3p

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

KKV
Volt malévos dolgozók és szimpatizánsok tüntettek szombaton Budapesten az egykori nemzeti légitársaság alapításának 68. évfordulóján. Arra akarták felhívni a figyelmet, hogy a két éve elkezdődött felszámolás alatt még mindig nem kapta meg minden munkavállaló a neki járó pénzt.

Valahogy oldják meg

A mintegy 250 demonstráló először a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. Pozsonyi úti székháza előtt tüntetett. Az egybegyűltek előtt Demeter Csaba, a HUNALPA Magyar Közforgalmi Pilóták Egyesületének elnöke arról beszélt, hogy az állami vállalat nem foglalkozik saját munkavállalóival, csak egymásra mutogatnak az állami felelősök. Ezért azt követelik, hogy oldják meg a helyzetet, és mindegy, hogy hogyan, de fizessék ki a törvény szerint járó pénzt a dolgozóknak.

Demeter szerint nem igaz, hogy a bérgarancia alap minden költséget fedez, és mindaddig demonstrálni fognak, amíg nem teljesítik a követelésüket.

Hol a vagyon?

Az egyesület elnöke a rövid beszéd után átadott egy petíciót a vagyonkezelő munkatársának. Ebben a járandóság kifizetése mellett azt követelik, hogy a kormány ismerje el felelősségét a Malév tönkretételében. Követelik emellett a 75 százalékos különadó eltörlését, továbbá magyarázatot kérnek arra, hogy hova tűnt a nemzeti légitársaság vagyona, és miért csak 3 milliárd forint volt az üzem beszüntetésekor. Törvénymódosítást is követelnek, hogy a bérgarancia alapból minden dolgozó megkaphassa a teljes összeget.

A demonstráció résztvevői ezt követően átvonultak a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium Fő utcai épülete elé, ahol szintén átadták ugyanezt a petíciót.

Felélték

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium a demonstrációra közleményben reagált, amelyben azt írták: a vállalat felélte saját tőkéjét, az értékes vagyonelemeket kiárusították, így a cég értéke jelentős mértékben csökkent. A munkavállalók a bérgarancia alapból juthatnak hozzá pénzükhöz, ennek terhére 2012-ben és 2013-ban összesen bruttó 1,36 milliárd forintot fizettek ki. A dolgozói bérek kifizetésének ütemére a felszámolónak nincs befolyása - írták.

A Malév 2012. február 3-án reggel 6 órakor állt le 66 év működés után. Felszámolásának befejezésére a bíróság legutóbb a június végét szabta határidőül.

Üdülő eladó!

Nemrég újabb vagyontárgyakat hirdetett meg a Nemzeti Reorganizációs Nonprofit Zrt.. Egyebek mellett újra megpályáztatják a légitársaság egykori balatonlellei üdülőjét is. Részletek >>>

A Malév felszámolója, a Nemzeti Reorganizációs Zrt. ugyanakkor nemrégiben azt közölte, hogy a folyamatban lévő bírósági eljárások és a vagyontárgyak értékesítésének nehézségei miatt a cég felszámolása tovább csúszhat.

A felszámoló tájékoztatása szerint a jelenleg még fennálló követelés bruttó 9,1 milliárd forint, ebből 2,6 milliárd a nettó munkabér. A felszámolási vagyon a dolgozói követelések mintegy 27 százalékára nyújtana fedezetet, a 2,5 milliárd forint vagyonból mintegy 700 milliót lehetne a dolgozóknak átutalni, 1,5 milliárd forint az államkasszába kerülne adók és járulékok formájában.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

KKV Hogyan lett kis garázscégből milliárdos vállalkozás?
Privátbankár.hu | 2023. december 19. 11:41
Állócsillagok és újhullámos trónkövetelők.
KKV Itt a Cégépítők társasjáték: most eldől, ki kaszál az üzleti évben!
Natív tartalom | 2023. december 4. 10:26
Piaci rést betöltő társasjáték jelent meg október 25-én: a Cégépítők társasjáték megszületéséről és játékmenetéről Egerszegi Krisztiánnal, a MiniCRM tulajdonosával, a Cégépítők alapítójával beszélgettünk.
KKV Széchenyi Kártya Program: megduplázták a hitelkereteket
Privátbankár.hu | 2023. augusztus 1. 11:18
Sokkal nagyobb hitelkeretet kapnak a kkv-k a Széchenyi Kártya Program keretében. A kamat a futamidő végéig 5 százalék. 
KKV Kezdj újult erővel a nyári szabadság után!
Márkázott tartalom | 2023. június 27. 11:32
  Ha még most vagy csak a hosszabb lélegzetvételű nyaralás előtt, akkor minden bizonnyal minden munkával kapcsolatos témától a falnak mennél. Teljesen érthető módon érzed azt, hogy telítődtél, hiszen már javában az év második felében járunk, és a megfeszített munkatempóból még nem is igazán tudtál alább engedni.
KKV Vigye sikerre vállalkozását, alkalmazzon business mentort!
Natív tartalom | 2023. június 8. 10:01
A business mentor nem varázsló, ám mégis rendkívül fontos szerepet játszhat több, a hazai kkv-szektort rendkívüli mértékben érintő konfliktushelyzet kezelésében. Közreműködésével a vállalatok tulajdonosai és vezetői olyan külső támogatást kaphatnak, amely segíti őket a tudatosabb vállalatvezetésben és előmozdítja üzleti és személyes fejlődésüket. A Budapesti Gazdasági Egyetem rendhagyó szakirányú továbbképzéséről annak vezetőjével és egyik hallgatójával beszélgettünk.
KKV A K&H szerint az uniós pályázatok körüli zűrzavar nem ártott
Privátbankár.hu | 2023. május 24. 14:14
Az uniós pályázatok körüli bizonytalanság csak kismértékben vetette vissza a cégek bizakodását, mintegy felük továbbra is reálisnak tartja, hogy ilyen forráshoz juthat - közölte a K&H magyarországi mikro, kis- és középvállalkozások (kkv) bizalmi indexe első negyedévi eredménye alapján.
KKV Megnyitják a pénzcsapot a magyar cégeknek: milliárdokat érő bejelentést tett egy bank
Privátbankár.hu | 2023. május 10. 17:14
Jelentős beruházási hitelkeretről állapodott meg az UniCredit.
KKV Jó szakemberből gyenge vállalkozó lesz? – interjú
Natív tartalom | 2023. április 4. 12:02
Egerszegi Krisztián Jövőkép című könyvének megjelenése kapcsán készült interjúnk második részében beszélgetünk a vállalkozók 90 százalékáról, a magukat halálra hajszoló emberekről, és arról is, mit tanácsol a bölcs varázsló a gonosz sárkány legyőzéséhez.
KKV Jövőkép nélkül csak szenvedés lesz, nem sikercég – interjú
Natív tartalom | 2023. március 22. 10:07
Ami tíz évvel ezelőtt még működött a magyar cégek számára, az tíz év múlva egyáltalán nem lesz elegendő, avagy hamarosan megérkezik az üzleti regény arról, hogy miért kulcsfontosságú a hazai vállalkozók számára egy jól megformált jövőkép. Egerszegi Krisztiánnal, a MiniCRM cégvezetőjével és a Cégépítők alapítójával beszélgettünk Jövőkép című könyve megjelenése előtt.
KKV Csak a bizonytalanság biztos a kisvállalkozásoknál
Privátbankár.hu | 2023. február 3. 16:24
A kormány új hitelprogramról döntött a Baross Gábor újraiparosítási program keretében. Az elszálló kamatok mellett ez komoly segítséget jelenthet a kisvállalkozások számára, amelyek helyzete meglehetősen bizonytalan lett az utóbbi időben. Az ATV Start vendégeként Perlusz László, a VOSZ főtitkára és kollégánk, Király Béla beszélt a hazai vállalkozások helyzetéről.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG