A WirtschaftsWoche című lap a német vállalattól származó információkra hivatkozva azt írta hétvégi számában, hogy az E.ON akár teljes egészében felmondhatja hosszútávú szállítási szerződését. A cég szerint az orosz földgáz túl drága, inkább a nyugat-európai azonnali (spot) piacról venne a jövőben a gázt. De a társaság szóvivője szerint az is elképzelhető, hogy más, versenyképesebb árat kínáló orosz forrásból szerezné be a földgázt.
További részletet nem árult el a szóvivő. Az árról már korábban is vita volt a két vállalat között, mígnem tavaly júliusban az E.ON-nak sikerült árcsökkentést elérnie az orosz gázipari óriásnál az árképzési formula módosításával.
Rossz a képlet?
Az E.ON, akárcsak az orosz gáz legtöbb vevője, az olajárhoz kapcsolt képlet alapján számol el a Gazprommal. Az olajár azonban az elmúlt évben lényegesen magasabb volt a spotpiaci gázáraknál, vagyis az európai kereskedőknek, köztük az E.ON-nak is, veszteséget okozott az importszerződés. A Gazprom viszont nem akart változtatást.
A Gazprom 1973 óta szállít földgázt Németországban. Az érvényben lévő hosszútávú szállítási megállapodás 2036-ig szól, és 600 milliárd köbméter földgáz szállítása szerepel benne.
Ahogy arról korábban a Privátbankár is beszámolt, az E.ON nemrégiben eladta az MVM-nek magyarországi gáz üzletágát, azaz az E.ON Földgáz Trade (EFT) és az E.ON Földgáz Storage (EFS) vállalatokat.
Felülvizsgálja az orosz Gazprommal kötött gázszállítási szerződését a Magyarországon is érdekelt német E.ON.
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
A Pentagon rámegy a mesterséges intelligenciára
10 perce
-
Miközben mindenki Izraelre és Iránra figyel, Gázában megint több tucatnyi palesztint lőttek le a segélyosztó központoknál
36 perce
-
Trump készül: amerikai légi utántöltő gépek érkeznek Európába
körülbelül 1 órája
-
Kritikus üzenet: Trump Teherán elhagyására szólította fel az irániakat
2 órája
-
AI-háború készül? Az OpenAI neki mehet a Microsoftnak
2 órája
-
Trump belesodródhat a közel-keleti háborúba
2 órája
-
A magyar cégek így vetik be a mesterséges intelligenciát
3 órája
Mfor.hu Top24
- Orbán Viktor szignózta: megszüntetnek egy kiskönyvet
- Epret vett? Minden tizedik termékkel baj lehetett
- Baranyi Krisztina borítana: morzsák jutnak Budapestnek
- Állami pénzből épített katolikus egyházi óvodát Mészáros Lőrinc cége
- Az ABB új ajánlata: ne vegye meg, csak bérelje!
- OTP-s ügyfelek figyelem: fontos hír érkezett az internetbankról
- Épp azokat hátráltatja a kormány, akik képesek és hajlandóak is lennének beruházni
KKV
Megnyitották a pénzcsapot, jó hírt kaptak a cégek
Privátbankár.hu | 2025. május 22. 14:21
Megnyílt a lehetőség.
KKV
Itt egy lehetőség, ami még jól jöhet a magyar cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. május 5. 15:32
Két új termék.
KKV
Aggasztó számokat találtunk: bajban vannak a magyar cégek
Kollár Dóra | 2025. április 30. 05:59
A kiberbűnözés alapvetően a modern kor jelensége, a dübörgő digitalizáció miatt minden eddiginél többen lesnek a gyanútlan felhasználókra az interneten. A támadók azonban nemcsak a magánszemélyeket, hanem a cégeket is támadják.
KKV
Megnyílt út a magyar cégek előtt: könnyebben elérhetők az uniós hitelek
Privátbankár.hu | 2025. április 14. 17:04
Tovább egyszerűsödött az uniós források elérése a vállalkozások számára, egyre többen használják ki a lehetőséget.
KKV
Milliókat is megspórolhat, aki jókor észbe kap
Privátbankár.hu | 2025. március 22. 10:08
A Széchenyi Kártya Program államilag támogatott beruházási hiteleinek kamata február 17-től további fél százalékponttal csökkent, így ezek már 3 százalékos kamatozással elérhetőek. Ennek köszönhetően egy százmillió forintos beruházási kölcsön hitelterhe több millió forinttal csökkenhet.
KKV
Pénzeső vár a kkv-kra
Privátbankár.hu | 2024. december 4. 16:49
A hazai kkv-k eddigi legszélesebb köre juthat tőkefinanszírozáshoz a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével.
KKV
Már néhány perc alatt megtudhatja, vállalkozása megfelel-e a pályázati feltételeknek
Natív tartalom | 2024. november 13. 11:21
A pályázási folyamatot megkönnyítő, új digitális előszűrő szolgáltatás érhető el októbertől az MBH Csoport mikro-, kis- és középvállalatoknak szóló BUPA platformján. A cégek azonban nemcsak a pályázatokhoz, hanem teljes életútjuk során asszisztenciát kaphatnak a digitális felületen.
KKV
Hogyan lett kis garázscégből milliárdos vállalkozás?
Privátbankár.hu | 2023. december 19. 11:41
Állócsillagok és újhullámos trónkövetelők.
KKV
Itt a Cégépítők társasjáték: most eldől, ki kaszál az üzleti évben!
Natív tartalom | 2023. december 4. 10:26
Piaci rést betöltő társasjáték jelent meg október 25-én: a Cégépítők társasjáték megszületéséről és játékmenetéről Egerszegi Krisztiánnal, a MiniCRM tulajdonosával, a Cégépítők alapítójával beszélgettünk.
KKV
Széchenyi Kártya Program: megduplázták a hitelkereteket
Privátbankár.hu | 2023. augusztus 1. 11:18
Sokkal nagyobb hitelkeretet kapnak a kkv-k a Széchenyi Kártya Program keretében. A kamat a futamidő végéig 5 százalék.
Heti top
- Izrael kiengedte a szellemet a palackból – Irán atomhatalommá válhat 2025. június 15. 10:03
- Vészjósló üzenetet küldött Irán a nagyhatalmaknak 2025. június 14. 11:47
- A nap képe: Orbán Viktor mellett egészen váratlan zászló tűnt fel 2025. június 13. 15:58
- Itt az iráni válaszcsapás az izraeli támadásra 2025. június 13. 09:59
Havi top
- Megjöttek a 13 órás román adatok, továbbra is durvák a számok 2025. május 18. 13:03
- Zelenszkij sokkoló bejelentést tett, már készülnek 2025. május 28. 10:19
- Ausztria megkapta azt a pofont, amit Magyarország nem 2025. június 7. 08:58
- A jegybank nyomára akadt 300 milliárd forintnak, amit állampapírból vettek ki a magyarok 2025. május 21. 17:54
A privátbankár ajánlja
Friss
Tudomány-technika
A Pentagon rámegy a mesterséges intelligenciára
200 milliós szerződést kötöttek.
10 perce
Nemzetközi
Miközben mindenki Izraelre és Iránra figyel, Gázában megint több tucatnyi palesztint lőttek le a segélyosztó központoknál
Helyi közlések szerint összesen már több mint 300 palesztinnal végeztek izraeli erők.
36 perce
Nemzetközi
Trump készül: amerikai légi utántöltő gépek érkeznek Európába
A USS Nimitz pedig a Közel-Kelet felé tart.
körülbelül 1 órája
MBH Bank elemzés
-
Év végén jöhet csak kamatcsökkentés2025. május 27. 17:01
-
A fizetésünk több mint harmadát a kiskereskedelemben hagyjuk2025. május 13. 14:44
-
Lassan újra mernek vásárolni a magyarok?2025. január 9. 13:18
-
Visszaesett az építőipari termelés volumene 2024 augusztusában2024. október 16. 11:55
-
Az MBH Bank jövőre a növekedés jelentős gyorsulását várja2024. október 15. 16:58
-
MBH Bank: év végére 4,5 százalékra is nőhet a pénzromlás üteme2024. szeptember 10. 13:59
-
MBH Bank: Kellemetlen meglepetés a júliusi pénzromlási adat2024. augusztus 8. 10:42


Piac&Profit cikkei
-
Lecsapott a NAV a magyar zöldségmaffiára, a főnökök a Riviérán pihentek
11:11
-
Már nem éri meg felújítandó ingatlant venni
11:11
-
Ausztriában sem fenékig tejfel az élet: nőtt a vállalati csődök száma
11:11
-
Egységes 10 százalékos amerikai vám közeleg a nyakunkba
10:10
-
Itt a rezsicsökkentés ára, 15 ezren ivóvíz nélkül
10:10
Turizmus Online cikkei
A vidék hírei
-
Megvan a havi nettó 400 ezer? Nem sokakanak.
11:36
-
Itt az első magyar devizahiteles, aki megnyerte perét az uniós ítélet alapján
08:19
-
Újabb öt évre Dr. Pajtókné Dr. Tari Ilona az EKKE rektora
07:51
-
MI által generált videóval kampányol Orbán Viktor Ukrajna EU-csatlakozása ellen
18:31
-
Két egri üzletbe is betört, konkrétan egy kukával
15:28
legolvasottabb
-
Megjöttek a 13 órás román adatok, továbbra is durvák a számok
2025. május 18. 13:03
-
Zelenszkij sokkoló bejelentést tett, már készülnek
2025. május 28. 10:19
-
Ausztria megkapta azt a pofont, amit Magyarország nem
2025. június 7. 08:58
-
A jegybank nyomára akadt 300 milliárd forintnak, amit állampapírból vettek ki a magyarok
2025. május 21. 17:54
-
Alig hihető, hogy ennyibe kerül egy euró
2025. június 2. 07:45
top 24
-
Megrogyott a forint, méregdrága egy euró
2025. június 17. 07:21
-
Most kezdhetnek aggódni Iránban: megmozdult az amerikai légierő
2025. június 16. 11:58
-
Nincs alku: Irán elutasította az EU kérését
2025. június 17. 06:30
-
Fontos bejelentés az OTP-től: sok bankszámlást érintett
2025. június 16. 15:47
-
Ha a legsötétebb jóslatok jönnek be, durva infláció vár ránk
2025. június 16. 15:27
