2p
KKV
Négy éve nem alapítottak ennyi céget, mint az előző hónapban.

Februárban egy hónap alatt 472 építőipari céget alapítottak, ami az elmúlt négy év legmagasabb értéke - közölte az Opten céginformációs szolgáltató az MTI-vel. A vállalkozási kedv nem véletlen az Opten szerint, 2017 építőipari termelése közel 30 százalékkal haladta meg a 2016-os értéket, és a kereslet felfutásának köszönhetően egy év alatt 5,2 százalékkal emelkedtek a termelői árak.

Az Opten adatai szerint közel 50 ezer építőipari cég és 35 ezer egyéni vállalkozás működik, melyek közül mindössze 5100 cég árbevétele haladja meg a 100 millió forintot. Az 1 milliárd forint éves árbevételt pedig 410 cég éri el. A bevallási időszak még csak most kezdődik, de vélhetően a jó tavalyi évnek köszönhetően azért a 2017-es számok ennél szebb árbevételi eloszlást mutatnak majd.

Továbbra is magas azonban a megszűnő cégek száma: januárban 354, februárban 329 cég szűnt meg a szektorban. Ezen némiképp szépít az Opten szerint, hogy a felszámolások száma alacsony, csak 65 ilyen eljárás indult februárban. A megszűnések jelentős része kényszertörlések eredménye, ami egyrészt jelzi, hogy zajlik a hatósági nagytakarítás, másrészt pedig azt, hogy a hitelezők már kevéssé próbálkoznak partnereik felszámoltatásán keresztül behajtani követeléseiket.

Vannak még problémák

Rendkívül magas a fluktuáció, de ezzel együtt az ágazat tisztulni látszik, a lánctartozások csökkenőben vannak és a követelések meghajtására is jobbak az esélyek, mint a korábbi években - mondta Pertics Richárd, az Opten céginformációs igazgatója. A szektor továbbra sem mentes a problémáktól, februárban 778 építőipari cég ellen indult végrehajtás, tehát a fizetési nehézségek az ágazat jelentős részét érintik. A likviditási problémák mellett azonban a legnagyobb probléma a szakemberhiány.

A szakemberhiány megoldásán túl az ágazatnak majd meg kell küzdenie az elaprózódottsági problémákkal is, ha a korábbiaknál sikeresebben szeretné majd venni a gazdaság hullámzásait.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

KKV Elárultak egy kellemes hírt a magyar cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. július 30. 16:34
Egyszerűbb lett a feltételek teljesítése. 
KKV Zuhog a pénzeső: még több magyar cégnek jut támogatás
Privátbankár.hu | 2025. július 7. 14:15
Már több mint 1300 cég örülhetett.
KKV Még mindig lehet pályázni elektromos autó vásárlására
Privátbankár.hu | 2025. július 1. 09:55
Több, mint 6 ezer támogatási szerződést írtak alá eddig, a 30 milliárdos keretből 26,8 milliárd forintot ítéltek oda. 
KKV Nagy Mártonék megnyitották a pénzesőt: a cégek sorban állnak
Privátbankár.hu | 2025. június 30. 16:17
Érkeznek a támogatások, tartják a markukat a cégek.
KKV Megnyitották a pénzcsapot, jó hírt kaptak a cégek
Privátbankár.hu | 2025. május 22. 14:21
Megnyílt a lehetőség.
KKV Itt egy lehetőség, ami még jól jöhet a magyar cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. május 5. 15:32
Két új termék.
KKV Aggasztó számokat találtunk: bajban vannak a magyar cégek
Kollár Dóra | 2025. április 30. 05:59
A kiberbűnözés alapvetően a modern kor jelensége, a dübörgő digitalizáció miatt minden eddiginél többen lesnek a gyanútlan felhasználókra az interneten. A támadók azonban nemcsak a magánszemélyeket, hanem a cégeket is támadják.
KKV Megnyílt út a magyar cégek előtt: könnyebben elérhetők az uniós hitelek
Privátbankár.hu | 2025. április 14. 17:04
Tovább egyszerűsödött az uniós források elérése a vállalkozások számára, egyre többen használják ki a lehetőséget.
KKV Milliókat is megspórolhat, aki jókor észbe kap
Privátbankár.hu | 2025. március 22. 10:08
A Széchenyi Kártya Program államilag támogatott beruházási hiteleinek kamata február 17-től további fél százalékponttal csökkent, így ezek már 3 százalékos kamatozással elérhetőek. Ennek köszönhetően egy százmillió forintos beruházási kölcsön hitelterhe több millió forinttal csökkenhet.
KKV Pénzeső vár a kkv-kra
Privátbankár.hu | 2024. december 4. 16:49
A hazai kkv-k eddigi legszélesebb köre juthat tőkefinanszírozáshoz a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG