4p
KKV
A kft-k felét érinti az a változás, amelyet az új Polgári Törvénykönyv a törzstőke emeléssel kapcsolatban előír.

Több mint 200 ezer hazai kft-t érint a jövőre március 15-én életbe lépő új Polgári Törvénykönyv törzstőke emelésével kapcsolatos változás – derül ki a Céginfo.hu által közölt adatokból. A kötelező törzstőke emelésről szóló moratóriumot tartalmazó törvényt október 28-án fogadták el a Parlamentben, mindezek alapján a Ptk. hatályba lépésétől még két év határidőt adnak a kft-knek a törzstőke 3 millió forintra emelésére, azonban sokaknál már 2014-ben aktuális lesz az új elvárások teljesítése.

A Ptk. szerint a kft-knek 2016. március 15-ig kell kötelezően megemelniük a törzstőkéjüket 3 millió forintra, a jegyzett tőke emelése azonban 2014. március 15. után egyből esedékessé válik, ha valaki társasági okiratot módosít, és azt benyújtja a Cégbíróságra – hívta fel a figyelmet a változásokra Gálusz Gábor a Gross-cégcsoport vezetője. 

A kft-k felét érinti

A Céginfo.hu adatai szerint 204 ezer kft-t, azaz az összes rendben működő kft. 54,5 százalékát érinti a kötelező jegyzett tőke emelése. A jövő tavasztól élő hárommilliós szabálynak csak 170 ezer kft. felel meg, és csak a fővárosban 81 ezer céget érint a kötelező törzstőke emelés. 

A gazdasági szakember azt is hozzátette, hogy a szabályokat figyelembe véve így a törzstőke emelés nélkül nem tudják a cégjegyzéken a cégek átvezetni például az üzletrész értékesítést, ügyvezető változást, székhelyváltozást, telephelyváltozást. A 3 millió forint jegyzett tőkére emelés nélkül vélhetően vagy elutasítja a cégbíróság a változásbejegyzési kérelmet, vagy a cég dönthet a betéti társasággá vagy közkereseti társasággá történő átalakulásáról, ami meglehetősen költséges és időigényes könyvvizsgálót is igénylő eljárás.

Ha nem megy a tőkeemelés

Azok a cégek, amelyek nem hajtják végre a kötelező törzstőke emelést, vagy nem alakulnak át bt-vé, kkt-vé, törvényességi felügyeleti eljárásra, bírságra, akár végleges törlésre számíthatnak. 

A törzstőke emelése történhet a tagok pénzbeli hozzájárulásán kívül korábban eredménytartalékba helyezett eredmény terhére is, tehát a kft. saját nyereségéből is jegyzett tőkét emelhet, illetve lehetőség van a tagok részéről nem pénzbeli, apporttal történő jegyzett tőke emelésére is.

Félmillióról emelik fel

Hat éve csökkentették 500 ezer forintra a kft-k törzstőkéjének minimumát, a Céginfo.hu adatai szerint azóta összesen 213 ezer kft. alakult 3 millió forint alatti, és mindössze 24 ezer 3 millió forint, vagy annál több jegyzett tőkével. A plusz tőkekövetelmény összesen kb. 490 milliárd forinttal érinti a teljes magyar cégvilágot.

A most érvényes szabályozás szerint egyszemélyes kft. esetén 100 ezer forintot, többszemélyes kft. esetén pedig a pénzbetét felét kell ténylegesen beszolgáltatni bejegyzés előtt. Azonban ez a szabály is változik az új Ptk. hatálybalépésével: hogy már nem írják elő a tagoknak a pénzbeli betétből egyetlen forint bejegyzésig történő szolgáltatását sem, azaz a törvény normaszövege szerint nem kell egyetlen forintot sem rendelkezésre bocsátani alapításkor a 3 millió forintos jegyzett tőkéből, a még be nem fizetett törzsbetét erejéig viszont felel a nem teljesítő tag a céges tartozásokért – foglalta össze Gálusz Gábor.

Mindez erősen árnyalja azt a képet, ami a tavasszal életbe lépő 3 millió forintos szabály körül kialakult, hiszen számos cégnek akár visszaélésre is adhat okot, amelyre csak az esetleges tartozások behajtásakor derül fény. 

