Az állampapír megvásárlásával az államnak adunk kölcsönt, előre meghatározott időre. Ez az idő a futamidő, amely néhány hónaptól akár húsz évig is terjedő időtartamra való pénzlekötést is jelenthet. Ezért cserébe az állam rendszeresen kamatot fizet előre meghatározott időpontokban. Ez (plusz egy esetleges árfolyam-nyereség) lesz a vásárló nyeresége, szakszóval a hozam.
A kamat mértéke lehet előre meghatározott, azaz egy állampapír lehet fix kamatozású vagy változó kamatozású, például az előző évi infláció (ez a változó rész) plusz egy előre meghatározott mértékű kamatprémium. Futamidő szempontjából megkülönböztetünk kincstárjegyet, amely egy éves vagy annál rövidebb lejáratú, és államkötvényt, amely egy évnél hosszabb futamidejű. Az állampapír névérték alatt (azaz diszkont áron) is megvásárolható, ebben az esetben lejáratkor a névértéket fizetik vissza, mint például a diszkont kincstárjegyek esetében.
Bebetonozták Putyin hatalmát: jelöltjei 225 választókerületből 208 helyen vezetnek
Eddig úgy tűnik, meglesz a kétharmad.
Így változott az euró és a dollár árfolyama a hétvégén
Lendületesen indította a hétfőt a forint.
Kiderült a következő Trump-Zelenszkij találkozó helyszíne
Az ukrán elnök érzi a diplomáciai lendületet.
-
Warren Buffett hat évtized után átadta a Berkshire Hathaway elnöki székét2026. szeptember 20. 18:14 -
Kastélyt, privát síhegyet és tengerparti birtokot is árverésre bocsátanak2026. szeptember 20. 18:11 -
A Microsoft egykori vezére Amerika leggazdagabb sportcsapat-tulajdonosa2026. szeptember 19. 17:55 -
Táskák és sálak húzták vissza a nyereségbe a Burberryt2026. szeptember 19. 17:48 -
Picasso-festményt is loptak a 160 millió ausztrál dollárért kínált szuperjachtról2026. szeptember 18. 10:02
További hírek >
-
Dízeles autója van? Így kaphat 20 ezer forintot
08:43
-
New York a zsebemben: Hogyan kereskedhetünk amerikai részvényekkel otthonról, biztonságosan?
08:23
-
Elvesztegetett évtized: mi lesz így velünk jövő nyáron? – Interjú
05:29
-
Eldobnák a Brexitet a britek
17:31
-
Olvadnak a betéti kamatok – most érdemes lépni
16:46
-
Közös szlovák-magyar reggeli a Mária Valéria hídon
07:19
-
Jön a pannonhalmi házisör-főző verseny
07:15
-
Magyar sikerek a Virágos városok és falvak idei versenyén
07:07
-
Több mint szabadidőpark: B2B-lehetőségek a Familyparkban
06:50
-
MÁV: eddig közlekedik az Adria InterCity Budapest és Split között
06:37
-
Új kollégium épülhet Egerben a Mátyás király úton, mintegy 90 diáknak adhat majd helyet
11:48
-
Kerekes Banddel, főzőversennyel és egész napos programokkal búcsúztatják a nyarat Andornaktályán
07:55
-
Kánikulával búcsúzik a meteorológiai nyár
07:31
-
Aki egy személyi döntés miatt eltávolodik a Tiszától, annak ehhez joga van
14:44
-
Sior: rajzok haza 103.
09:58
-
Megjelent Magyar Péter fontos döntése: kinevezés visszavonva
2026. augusztus 26. 06:26
-
Begyulladt a forint, csúnyán távolodik a határtól
2026. augusztus 30. 13:21
-
Itt van Magyar Péter újabb bejelentése: a nyugdíjminimum után más ellátások összege is emelkedik
2026. szeptember 4. 09:11
-
Beütött a krach a benzinkutakon
2026. szeptember 3. 09:13
-
Magyar Péter kaphatja az Orbán Viktornak szánt brüsszeli pofont
2026. szeptember 3. 11:32
-
Magyar Péterék olyan támogatást találtak ki, ami sehol máshol nincs
2026. szeptember 21. 05:41
-
Öt kérdés a magyar állampapírokról – hogy ne legyenek álmatlan éjszakáink
2026. szeptember 20. 11:47
-
Hatalmas ukrán dróntámadás zúdult Moszkvára
2026. szeptember 20. 10:10
-
Friedrich Merz német kancellár nagyon izgulhat
2026. szeptember 20. 11:10
-
Nem várt helyről kapott kritikát Putyin
2026. szeptember 20. 15:42



