Az Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) szeretné felgyorsítani a kasszacserét, így egy új, még a héten kiadandó rendeletben szigorú határidőket szab a forgalmazók és a gyártók számára - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter hétfőn Budapesten az Európai Kereskedelem Napján. A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) rendezvényén a miniszter kifejtette: a kaszacserében érintett kereskedők által benyújtott igényeket a szervíznek nyolc napon belül továbbítania kell a forgalmazónak, amelynek szintén nyolc napon belül továbbítania kell azt a gyártó felé.
Varga Mihály kiemelte: a módosításra azért van szükség, mert bár a kiskereskedők tisztességesen eleget tettek kötelezettségeiknek, a cserék kivitelezése részben a szervizeken, részben a forgalmazókon "akadt el". A miniszter megerősítette azt is, hogy nem változik a kasszacsere végső határideje, így a PC alapú, úgynevezett nagykasszák átállításának végső határideje továbbra is 2013. december 31. A kormány célja továbbá, hogy a kiskasszák esetében a már leadott igényeket teljesítsék.