Az apporttal alapított cégek esetében más a helyzet, mint a tisztán forint alapú alapításoknál: amennyiben az apport eléri a jegyzett tőke felét, azonnal kell szolgáltatni a teljes apportot a tagnak a cégalapításkor, egyéb esetben a létesítő okiratban szereplő határidőig, amely nem lehet több 3 évnél – szól a jogszabály. Az egyszemélyes kft. alapításakor viszont kötelező a teljes apportot bevinni a cégbe.

A rovat támogatója:
A rovat támogatója a Vegas.hu A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

KKV Pénzeső vár a kkv-kra
Privátbankár.hu | 2024. december 4. 16:49
A hazai kkv-k eddigi legszélesebb köre juthat tőkefinanszírozáshoz a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével.
KKV Már néhány perc alatt megtudhatja, vállalkozása megfelel-e a pályázati feltételeknek
Natív tartalom | 2024. november 13. 11:21
A pályázási folyamatot megkönnyítő, új digitális előszűrő szolgáltatás érhető el októbertől az MBH Csoport mikro-, kis- és középvállalatoknak szóló BUPA platformján. A cégek azonban nemcsak a pályázatokhoz, hanem teljes életútjuk során asszisztenciát kaphatnak a digitális felületen.
KKV Hogyan lett kis garázscégből milliárdos vállalkozás?
Privátbankár.hu | 2023. december 19. 11:41
Állócsillagok és újhullámos trónkövetelők.
KKV Itt a Cégépítők társasjáték: most eldől, ki kaszál az üzleti évben!
Natív tartalom | 2023. december 4. 10:26
Piaci rést betöltő társasjáték jelent meg október 25-én: a Cégépítők társasjáték megszületéséről és játékmenetéről Egerszegi Krisztiánnal, a MiniCRM tulajdonosával, a Cégépítők alapítójával beszélgettünk.
KKV Széchenyi Kártya Program: megduplázták a hitelkereteket
Privátbankár.hu | 2023. augusztus 1. 11:18
Sokkal nagyobb hitelkeretet kapnak a kkv-k a Széchenyi Kártya Program keretében. A kamat a futamidő végéig 5 százalék. 
KKV Kezdj újult erővel a nyári szabadság után!
Márkázott tartalom | 2023. június 27. 11:32
  Ha még most vagy csak a hosszabb lélegzetvételű nyaralás előtt, akkor minden bizonnyal minden munkával kapcsolatos témától a falnak mennél. Teljesen érthető módon érzed azt, hogy telítődtél, hiszen már javában az év második felében járunk, és a megfeszített munkatempóból még nem is igazán tudtál alább engedni.
KKV Vigye sikerre vállalkozását, alkalmazzon business mentort!
Natív tartalom | 2023. június 8. 10:01
A business mentor nem varázsló, ám mégis rendkívül fontos szerepet játszhat több, a hazai kkv-szektort rendkívüli mértékben érintő konfliktushelyzet kezelésében. Közreműködésével a vállalatok tulajdonosai és vezetői olyan külső támogatást kaphatnak, amely segíti őket a tudatosabb vállalatvezetésben és előmozdítja üzleti és személyes fejlődésüket. A Budapesti Gazdasági Egyetem rendhagyó szakirányú továbbképzéséről annak vezetőjével és egyik hallgatójával beszélgettünk.
KKV A K&H szerint az uniós pályázatok körüli zűrzavar nem ártott
Privátbankár.hu | 2023. május 24. 14:14
Az uniós pályázatok körüli bizonytalanság csak kismértékben vetette vissza a cégek bizakodását, mintegy felük továbbra is reálisnak tartja, hogy ilyen forráshoz juthat - közölte a K&H magyarországi mikro, kis- és középvállalkozások (kkv) bizalmi indexe első negyedévi eredménye alapján.
KKV Megnyitják a pénzcsapot a magyar cégeknek: milliárdokat érő bejelentést tett egy bank
Privátbankár.hu | 2023. május 10. 17:14
Jelentős beruházási hitelkeretről állapodott meg az UniCredit.
KKV Jó szakemberből gyenge vállalkozó lesz? – interjú
Natív tartalom | 2023. április 4. 12:02
Egerszegi Krisztián Jövőkép című könyvének megjelenése kapcsán készült interjúnk második részében beszélgetünk a vállalkozók 90 százalékáról, a magukat halálra hajszoló emberekről, és arról is, mit tanácsol a bölcs varázsló a gonosz sárkány legyőzéséhez.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG