A magyarországi Bosch csoport 2012-ben a belső szállításokkal együtt az eddigi legmagasabb árbevételét - 594 milliárd forint - könyvelhette el. Az összeg 17 százalékkal nőtt 2011-hez képest.
A Bosch csütörtöki közleménye szerint a magyar piacon a cégcsoport forgalma 133 milliárd forint volt 2012-ben, csaknem ugyanannyi mint 2011-ben, amikor 134 milliárd forintos forgalmat könyvelt el a társaság.
A Magyarországon tíz leányvállalattal jelen lévő cégcsoport 2012-ben 500-zal, 8500-ra növelte magyarországi munkavállalói számát.
A Bosch az idei üzleti évben is növekedéssel számol, és tovább erősíti kutatás-fejlesztési tevékenységét Magyarországon.A vállalat az előző üzleti évhez képest 2012-ben 38 százalékkal növelte a k+f-re fordított összeg nagyságát, ami így elérte a 18 milliárd forintot.
A vállalatcsoport öt év alatt megkétszerezte a magyarországi kutatás-fejlesztésre fordított kiadásainak összegét. Összesen 83 szabadalmi kérelmet nyújtottak be - olvasható a közleményben. K+f területen már ezer mérnököt foglalkoztat a Bosch Magyarországon.
2012-ben a Bosch összesen 35 milliárd forintot költöttek beruházásra Magyarországon. A magyarországi központi bázis és fejlesztési központ építése 30 milliárd forintba került. Az első épületet 2013 nyarán adják át, az építkezés 2015-ben fejeződik be.
A közlemény idézi Javier González Pareját, a magyarországi Bosch csoport vezetőjét, aki kiemelte, hogy a Bosch rekordforgalma a magyar bruttó hazai termék (GDP) 2 százalékának felel meg.
Javier González Pareja elmondta: elkötelezettségü Magyarország iránt szilárd. A 2012-es pénzügyi évben a Bosch árbevétele 1,9 százalékkal, 52,5 milliárd euróra növekedett, így a vállalatcsoport 2,8 milliárd euró adózás előtti nyereséget ért el. A cégcsoport világszinten az idei üzleti évben árbevételének 2-4 százalékos növekedésével számol.
Csaknem ötödével nőttek a cégcsoport tavalyi bevételei az egy évvel korábbihoz képest.
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
A nap végére a kedvező nemzetközi hangulat miatt emelkedett itthon a tőzsde
30 perce
-
Megőrizte első helyét, ismét a Samsung a legnagyobb mobilgyártó
43 perce
-
Az oroszok nem állnak meg, kijevi hadiipari vállalatokat és Juzsnij kikötőjét támadták
körülbelül 1 órája
-
Tűz Brüsszel központi részén, többen meghaltak
2 órája
-
Enyhe emelkedés itthon a tőzsdén kora délutánig
2 órája
-
Orosz felderítő repülőgépet fordítottak vissza a lengyelek
2 órája
-
Extradíjjal járhat, ha kötelező biztosítás nélkül autózunk
3 órája
Mfor.hu Top24
- Antall György tiltakozott: a fideszesek ne használják fel édesapja, Antall József emlékét
- Ez a két megye húzza fel a magyar ipari teljesítményt
- Módosított a kormány, ráugrottak a cégek a közbeszerzési piacra
- Elszakadt a cérna: vadul ugrálnak az üzemanyagárak
- Családi pótlék duplázása, Otthon Start: meddig kell még várni a nagy bejelentésekre?
- Úgy tűnhet, Sulyok Tamás a saját eltávolításához is asszisztál
- Ezt üzente Orbán Viktor: „A jogtalanul pozícióba ültetett új elnök nem lehet törvényes, így a döntései sem lesznek azok”
KKV
Rekordon a céges optimizmus – a kormányváltás hozott fordulatot
Privátbankár.hu | 2026. június 23. 14:49
Öt éves tendencia fordult meg.
KKV
Új elnököt választott a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége
Privátbankár.hu | 2026. május 28. 15:27
Új országos vállalkozói konzultációs programot indít, és javaslatcsomagot is készít annak tapasztalataiból – jelentette be csütörtökön Gazsi Attila, a VOSZ új elnöke.
KKV
Ne maradjon le: újabb több milliárdos kormányzati program indul
Privátbankár.hu | 2026. február 23. 11:09
Előnyben a szolgáltatóipari fejlesztések a kkv-k megerősítése érdekében.
KKV
Nyugtalanok a magyar cégek, ha a jövőről van szó
Privátbankár.hu | 2026. január 29. 07:56
A GKI Gazdaságkutató Zrt. – az EU támogatásával végzett – felmérése szerint januárban a fogyasztók kilátásai nem változtak decemberhez képest, de a cégeké némileg romlottak.
KKV
Most érkezett a hír: Nagy Mártonék rendszerszintű élénkülésről beszélnek
Privátbankár.hu | 2026. január 27. 11:42
Újabb közleménnyel jelentkezett a Nagy Márton által irányított Nemzetgazdsági Minisztérium (NGM), melyben vállalati sikersztoriról írnak.
KKV
Egyre több vállalkozó választja a kibővült Demján Sándor Tőkeprogramot
Privátbankár.hu | 2025. november 25. 12:56
Fokozódik a kereslet a Demján Sándor Tőkeprogram (DSTP) iránt. Dr. Bánfi Zoltán, az MKIK Tőkealap-kezelő Zrt. vezérigazgatója elmondta: a több ezer érdeklődő között IT-, egészségügyi, vendéglátó és szolgáltató vállalkozók is megjelentek. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) célja öt-hatszáz magyar vállalkozás támogatása tőkebefektetéssel.
KKV
Gyomrost kaptak a magyar cégek – komoly kellemetlenséget hozott a november
Privátbankár.hu | 2025. november 4. 10:53
Nem elhanyagolható pluszkiadást jelent ez.
KKV
Itt van Nagy Mártonék bejelentése, örülhetnek a magyar cégek
Privátbankár.hu | 2025. október 29. 09:41
Jelentős változtatásokat készít elő a kormány.
KKV
Aki kkv-nek dolgozik, felejtse el a fizetésemelést?
Privátbankár.hu | 2025. október 16. 14:40
A makrogazdasági mutatókhoz képest meglepően optimista a hazai kkv-k hangulata – olvasható ki a VOSZ Barométer felmérés friss, harmadik negyedévre vonatkozó számaiból. Beruházásokra viszont nem sokan készülnek, a cégek 85 százaléka még fizetésemelést sem tervez.
KKV
Indul a pénzeső – tarthatják a markukat a cégek
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 1. 14:05
Szeptember elseje egy új pályázatot is hozott.
Heti top
- Bojár Gábor: Csalódás, hogy a Magyar-kormány nem szüntette meg a rezsicsökkentést és az árrésstopot 2026. július 9. 11:52
- Egészen csúnyán átfordult a forint 2026. július 8. 07:14
- Visszhangzik a magyar sajtó a 107 eurós törölközőtől – valóban drágább a horvát tengerpart a Balatonnál? 2026. július 12. 16:49
- Magyar Péter Zsolt bácsiról és december 24. munkaszüneti nappá nyilvánításáról is vallott 2026. július 12. 09:13
Havi top
- Kemény lépésre készül a Tisza: befagyasztanák a polgármesterek fizetését 2026. június 19. 17:32
- Húsbavágó: máris változtat a kormány az iskolakezdési támogatás miatt 2026. július 4. 13:03
- Bojár Gábor: Csalódás, hogy a Magyar-kormány nem szüntette meg a rezsicsökkentést és az árrésstopot 2026. július 9. 11:52
- Egészen csúnyán átfordult a forint 2026. július 8. 07:14
Friss
Pénzügyi szektor
A nap végére a kedvező nemzetközi hangulat miatt emelkedett itthon a tőzsde
A Magyar Telekom kivételével erősödtek a blue chipek.
30 perce
Nemzetközi
Az oroszok nem állnak meg, kijevi hadiipari vállalatokat és Juzsnij kikötőjét támadták
Juzsnij kikötőjét is támadás alá vették.
körülbelül 1 órája
A 100 Leggazdagabb
-
Milliárdosok adnának kezdőtőkét amerikai gyerekeknek2026. július 14. 15:26 -
A Palantir-vezér szerint az AI tovább növelheti a társadalmi egyenlőtlenségeket2026. július 14. 11:51 -
Új korszak a magyar befektetési piacon2026. július 13. 18:25 -
Wimbledon új hőse egy hedge fund-milliomos fia2026. július 11. 07:55 -
A Blackstone ura már olyan gazdag, hogy megengedhet magának egy 140 dolláros órát2026. július 10. 10:24
További hírek >
Piac&Profit cikkei
Turizmus Online cikkei
A vidék hírei
-
Gajdos László betiltaná a kotorékvadászatot: „Nincs helye a 21. századi Magyarországon”
16:25
-
Csütörtökön folytatódik az aszfaltozás a Tetemvár utca alján, többször is lezárják a csomópontot!
16:11
-
Orbán Viktor: „A jogtalanul pozícióba ültetett új elnök nem lehet törvényes, így a döntései sem lesznek azok”
14:12
-
Vágner Ákos: Az ingyenes egri közvécék állapota komoly dilemmát jelent
11:41
-
A MÁS-EGÁL klub nem elenyészett, hanem elenyésztették
10:04
legolvasottabb
-
Kemény lépésre készül a Tisza: befagyasztanák a polgármesterek fizetését
2026. június 19. 17:32
-
Húsbavágó: máris változtat a kormány az iskolakezdési támogatás miatt
2026. július 4. 13:03
-
Bojár Gábor: Csalódás, hogy a Magyar-kormány nem szüntette meg a rezsicsökkentést és az árrésstopot
2026. július 9. 11:52
-
Egészen csúnyán átfordult a forint
2026. július 8. 07:14
-
Csak 75 milliárdot kért, de végül 197 milliárdot tett zsebre a Tisza-kormány
2026. július 2. 12:16
top 24
-
Sulyok Tamás nem vitte túlzásba válaszát az alaptörvény módosítása kapcsán
2026. július 14. 12:26
-
Ennyiért adták az eurót hétfő este
2026. július 13. 18:58
-
Centikre a határtól a forint – ennyiért adják-veszik
2026. július 14. 07:39
-
Itt a vége: kegyetlen drágulás érkezik a benzinkutakra
2026. július 14. 12:53
-
Lustáknak való befektetések érkeztek Budapestre
2026. július 14. 05:47



