1p
KKV
Két hét múlva újabb gázválság fenyegetheti Európát, miután az orosz Gazprom elnöke a szállítások ismételt leállítását helyezte kilátásba
Két hét múlva újabb gázválság fenyegetheti Európát, miután az orosz Gazprom elnöke karácsonykor a szállítások ismételt leállítását helyezte kilátásba arra az esetre, ha a gazdasági nehézségekkel küszködő, elnökválasztás előtt álló Ukrajna január 11-ig nem teljesíti az Oroszországgal szemben fennálló fizetési kötelezettségeit - mondta szerdán az MTI-nek Kóka János.

Az Országgyűlés Nabucco-vezetékkel foglalkozó bizottságának szabad demokrata elnöke az ilyen esetek elkerülése érdekében arra is felhívta a figyelmet, hogy fel kell gyorsítani a Nabucco-beruházás európai programját, mert az már nem szenvedhet további csúszást.

A politikus úgy fogalmazott, hogy 2006 óta minden télen azzal a fenyegetettséggel kell szembenézni, hogy Oroszország gazdasági vagy politikai okból "elzárhatja a gázcsapot". Szavai szerint a gázvitákban főként a kelet- és közép-európaiak húzzák a rövidebbet, hiszen ezek az országok még a szocializmusból "megörökölték" az orosz gázzal való ellátás kizárólagosságát.

Emlékeztetett arra, hogy 2006-ban, az energiaügyekért felelős miniszterként törvényjavaslatban kezdeményezte a magyarországi stratégiai gáztárolók kiépítését. Véleménye szerint az így létesült tárolókapacitásoknak köszönhetően a magyar háztartások és vállalkozások ma már több hetes gázkimaradást is átvészelhetnek. Hozzátette, hogy ezzel a lépéssel azonban egyáltalán nem kerülhetjük el a gázfüggőség enyhítésének, s a Nabucco-gázvezeték mielőbbi megépítésének feladatát.

Megint vége a Barátságnak? Magyarország felkészült
Kóka János - mint mondta - úgy látja, hogy Európa eddig arra hivatkozva késlekedett az építésről szóló végleges döntés meghozatalával, mert bizonytalannak gondolta a gázforrásokat. Megjegyezte azt is, hogy mindeközben Kína és Oroszország több tízmilliárd köbméter gáz vásárlására kötött megállapodást Türkmenisztánnal és Azerbajdzsánnal.

A bizottság elnöke szerint "ha pedig másoknak sikerül gázt vásárolniuk, csak nekünk nem, akkor abból az derül ki, hogy nem a források bizonytalanok, hanem Európa bizonytalan".

A további kilátásokat elemezve azt mondta, hogy a Kaszpi-térségen kívül a Közel-Keletről is van esélyünk gázt vásárolni a Nabucco-gázvezetékbe, de csak akkor, ha megépül a vezeték. Kijelentette, hogy a gázfüggőségünk mértéke miatt Magyarországnak van a legtöbb vesztenivalója mindaddig, amíg verseny híján az importgáz drága és bizonytalan.

"A program iránt meglévő összpárti belpolitikai konszenzus birtokában nekünk kell kicsikarnunk az unióból gyors és hatékony lépéseket" - mondta a politikus.

Megállapodtak: marad az olajszint 
Órák alatt lezajlott az olajvita - elvileg
Az oroszok figyelmeztetnek: megint elzárják a csapot? 

MTI

Címkék: KKV

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

KKV Elárultak egy kellemes hírt a magyar cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. július 30. 16:34
Egyszerűbb lett a feltételek teljesítése. 
KKV Zuhog a pénzeső: még több magyar cégnek jut támogatás
Privátbankár.hu | 2025. július 7. 14:15
Már több mint 1300 cég örülhetett.
KKV Még mindig lehet pályázni elektromos autó vásárlására
Privátbankár.hu | 2025. július 1. 09:55
Több, mint 6 ezer támogatási szerződést írtak alá eddig, a 30 milliárdos keretből 26,8 milliárd forintot ítéltek oda. 
KKV Nagy Mártonék megnyitották a pénzesőt: a cégek sorban állnak
Privátbankár.hu | 2025. június 30. 16:17
Érkeznek a támogatások, tartják a markukat a cégek.
KKV Megnyitották a pénzcsapot, jó hírt kaptak a cégek
Privátbankár.hu | 2025. május 22. 14:21
Megnyílt a lehetőség.
KKV Itt egy lehetőség, ami még jól jöhet a magyar cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. május 5. 15:32
Két új termék.
KKV Aggasztó számokat találtunk: bajban vannak a magyar cégek
Kollár Dóra | 2025. április 30. 05:59
A kiberbűnözés alapvetően a modern kor jelensége, a dübörgő digitalizáció miatt minden eddiginél többen lesnek a gyanútlan felhasználókra az interneten. A támadók azonban nemcsak a magánszemélyeket, hanem a cégeket is támadják.
KKV Megnyílt út a magyar cégek előtt: könnyebben elérhetők az uniós hitelek
Privátbankár.hu | 2025. április 14. 17:04
Tovább egyszerűsödött az uniós források elérése a vállalkozások számára, egyre többen használják ki a lehetőséget.
KKV Milliókat is megspórolhat, aki jókor észbe kap
Privátbankár.hu | 2025. március 22. 10:08
A Széchenyi Kártya Program államilag támogatott beruházási hiteleinek kamata február 17-től további fél százalékponttal csökkent, így ezek már 3 százalékos kamatozással elérhetőek. Ennek köszönhetően egy százmillió forintos beruházási kölcsön hitelterhe több millió forinttal csökkenhet.
KKV Pénzeső vár a kkv-kra
Privátbankár.hu | 2024. december 4. 16:49
A hazai kkv-k eddigi legszélesebb köre juthat tőkefinanszírozáshoz a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG