2p
KKV
A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) a liftek ellenőrzésének államosítását javasolja.

"A rezsicsökkentés szempontjaiból kiindulva azt fogjuk javasolni a kormánynak, hogy a felvonók éves rendes ellenőrzésének és karbantartásának ügyeit a jövőben ne profitorientált cégek végezzék, hanem állami non-profit vállalkozások, mert ez lényegesen olcsóbb lesz az embereknek" - mondta Glattfelder Béla, az NGM államtitkára kedden az RTL Klub és a TV2 híradójának.

Öregek a liftek

A Népszabadság keddi számában arról írt, hogy egy tavaly módosított kormányrendelet szerint a ma üzemelő liftek közül több ezret teljesen fel kell újítani vagy le kell cserélni 2020-ig a megszigorított biztonságtechnikai előírások miatt.

A Magyar Felvonó Szövetség elnöke, Apatini Kornél a lapnak elmondta: azokat a lifteket, amelyeket húsz évnél régebben építettek be vagy újítottak fel teljesen, 2020-ban szabványossági felülvizsgálatnak kell alávetni. 

A felvonóknak az akkor - tehát öt év múlva - érvényes biztonságtechnikai előírásoknak kell megfelelniük. A szakember szerint az érintett körbe tartozó liftek többsége ennek szinte biztosan nem felel meg, annál is inkább, mert a 2020-ban érvényes, 2018-tól életbe lépő szabályok még a maiaknál is szigorúbbak lesznek.

Mitől biztonságos egy lift

Az országban lévő mintegy 37 ezer felvonó harmadát 1990 előtt helyezték üzembe, a szakember szerint a "százéves" bérházak és a legidősebb panelházak liftjei lesznek a legkritikusabb helyzetben. Megemlítette: egy új lift beépítése öt-tízmillió forintba kerül, egy régi teljes felújítása, korszerűsítése pedig ennek az összegnek a 20-25 százaléka.

A szakember szerint attól még lehet biztonságos egy lift, hogy nem felel majd meg a 2018-as szabványoknak, éppen ezért már kezdeményezték a rendelet módosítását: azt javasolták, legyen elegendő a ma érvényben lévő szabvány.

A rovat támogatója:
A rovat támogatója a Garantiqa.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

KKV Ne maradjon le: újabb több milliárdos kormányzati program indul
Privátbankár.hu | 2026. február 23. 11:09
Előnyben a szolgáltatóipari fejlesztések a kkv-k megerősítése érdekében.
KKV Nyugtalanok a magyar cégek, ha a jövőről van szó
Privátbankár.hu | 2026. január 29. 07:56
A GKI Gazdaságkutató Zrt. – az EU támogatásával végzett – felmérése szerint januárban a fogyasztók kilátásai nem változtak decemberhez képest, de a cégeké némileg romlottak.
KKV Most érkezett a hír: Nagy Mártonék rendszerszintű élénkülésről beszélnek
Privátbankár.hu | 2026. január 27. 11:42
Újabb közleménnyel jelentkezett a Nagy Márton által irányított Nemzetgazdsági Minisztérium (NGM), melyben vállalati sikersztoriról írnak.
KKV Egyre több vállalkozó választja a kibővült Demján Sándor Tőkeprogramot
Privátbankár.hu | 2025. november 25. 12:56
Fokozódik a kereslet a Demján Sándor Tőkeprogram (DSTP) iránt. Dr. Bánfi Zoltán, az MKIK Tőkealap-kezelő Zrt. vezérigazgatója elmondta: a több ezer érdeklődő között IT-, egészségügyi, vendéglátó és szolgáltató vállalkozók is megjelentek. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) célja öt-hatszáz magyar vállalkozás támogatása tőkebefektetéssel.
KKV Gyomrost kaptak a magyar cégek – komoly kellemetlenséget hozott a november
Privátbankár.hu | 2025. november 4. 10:53
Nem elhanyagolható pluszkiadást jelent ez.
KKV Itt van Nagy Mártonék bejelentése, örülhetnek a magyar cégek
Privátbankár.hu | 2025. október 29. 09:41
Jelentős változtatásokat készít elő a kormány.
KKV Aki kkv-nek dolgozik, felejtse el a fizetésemelést?
Privátbankár.hu | 2025. október 16. 14:40
A makrogazdasági mutatókhoz képest meglepően optimista a hazai kkv-k hangulata – olvasható ki a VOSZ Barométer felmérés friss, harmadik negyedévre vonatkozó számaiból. Beruházásokra viszont nem sokan készülnek, a cégek 85 százaléka még fizetésemelést sem tervez.
KKV Indul a pénzeső – tarthatják a markukat a cégek
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 1. 14:05
Szeptember elseje egy új pályázatot is hozott.
KKV Ez jobb az Otthon Startnál? Akár 100 millió juthat a szemfüles cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 25. 17:10
Az ingatlanvásárlásra készülő vállalkozóknak jó figyelni.
KKV Elárultak egy kellemes hírt a magyar cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. július 30. 16:34
Egyszerűbb lett a feltételek teljesítése. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG