1p

Mi lesz az árrésstop vége?
Belebukhat valaki az MNB-alapítványi botrányba?
Mik lennének egy új kormány legfontosabb teendői?

Online Klasszis Klub élőben Csillag Istvánnal!
Vegyen részt és kérdezze Ön is a korábbi gazdasági és közlekedési minisztert!

2025. június 25. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

KKV
Induló magyar cégek fogtak össze az intelligens csomagolás-fejlesztés érdekében - mondta Nagy Péter, a Colabs Startup Center Zrt. társalapító vezérigazgatója.

A szakember arról beszélt, hogy a Colabs Startup Center Zrt. - amely maga is induló cég (startup) - szervezte meg, hogy az iDeaPool Kft. a múlt év végén 45 millió forint összegű tőkebefektetéshez jusson annak érdekében, hogy az első élelmiszeripari szavatosság ellenőrző megoldását tovább tudja fejleszteni.

Leendő vállalkozók "gyárlátogatáson" az iDeaPoolnál tavaly novemberben. Forrás: Colabs



A találmányt Seres Viktor és Galambos Zsuzsa fejlesztette ki többéves munkával. A fejlesztés megvalósítására 2011 nyarán céget alapítottak. Ezt a társaságot egy svájci-magyar magánbefektetői csoport segítette elképzeléseik megvalósításában, azzal, hogy csaknem félszáz millió forint többletforráshoz juttatták a céget.

A Colabs Startup Center Zrt. azt szervezte meg, hogy a forrást igénylő és a befektetést végzők egymásra találjanak, támogatást nyújtott az üzleti és pénzügyi terv elkészítésében és a tárgyalások moderálásában. A zártkörű részvénytársaságot arra alapították, hogy 10-250 millió forint közötti tőkebefektetésekkel gyorsítsa a nagy növekedési képességű induló és korai fázisú vállalkozások forráshoz jutását, fejlesztését és nemzetközi piacra jutását.

A tervek szerint az iDeaPool Kft. ez év elején már az ipari partnerekkel tárgyal annak érdekében, hogy az általuk kifejlesztett találmány a tej szavatosságát érzékelő indikátor bekerülhessen a csomagoló anyagba és ez a megoldás ne csak Magyarországon, hanem az országhatárokon túl is bevezethető legyen.

A szóban forgó projekt azért fontos az intelligens csomagolás fejlesztők szerint, mert Magyarországon közel 2 millió liter tej fogy naponta, a világ évi tejfogyasztása pedig az előrejelzések szerint a jelenlegi 270 milliárd literről az évtized végére 350 milliárd literre emelkedik.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

KKV Megnyitották a pénzcsapot, jó hírt kaptak a cégek
Privátbankár.hu | 2025. május 22. 14:21
Megnyílt a lehetőség.
KKV Itt egy lehetőség, ami még jól jöhet a magyar cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. május 5. 15:32
Két új termék.
KKV Aggasztó számokat találtunk: bajban vannak a magyar cégek
Kollár Dóra | 2025. április 30. 05:59
A kiberbűnözés alapvetően a modern kor jelensége, a dübörgő digitalizáció miatt minden eddiginél többen lesnek a gyanútlan felhasználókra az interneten. A támadók azonban nemcsak a magánszemélyeket, hanem a cégeket is támadják.
KKV Megnyílt út a magyar cégek előtt: könnyebben elérhetők az uniós hitelek
Privátbankár.hu | 2025. április 14. 17:04
Tovább egyszerűsödött az uniós források elérése a vállalkozások számára, egyre többen használják ki a lehetőséget.
KKV Milliókat is megspórolhat, aki jókor észbe kap
Privátbankár.hu | 2025. március 22. 10:08
A Széchenyi Kártya Program államilag támogatott beruházási hiteleinek kamata február 17-től további fél százalékponttal csökkent, így ezek már 3 százalékos kamatozással elérhetőek. Ennek köszönhetően egy százmillió forintos beruházási kölcsön hitelterhe több millió forinttal csökkenhet.
KKV Pénzeső vár a kkv-kra
Privátbankár.hu | 2024. december 4. 16:49
A hazai kkv-k eddigi legszélesebb köre juthat tőkefinanszírozáshoz a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével.
KKV Már néhány perc alatt megtudhatja, vállalkozása megfelel-e a pályázati feltételeknek
Natív tartalom | 2024. november 13. 11:21
A pályázási folyamatot megkönnyítő, új digitális előszűrő szolgáltatás érhető el októbertől az MBH Csoport mikro-, kis- és középvállalatoknak szóló BUPA platformján. A cégek azonban nemcsak a pályázatokhoz, hanem teljes életútjuk során asszisztenciát kaphatnak a digitális felületen.
KKV Hogyan lett kis garázscégből milliárdos vállalkozás?
Privátbankár.hu | 2023. december 19. 11:41
Állócsillagok és újhullámos trónkövetelők.
KKV Itt a Cégépítők társasjáték: most eldől, ki kaszál az üzleti évben!
Natív tartalom | 2023. december 4. 10:26
Piaci rést betöltő társasjáték jelent meg október 25-én: a Cégépítők társasjáték megszületéséről és játékmenetéről Egerszegi Krisztiánnal, a MiniCRM tulajdonosával, a Cégépítők alapítójával beszélgettünk.
KKV Széchenyi Kártya Program: megduplázták a hitelkereteket
Privátbankár.hu | 2023. augusztus 1. 11:18
Sokkal nagyobb hitelkeretet kapnak a kkv-k a Széchenyi Kártya Program keretében. A kamat a futamidő végéig 5 százalék. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG