Július 9-én, hétfőn több akciót is szervezett a Vállalkozók Érdekvédelmi Szövetsége. A szervezet a tagjainak tartozó vagy azzal üzleti vitába bonyolódott vállalkozásokat keresi fel, hogy „helyszíni érdekérvényesítéssel” próbáljon célt érni. A szervezet szerint fellépésük alapja, hogy a vállalkozás jogosult a leszállított anyag, terv, vagy bármely termék, továbbá a teljesített munka eredményének jogszerű ellenértékére, és az mindaddig a teljesítő vállalkozás tulajdona, amíg azt a vevő hiánytalanul ki nem fizeti.
A héten a szervezet négy vállalatnál tartott akciót. A négy érintett vállalat egyike a Cash and Limes Zrt. felszámoló cég volt, ahol a szervezet a felszámolási eljárások jogszabályi háttere és módja ellen tiltakozott. A hétfői akció érintette a Magyar Nemzeti Galériát, a CODEX Zrt. nyomdát és a CIB Bankot is.
A CIB Bank esetében a VÉSZ több akciócsapata egyidejűleg 10 budapesti bankfiók ellen ügyintézési akciót hajtott végre, annak érdekében, hogy lebénítsák az adott fiókokat. A VÉSZ tájékoztatása szerint két fiókban a szervezet több mint egy órán át lebénította a fiókok működését. A CIB többi nyolc fővárosi fiókját negyedórával az ügyintézési akciók megkezdése után bezártak. A Szabadság téri és két másik fiókot az akciócsapatok megjelenésekor rögtön bezárták. Két fiókot másodszor is meglátogattak az akciócsoportok, kb. egy órával az első akció után. A VÉSZ közleménye szerint a Ferenciek terén lévő fiókot újra bezárták, a Petőfi Sándor utcai fiókot ki se nyitották.
A VÉSZ közleményében egy hetet adott a CIB Banknak arra, hogy érdemi és gyors megoldást célul tűző tárgyalások megkezdődjenek az érintett VÉSZ-tag vállalkozások sorsának rendezésére. A szervezet arra figyelmeztette a bankot, hogy amennyiben pénzintézet ragaszkodik ahhoz, hogy mindenáron tönkre akarja tenni társaikat, masszív és folyamatos akciósorozat kezdődik a CIB bankfiókok ellen.
A CIB az Index hírportálnak úgy kommentálta a VÉSZ akcióját: az akció célja „deklaráltan az ügyfélforgalom ellehetetlenítése volt", hiszen valós ügyféligényekkel, fióki ügyintézést igénylő kérdésekkel nem fordultak munkatársaikhoz. A bank közleménye szerint az aktivistákat a biztonsági szolgálat és az adott fiók vezetője felszólította a fiók elhagyására, ami meg is történt. A bank tájékoztatása szerint az Allee Bevásárlóközpontban lévő, valamint a Petrezselyem utcában elhelyezkedő bankfiókban a VÉSZ szimpatizánsai csak a kiérkező rendőrök felszólítására hagyták el a fiókot.
A geopolitika felforgatja a piacokat – készüljön fel időben, kerülje el a bukást!
Fedezze fel, hogyan hat a világrend változása az Ön pénzügyeire!
Klasszis Befektetői Klub
2026. január 27., Budapest
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
-
Lepattant az ónos eső a forintról, mint gomb a kabátról
15 perce
-
Trump ámokfutása az EU-t is súlyos döntések elé állítja
33 perce
-
HIPA: új vállalati támogatás a tiszta technológiákra
körülbelül 1 órája
-
Kilőtt a Mol, de mégis az OTP ért el történelmi rekordot
körülbelül 1 órája
-
Donald Trump buzdítja az iráni tüntetőket, segítséget ígér
2 órája
-
Kellemes meglepetést okozott a JPMorgan
2 órája
-
A Fed célja fölött megakadt az amerikai éves infláció: 2,7 százalék volt decemberben is
2 órája
- Mától életbe lép a zéró tolerancia a drogokra
- Ráugrottak a cégek az új lehetőségre, Nagy Mártonék elégedettek lehetnek
- Nem csak a tavasz kezdődik majd – megint gyűlnek hazánkban a trumpisták
- Az MBH Bank is besegít Mészáros Lőrinc és Várkonyi Andrea felcsúti pezsgőfürdős apartman projektjébe
- Kigyulladt az elitgimnázium épülete Budapesten
- Kiderült, mennyivel emelik az idén a díjaikat a bankok
- Figyelem: leállt a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér
- Fegyveres csoportok vadásznak amerikai állampolgárokra 2026. január 11. 10:01
- A mosoly fagy az arcára annak, aki csütörtökön tankol 2026. január 8. 10:27
- Megint felvett 3 milliárd eurónyi hitelt a magyar kormány – de milyen kamatra? 2026. január 8. 08:39
- Az Orbán-kormány egy újabb, súlyos bűncselekményekkel vádolt politikusnak adott menedékjogot 2026. január 12. 10:02
- Fordul a kocka a benzinkutakon keddtől 2025. december 22. 11:27
- Ketyeg az óra Abramovicsnak: több mint 1100 milliárd forintos vagyon a tét 2025. december 17. 14:46
- Hurghada télen: csak erős idegzetűeknek 2026. január 3. 07:11
- Nem lesz túl vidám, ha meglátja, mennyibe kerül egy euró 2026. január 5. 07:36
HIPA: új vállalati támogatás a tiszta technológiákra
Már elérhető a tiszta ipari megállapodást kiegészítő támogatási rendszer (CISAF).
Kilőtt a Mol, de mégis az OTP ért el történelmi rekordot
Történelmi csúcson zárt a BUX és az OTP.
-
Befektetésnek sem utolsó az Otthon Starttal vett ingatlan2025. november 27. 13:26 -
Az arany és a mesterséges intelligencia mellett idén van még egy nyertes2025. november 13. 14:45 -
Itt éri meg a legjobban lakásba fektetni az új hitellel2025. október 9. 12:05 -
Soha rosszabb félévet – jó számokkal zárt az MBH Bank2025. augusztus 28. 16:11 -
Év végén jöhet csak kamatcsökkentés2025. május 27. 17:01 -
A fizetésünk több mint harmadát a kiskereskedelemben hagyjuk2025. május 13. 14:44 -
Lassan újra mernek vásárolni a magyarok?2025. január 9. 13:18
-
Vonat és teherautó ütközött Mezőtárkánynál, mentőhelikopter is érkezett
16:03
-
Ónos eső miatt adott ki rendkívüli felhívást a Kormányzati Tájékoztatási Központ
14:55
-
Sior: rajzok haza 59.
13:41
-
Sulyok Tamás kitűzte a 2026-os országgyűlési választás dátumát
11:44
-
Évtizedes tél: „hótörő” személyvonat vágott utat Szilvásváradig - VIDEÓ
09:47
-
Fordul a kocka a benzinkutakon keddtől
2025. december 22. 11:27
-
Ketyeg az óra Abramovicsnak: több mint 1100 milliárd forintos vagyon a tét
2025. december 17. 14:46
-
Hurghada télen: csak erős idegzetűeknek
2026. január 3. 07:11
-
Nem lesz túl vidám, ha meglátja, mennyibe kerül egy euró
2026. január 5. 07:36
-
Készül az óriási felvásárlás? Orbán Viktor fontos ügyben telefonálhatott szombaton
2025. december 27. 16:28
-
Milyen állampapírt vegyünk? – kisbefektetők védőernyő alatt
2026. január 13. 14:21
-
Kemény lépés a Fehér Háztól: Venezuelát már csak az Egyesült Államok által jóváhagyott tankerek hagyhatják el
2026. január 13. 08:17
-
Tényleg lőttek Kubának? A CIA ellentmond Donald Trumpnak
2026. január 12. 19:08
-
Aldi-igazgató: Az árrésstop indokolatlan, a nagy láncok többsége tavaly veszteséges volt
2026. január 13. 05:43
-
„Nem először csináljuk, már megszoktuk” – áramszünet az ukrajnai tél leghidegebb napjain
2026. január 13. 10:11
Kedden erősödött a forint. 
