Az Infineon Technologies Cegléd Kft. a hónap beruházója, a hónap kis- és középvállalkozása a Digiterm Kft. , a hónap induló vállalkozása pedig a Distinction Kft. lett. A Díj a sikeres vállalkozásokért februári elismeréseit Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter adta át a Nemzetgazdasági Minisztérium budapesti székházában.
Varga Mihály hangsúlyozta: a díjak odaítélésével szeretnék a magyar sikerekre, a sikeres vállalkozásokra irányítani a figyelmet. Kiemelte, hogy az ország számára többlethasznot, munkahelyet hozó vállalkozások számíthatnak a kormány segítségére.
Az Infineon Technologies vállalatcsoport az ipari alkalmazású félvezetők fejlesztésében és gyártásában több területen vezető szerepet tölt be, leányvállalatain keresztül világszerte több mint 27 600 munkatársat foglalkoztat, árbevétele a 2013-ban lezárult üzleti évben elérte a 3,9 milliárd eurót. A vállalatcsoport új, 65,6 millió euró értékű beruházást valósít meg Cegléden, amely a vállalat egyik legjelentősebb európai bővítése, félvezető-szereléssel és mérésekkel foglalkoznak.
A Digiterm Kft. az elmúlt húsz évben saját fejlesztésű és gyártású dialízis székeivel az európai dialízispiac egyik jelentős szereplőjévé vált. A 100 százalékban magyar tulajdonú vállalkozás nagyjából 50 embernek ad munkát, éves árbevétele meghaladja az egymilliárd forintot, termékeit a világ több mint 40 országába exportálja. A Digiterm piaci részesedése a dialízisszék-gyártásban Európában 10 százalék feletti, de évente növekvő mértékben van jelen az orosz, az arab, a dél-amerikai és az afrikai piacokon is.
A Distinction Kft. mobilszoftver-fejlesztő startup cég, amely olyan világcégeknek dolgozik, mint a Red Bull, a Skyscanner vagy a Microsoft, de együttműködtek már az Audival is. Emellett saját fejlesztésű mobilalkalmazásaival - mint a cocktail flow, a weather flow, vagy az appflow - nap mint nap több millió felhasználót ér el a világ különféle pontjain. A Distinction 22 embernek munkát adó, közel 300 millió forintos árbevétellel rendelkező vállalkozássá nőtte ki magát.
A Díj a sikeres vállalkozásokért elismeréseket Varga Mihály kezdeményezésére a Nemzetgazdasági Minisztérium szervezésében 2013 augusztusától adják át havonta három kategóriában.
Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?
Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac?
Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról és az ingatlanbefektetésekről?
Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
-
Gyengüléssel zártak a New York-i tőzsde főbb mutatói
17 perce
-
Már a termelés költségénél is olcsóbban adják a gabonát az ukrán gazdák
körülbelül 1 órája
-
Hamarosan új világra ébredhetnek a leggazdagabbak Magyarországon
11 órája
-
Szívhatja a fogát: nem okozott örömöt a forint
11 órája
-
Hatéves mélypontra süllyedt az EU-ba bejutó migránsok száma, de bármikor berobbanhat egy újabb válság
12 órája
-
Zöld jelzést kapott a 4iG, élesedik az új partnerség
12 órája
-
Európában is kiemelkedő volt a budapesti piac
13 órája
- Lehet, hogy nem is ismeri az özvegyi nyugdíj néhány alapvető feltételét?
- Karácsony Gergely bemondta: jön a kiemelt rendőri jelenlét
- Nagy változás jön szerdától, új szabályok élesednek a csomagolásoknál
- Orbán Viktor édesapjának nem volt engedélye, milliós büntetés jár
- Szülői Hang: „Nem vették figyelembe a szülők szempontjait a köznevelési törvénymódosításnál”
- Kezdhet számolgatni: mennyiért adják az eurót?
- Nem lesz örömünnep a benzinkutakon?
- Sokkal olcsóbb lesz végre a tankolás 2026. augusztus 5. 12:10
- Ennyire kell mélyre fúrni, hogy ivóvizes kút legyen a kertben 2026. augusztus 7. 19:07
- Új állása lesz Orbán Viktornak? 2026. augusztus 10. 13:14
- Már a budapesti rendőrség vizsgálja Szijjártó Péter ügyét, akár három év börtönt is kaphat 2026. augusztus 7. 14:02
- Elárulta Forsthoffer Ágnes, ki ül be az ő székébe 2026. július 19. 09:11
- A nap képe: száraz lábbal lefotózható a Parlament a Duna közepéről 2026. július 18. 11:38
- Dörzsölheti a tenyerét, aki a Lidl, a Penny és az Aldi üzleteiben vásárol 2026. augusztus 3. 05:51
- Sokkal olcsóbb lesz végre a tankolás 2026. augusztus 5. 12:10
Gyengüléssel zártak a New York-i tőzsde főbb mutatói
Gyengüléssel zártak kedden a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói.
-
TikTok-videókkal alakítaná át a Disney+ szolgáltatást a Disney2026. augusztus 6. 09:30 -
Nyereségbe fordult Tibor Dávid építőipari vállalata2026. augusztus 6. 08:19 -
Lakásokat vásárolt luxusbirtoka mögött a fiatal ausztrál milliárdos2026. augusztus 5. 07:08 -
Közel negyvenezer milliárd forintnyi SpaceX-részvény válhat eladhatóvá2026. augusztus 5. 06:35 -
Tizenhét és fél millió eurós jutalék miatt perlik a Revolut alapítóját2026. augusztus 4. 14:27
További hírek >
-
Baka András Magyarország új köztársasági elnöke
15:32
-
Konganak az egri éttermek, az ide látogatóknak „Egyszerűen üres a zsebük” – súlyos látlelet Eger turizmusáról
13:22
-
Sior: rajzok haza 99.
08:40
-
Ismeretlen férfit keresnek egy egri motor megrongálása miatt – felismeri valaki?
08:37
-
Huszti Péter: „Megérett a Vágner-csapat a leváltásra”
07:13
-
Elárulta Forsthoffer Ágnes, ki ül be az ő székébe
2026. július 19. 09:11
-
A nap képe: száraz lábbal lefotózható a Parlament a Duna közepéről
2026. július 18. 11:38
-
Dörzsölheti a tenyerét, aki a Lidl, a Penny és az Aldi üzleteiben vásárol
2026. augusztus 3. 05:51
-
Sokkal olcsóbb lesz végre a tankolás
2026. augusztus 5. 12:10
-
Ennyire kell mélyre fúrni, hogy ivóvizes kút legyen a kertben
2026. augusztus 7. 19:07
-
Mi történik a forinttal? Ennyiért vehet egyetlen eurót
2026. augusztus 11. 07:18
-
Ruff Bálinték feljelentést tettek Orbán Viktor videói miatt – Kaminski Fanny is érintett
2026. augusztus 11. 12:28
-
Hamarosan új világra ébredhetnek a leggazdagabbak Magyarországon
2026. augusztus 11. 19:50
-
Nem akárhol rendeznek kormányülést Magyar Péterék
2026. augusztus 11. 13:44
-
Jobban jár, ha még szerda előtt elintézi a tankolást?
2026. augusztus 11. 16:34



