Több területen is rejthetnek tartalékot az energiaárak az újabb körös rezsicsökkentésre, az infrastruktúra fenntartására és fejlesztésére szolgáló tételek visszavágását azonban el kell kerülni - mondta a Napi Gazdaságnak Kaderják Péter, a Regionális Energiagazdasági Kutatóközpont (REKK) igazgatója, aki szerint a profitérdekeltség megszüntetése a hatékonyság romlásához vezethet.
Az a cél helyes, hogy az energiaszolgáltatók csak annyi jövedelmet termeljenek, amennyi feltétlenül szükséges ahhoz, hogy a szolgáltatás fenntartható legyen, utóbbihoz azonban újabb beruházásokra van szükség. A nyereségérdekeltség megszüntetése elmaradó fejlesztésekkel és nem javuló hatékonysággal járhat - hangsúlyozta Kaderják.
Nemzetközi és itthoni példák alapján állami és magáncégek is képesek eredményesen működni piacgazdasági környezetben, bár kétségtelenül érezni némi "illúziót" azzal kapcsolatban, hogy a közösségi tulajdon hatékonyabb lehet. Kaderják Péter úgy látja, a kérdés sokkal inkább az, hogy egy esetleges állami befektetés milyen megtérülést ígér az adófizetőknek, ez pedig egyelőre nem látható számos bizonytalansági tényező, így például az ár vagy a jövedelmezőség miatt.
A rezsicsökkentés "alkotmányba foglalása" a szakértő szerint olyan piaci kockázatokat teremt a mindenkori kormánynak, amelyek például egy esetleges komolyabb olajárváltozás esetén kezelhetetlen helyzetet eredményezhetnek, akár az állami nagykereskedőnek is.
Illúzió-e, hogy a közösségi tulajdonban hatékonyabban működhetnek a közműcégek?
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
Megvették az OTP újabb nagy dobását a pesti kereskedők
21 perce
-
Ez nem vetítés: hatalmasat ralizik a csillagokat is lehozó mozióriás
körülbelül 1 órája
-
Elsőre lehetetlen küldetésnek tűnik, de van, ami reményt adhat Kármán Andráséknak
2 órája
-
Újabb gigászi hitelösszeg folyhat be Zelenszkijéknek
2 órája
-
Ez most a legutáltabb szektor? Nyolc részvény 73 százalékos veszteséggel
2 órája
-
AI-ra cseréli a tanárokat Kína?
3 órája
-
Mire várnak? Ténferegnek az európai pénzgyárak
3 órája
Mfor.hu Top24
- Ez a képviselőnő veszi át a házelnöki feladatokat
- Könnyen ugorhat az iskolakezdési támogatás, ha erre nem figyel
- Magyar Péter a legfőbb ügyésztől is megválna
- Mészáros Lőrinc mesés vagyon helyett csak némi aprót tart a misztikus alapítványában
- Hadházy Ákosnak örültem volna köztársaságielnök-jelöltként – az utca emberét kérdeztük, még Polgár Judit nemje előtt (frissítve)
- Vegyen nagy levegőt, ha kedd reggel tankolni megy
- Nyitott maradt a kérdés: nem döntött a Tisza-frakció Polgár Judit jelöléséről
KKV
Rekordon a céges optimizmus – a kormányváltás hozott fordulatot
Privátbankár.hu | 2026. június 23. 14:49
Öt éves tendencia fordult meg.
KKV
Új elnököt választott a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége
Privátbankár.hu | 2026. május 28. 15:27
Új országos vállalkozói konzultációs programot indít, és javaslatcsomagot is készít annak tapasztalataiból – jelentette be csütörtökön Gazsi Attila, a VOSZ új elnöke.
KKV
Ne maradjon le: újabb több milliárdos kormányzati program indul
Privátbankár.hu | 2026. február 23. 11:09
Előnyben a szolgáltatóipari fejlesztések a kkv-k megerősítése érdekében.
KKV
Nyugtalanok a magyar cégek, ha a jövőről van szó
Privátbankár.hu | 2026. január 29. 07:56
A GKI Gazdaságkutató Zrt. – az EU támogatásával végzett – felmérése szerint januárban a fogyasztók kilátásai nem változtak decemberhez képest, de a cégeké némileg romlottak.
KKV
Most érkezett a hír: Nagy Mártonék rendszerszintű élénkülésről beszélnek
Privátbankár.hu | 2026. január 27. 11:42
Újabb közleménnyel jelentkezett a Nagy Márton által irányított Nemzetgazdsági Minisztérium (NGM), melyben vállalati sikersztoriról írnak.
KKV
Egyre több vállalkozó választja a kibővült Demján Sándor Tőkeprogramot
Privátbankár.hu | 2025. november 25. 12:56
Fokozódik a kereslet a Demján Sándor Tőkeprogram (DSTP) iránt. Dr. Bánfi Zoltán, az MKIK Tőkealap-kezelő Zrt. vezérigazgatója elmondta: a több ezer érdeklődő között IT-, egészségügyi, vendéglátó és szolgáltató vállalkozók is megjelentek. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) célja öt-hatszáz magyar vállalkozás támogatása tőkebefektetéssel.
KKV
Gyomrost kaptak a magyar cégek – komoly kellemetlenséget hozott a november
Privátbankár.hu | 2025. november 4. 10:53
Nem elhanyagolható pluszkiadást jelent ez.
