1p
KKV
Az előző évhez képest nőtt a hazai vállalati összeolvadások és felvásárlások (Mergers & Acquisitions – M&A) száma. A tranzakciók értéke azonban közel 30 százalékkal, 7 milliárd dollárral csökkent. A jelentős csökkenés oka elsősorban a Jeremie program miatt megugró kisebb méretű tranzakciók számával magyarázható.

Az Ernst & Young felmérésben résztvevő CSE országok (Bulgária, Horvátország, a Cseh Köztársaság, Görögország, Magyarország, Lengyelország, Románia, Szlovákia, Szlovénia, Szerbia és Törökország) többségével összhangban a magyarországi fúziók és felvásárlások (M&A) piacán 2011-ben az előző évhez képest növekedés volt tapasztalható.

A felmérés eredménye szerint hazánkban, többségben maradtak a belföldi tranzakciók és a stratégiai befektetők, és a legvonzóbb ágazatnak a szolgáltató szektor bizonyult. Magyarországon főként az amerikai, cseh, brit, német és lengyel cégek fektettek be, míg a magyar cégek Szlovéniát, Lengyelországot és Romániát vették célba felvásárlásaikkal.

2011-ben a beazonosított tranzakciók száma Magyarországon 111 volt, amely önmagában 23 százalékos növekedést jelent az egy évvel ezelőtti 90 ügylethez képest, ami a régiós átlagot tekintve pozitív jelnek tekinthető.

A tranzakciók értéke közel 30 milliárd dollárral csökkent tavaly

A tranzakciók értékét az ügyletek 43 százalékában hozták nyilvánosságra, amely némileg magasabb, mint az egy évvel ezelőtti 40 százalék. A nyilvánosan hozzáférhető adatok alapján a magyarországi M&A piac becsült mérete 2011-ben 29 százalékkal, 2,5 milliárd dollárról 1,8 milliárd dollárra csökkent. Ugyanebben az időszakban a 100 millió USD-t meghaladó, nagy értékű ügyletek száma 6-ról 1-re csökkent. A 100 millió USD-nél kisebb tranzakciók átlagos értéke 7,7 millió USD volt 2011-ben, ami 2,3 millió dolláros csökkenést jelent 2010-hez viszonyítva. Ez elsősorban a Jeremie program részeként létrejött kisebb méretű tranzakciók számának emelkedésével magyarázható.

Az ügyletek túlnyomó többségét minden országban stratégiai befektetők kötötték, a régiót tekintve 76 százalékos összesített arányban. A pénzügyi befektetők aránya Magyarországon volt a legnagyobb, utána Románia, Szlovénia és a Cseh Köztársaság és Horvátország következett. A magyar tranzakciók 40 százalékában szerepeltek pénzügyi befektetők, szemben az előző év 28 százalékával, ami szintén az első Jeremie program sikeres elindulásával kapcsolható össze.

A magyar tranzakciós piacot 2011-ben is a belföldi ügyletek uralták (az összes ügylet 64%-a), amelyek aránya 2 százalékkal nőtt 2010-hez képest. A külföldre irányuló ügyletek száma 2011-ben a tranzakciók összesített számához viszonyítva alacsony maradt. 2011-ben az összes ügylet mindössze 4 százaléka irányult külföldre.

A legaktívabb célágazat a feldolgozóipar volt

A régióban a legaktívabb célágazat (a tranzakciók száma szerint) a feldolgozóipar volt, amelyben 2011-ben 163 ügyletre került sor. Ezt a szolgáltató ágazat, valamint az energia és bányászat követte. Érték alapján a legnagyobb tranzakciók a telekommunikációs- és média szektorban, a vegyiparban, valamint a banki és a pénzügyi szolgáltatások terén zajlottak le. Minden országnak megvolt a legnépszerűbb ágazata, de a feldolgozóipar, illetve az energia és bányászat a legtöbb országban az első helyen szerepelt.

2011-ben, hazánkban az ügyletek száma alapján a szolgáltató szektor volt a legvonzóbb - 19 ügylettel. Ezt az informatika és a feldolgozóipar követte, mindkét iparág részesedése nőtt az előző évhez viszonyítva. A tranzakciók értéke 2011-ben a vegyipari szektorban volt a legnagyobb, utána pedig banki és pénzügyi szolgáltatások tranzakciói következtek.

Dezse Margaret, az Ernst & Young Tranzakciós Tanácsadási Szolgáltatásainak vezető partnere a felmérés eredményeihez hozzátette, hogy a 2010-es felmérésünkben bemutatott csökkenést követően a 2011-es év a tranzakciók számának emelkedését hozta, ami azonban főként az erőteljes első félévenek köszönhető. A szekértő véleménye szerint a jövőben túlsúlyban maradhatnak a hazai tranzakciók és a Jeremie program folytatása is bizakodásra adhat okot. Az erősebb cégek pedig továbbra is fel fogják kelteni mind a magyar, mind pedig a külföldi befektetők érdeklődését.

A rovat támogatója:
A rovat támogatója a Garantiqa.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

KKV Egyre több vállalkozó választja a kibővült Demján Sándor Tőkeprogramot
Privátbankár.hu | 2025. november 25. 12:56
Fokozódik a kereslet a Demján Sándor Tőkeprogram (DSTP) iránt. Dr. Bánfi Zoltán, az MKIK Tőkealap-kezelő Zrt. vezérigazgatója elmondta: a több ezer érdeklődő között IT-, egészségügyi, vendéglátó és szolgáltató vállalkozók is megjelentek. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) célja öt-hatszáz magyar vállalkozás támogatása tőkebefektetéssel.
KKV Gyomrost kaptak a magyar cégek – komoly kellemetlenséget hozott a november
Privátbankár.hu | 2025. november 4. 10:53
Nem elhanyagolható pluszkiadást jelent ez.
KKV Itt van Nagy Mártonék bejelentése, örülhetnek a magyar cégek
Privátbankár.hu | 2025. október 29. 09:41
Jelentős változtatásokat készít elő a kormány.
KKV Aki kkv-nek dolgozik, felejtse el a fizetésemelést?
Privátbankár.hu | 2025. október 16. 14:40
A makrogazdasági mutatókhoz képest meglepően optimista a hazai kkv-k hangulata – olvasható ki a VOSZ Barométer felmérés friss, harmadik negyedévre vonatkozó számaiból. Beruházásokra viszont nem sokan készülnek, a cégek 85 százaléka még fizetésemelést sem tervez.
KKV Indul a pénzeső – tarthatják a markukat a cégek
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 1. 14:05
Szeptember elseje egy új pályázatot is hozott.
KKV Ez jobb az Otthon Startnál? Akár 100 millió juthat a szemfüles cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 25. 17:10
Az ingatlanvásárlásra készülő vállalkozóknak jó figyelni.
KKV Elárultak egy kellemes hírt a magyar cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. július 30. 16:34
Egyszerűbb lett a feltételek teljesítése. 
KKV Zuhog a pénzeső: még több magyar cégnek jut támogatás
Privátbankár.hu | 2025. július 7. 14:15
Már több mint 1300 cég örülhetett.
KKV Még mindig lehet pályázni elektromos autó vásárlására
Privátbankár.hu | 2025. július 1. 09:55
Több, mint 6 ezer támogatási szerződést írtak alá eddig, a 30 milliárdos keretből 26,8 milliárd forintot ítéltek oda. 
KKV Nagy Mártonék megnyitották a pénzesőt: a cégek sorban állnak
Privátbankár.hu | 2025. június 30. 16:17
Érkeznek a támogatások, tartják a markukat a cégek.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG