium (NGM), melyben vállalati sikersztoriról írnak.
KKV
Egyre több vállalkozó választja a kibővült Demján Sándor Tőkeprogramot
Privátbankár.hu | 2025. november 25. 12:56
Fokozódik a kereslet a Demján Sándor Tőkeprogram (DSTP) iránt. Dr. Bánfi Zoltán, az MKIK Tőkealap-kezelő Zrt. vezérigazgatója elmondta: a több ezer érdeklődő között IT-, egészségügyi, vendéglátó és szolgáltató vállalkozók is megjelentek. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) célja öt-hatszáz magyar vállalkozás támogatása tőkebefektetéssel.
KKV
Gyomrost kaptak a magyar cégek – komoly kellemetlenséget hozott a november
Privátbankár.hu | 2025. november 4. 10:53
Nem elhanyagolható pluszkiadást jelent ez.
KKV
Itt van Nagy Mártonék bejelentése, örülhetnek a magyar cégek
Privátbankár.hu | 2025. október 29. 09:41
Jelentős változtatásokat készít elő a kormány.
KKV
Aki kkv-nek dolgozik, felejtse el a fizetésemelést?
Privátbankár.hu | 2025. október 16. 14:40
A makrogazdasági mutatókhoz képest meglepően optimista a hazai kkv-k hangulata – olvasható ki a VOSZ Barométer felmérés friss, harmadik negyedévre vonatkozó számaiból. Beruházásokra viszont nem sokan készülnek, a cégek 85 százaléka még fizetésemelést sem tervez.
KKV
Indul a pénzeső – tarthatják a markukat a cégek
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 1. 14:05
Szeptember elseje egy új pályázatot is hozott.
KKV
Ez jobb az Otthon Startnál? Akár 100 millió juthat a szemfüles cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 25. 17:10
Az ingatlanvásárlásra készülő vállalkozóknak jó figyelni.
KKV
Elárultak egy kellemes hírt a magyar cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. július 30. 16:34
Egyszerűbb lett a feltételek teljesítése.
Heti top
- Nem akárki küldött levélben figyelmeztetést Orbán Viktornak 2026. február 23. 19:52
- Sorra mondják le az izraeli turisták a budapesti szállodafoglalásaikat 2026. február 21. 12:54
- Visszavinné a palackokat? Már nem sokáig kell boltba járni emiatt 2026. február 22. 11:41
- Üzent a Molnak és a kormánynak az Adria vezetéket üzemeltető horvát cég 2026. február 20. 19:30
Havi top
- Nem akárki küldött levélben figyelmeztetést Orbán Viktornak 2026. február 23. 19:52
- A Covidnál is nagyobb sokk következik 2026. február 18. 10:21
- Sorra mondják le az izraeli turisták a budapesti szállodafoglalásaikat 2026. február 21. 12:54
- Visszavinné a palackokat? Már nem sokáig kell boltba járni emiatt 2026. február 22. 11:41
Friss
Részvény / Deviza / Áru
Nem fogja elhinni, mennyibe kerül az euró
Péntek reggeli friss árfolyamok.
15 perce
Makro / Külgazdaság
Péntek hajnaltól dübörög a Budapest-Belgrád vasút
Elindult a rendszeres teherforgalom a vonalon.
körülbelül 1 órája
Részvény / Deviza / Áru
Magával rántotta az Nvidia a New York-i tőzsdét
Megint megreccsentek a techrészvények.
körülbelül 1 órája
Piac&Profit cikkei
-
Óvatosabbak lettek a cégek, többen terveznek leépítést, mint bővítést
05:33
-
Lakásboom indult Magyarországon, kilőttek az építési engedélyek
16:59
-
Felrobbantotta a lakáshitelezést az Otthon Start
16:33
-
Logisztika 2026-ban: Így faraghatnak a költségeken a hazai webshopok a szállítás optimalizálásával
15:39
-
Így érdemes márciusi biztosítást kötni
14:09
Turizmus Online cikkei
A vidék hírei
legolvasottabb
-
Nem akárki küldött levélben figyelmeztetést Orbán Viktornak
2026. február 23. 19:52
-
A Covidnál is nagyobb sokk következik
2026. február 18. 10:21
-
Sorra mondják le az izraeli turisták a budapesti szállodafoglalásaikat
2026. február 21. 12:54
-
Visszavinné a palackokat? Már nem sokáig kell boltba járni emiatt
2026. február 22. 11:41
-
Üzent a Molnak és a kormánynak az Adria vezetéket üzemeltető horvát cég
2026. február 20. 19:30
top 24
-
Jó hír érkezett a lakossági állampapírokról
2026. február 26. 10:45
-
Olyat tett az F-35-öseivel Izrael, hogy az amerikaiaknak is leeshet az álluk
2026. február 26. 15:14
-
Navracsics Tibor: Nincs értelme a befagyasztott uniós forrásokról tárgyalni a választásokig
2026. február 26. 15:41
-
Vérrel írt, történelmi árrobbanás következhet
2026. február 26. 10:13
-
Amíg aludt, kitört egy újabb háború
2026. február 27. 07:03