KKV
Itt van Nagy Mártonék bejelentése, örülhetnek a magyar cégek
Privátbankár.hu | 2025. október 29. 09:41
Jelentős változtatásokat készít elő a kormány.
KKV
Aki kkv-nek dolgozik, felejtse el a fizetésemelést?
Privátbankár.hu | 2025. október 16. 14:40
A makrogazdasági mutatókhoz képest meglepően optimista a hazai kkv-k hangulata – olvasható ki a VOSZ Barométer felmérés friss, harmadik negyedévre vonatkozó számaiból. Beruházásokra viszont nem sokan készülnek, a cégek 85 százaléka még fizetésemelést sem tervez.
KKV
Indul a pénzeső – tarthatják a markukat a cégek
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 1. 14:05
Szeptember elseje egy új pályázatot is hozott.
Heti top
- Elárulta Forsthoffer Ágnes, ki ül be az ő székébe 2026. július 19. 09:11
- A nap képe: száraz lábbal lefotózható a Parlament a Duna közepéről 2026. július 18. 11:38
- Brüsszelben csak ámulhatnak a Budapestről érkező híreken 2026. július 17. 05:43
- Megint elmeszelte Magyarországot az Európai Unió bírósága 2026. július 17. 13:14
Havi top
- Elárulta Forsthoffer Ágnes, ki ül be az ő székébe 2026. július 19. 09:11
- A nap képe: száraz lábbal lefotózható a Parlament a Duna közepéről 2026. július 18. 11:38
- Húsbavágó: máris változtat a kormány az iskolakezdési támogatás miatt 2026. július 4. 13:03
- Bojár Gábor: Csalódás, hogy a Magyar-kormány nem szüntette meg a rezsicsökkentést és az árrésstopot 2026. július 9. 11:52
Friss
Részvény / Deviza / Áru
Megvették az OTP újabb nagy dobását a pesti kereskedők
Helyzetkép félidőhöz közelítve.
21 perce
Részvény / Deviza / Áru
Ez nem vetítés: hatalmasat ralizik a csillagokat is lehozó mozióriás
Zabolázatlan vágtába kezdtek a cég papírjai.
körülbelül 1 órája
Makro / Külgazdaság
Elsőre lehetetlen küldetésnek tűnik, de van, ami reményt adhat Kármán Andráséknak
Valahogy meg kell szüntetni a két éve érvényben lévő túlzottdeficit-eljárást.
2 órája
A 100 Leggazdagabb
-
Óvadék lett volna belőle, végül 55 millió dollárért kelt el Diddy luxusvillája2026. július 20. 17:49 -
A pályán Spanyolország, a kasszánál az Adidas nyerte a világbajnokságot2026. július 20. 17:40 -
Madonna, Bieber, Shakira és Tom Cruise: Super Bowlt csinál a FIFA a vb-döntőből2026. július 19. 07:00 -
50 millió dollár a vb-döntő tétje – közel egymilliót kaphatnak a spanyol játékosok2026. július 19. 07:00 -
Több mint 10 milliárd forintért kelt el az NBA-sztár luxusvillája2026. július 18. 20:45
További hírek >
Piac&Profit cikkei
-
Megugrott a céges bedőlések száma Romániában
12:14
-
Magyarország bekerült a világ első 30 állama közé azzal, hogy milyen sok új dollármilliomosunk lett
11:55
-
Fordult a kocka a világ egyik kedvenc édességgyártójánál
11:31
-
Szinte teljesen kihasználatlan maradt a zöldáram a hazai vállalatoknál
11:03
-
Új trend az ingatlanpiacon: a drágább lakások iránt nőtt a kereslet
10:22
Turizmus Online cikkei
A vidék hírei
-
Kilőtt az OTP árfolyama, története legnagyobb felvásárlását hajtotta végre a bank
11:56
-
Baleset Felnémeten, felborult egy autó
08:04
-
Forsthoffer Ágnes: nem maradnak következmények nélkül az indoklás nélküli képviselői hiányzások
06:40
-
Polgár Judit nem vállalja a köztársasági elnöki jelölést
19:16
-
Erős forint: ezekben a szakmákban nőhet a leépítések kockázata
14:47
legolvasottabb
-
Elárulta Forsthoffer Ágnes, ki ül be az ő székébe
2026. július 19. 09:11
-
A nap képe: száraz lábbal lefotózható a Parlament a Duna közepéről
2026. július 18. 11:38
-
Húsbavágó: máris változtat a kormány az iskolakezdési támogatás miatt
2026. július 4. 13:03
-
Bojár Gábor: Csalódás, hogy a Magyar-kormány nem szüntette meg a rezsicsökkentést és az árrésstopot
2026. július 9. 11:52
-
Egészen csúnyán átfordult a forint
2026. július 8. 07:14
top 24
-
Milliárdok a párnacihában: a bankjegyek fele már 20 ezres
2026. július 21. 05:44
-
Nem lehet nyugodt Szijjártó Péter a BYD székében?
2026. július 20. 14:47
-
Esik az arany ára
2026. július 20. 16:27
-
Ki legyen az új köztársasági elnök? – az utca emberét kérdeztük, még Polgár Judit nemje előtt
2026. július 20. 19:39
-
Méregdrágává vált a benzin Amerikában
2026. július 21. 06:37




