2p
Két és félszeresére nőtt a kincstári Start-számlák száma - ez az új Babakötvénynek köszönhető.

Tavaly november óta két és félszeresére nőtt a kincstári Start-számlák száma, amelyek 60 százalékát az új, kedvező feltételű Babakötvény generálta - írta az azenpenzem.hu a Magyar Államkincstár adataira alapján.

A Babakötvény egy 19 éves futamidejű papír, amely minden évben három százalékponttal az előző évi infláció felett fizet (a kamatokat évente újra befektetik).  Részletek >>

A kincstár a 2013. novemberi, alig több mint 17 ezerrel szemben az idén május 12-én már közel 42 ezer Start-számlát tartott nyilván, számuk így nem egészen hat hónap alatt korábban példátlan módon nőtt. 

A számlákon tartott pénz nagysága is megugrott, az átlagos megtakarítás már 165,4 ezer forint, az összeg 2009-ben még mindössze 45 ezer forintot tett ki. Ebben nyilvánvalóan szerepet játszik, hogy a Start 2012 őszi átalakítása óta már nincs befizetési korlát.

Van, aki jó helyre születik


Azóta olyan számla is akad, amelyre a szülő 99 millió forintot fizetett be, a tízmillió forint feletti megtakarítások száma 15, és egymillió forintnál többet a számlák 1,8 százalékán tartanak.

A kincstári Start-számlákon összesen a 2013. decemberi 3,58 milliárd forinttal szemben az idén május közepére már majdnem 7 milliárd forint gyűlt össze. Ezek az adatok a kamatokat és a szülői befizetések után jóváírt 10 százalékos állami támogatásokat is tartalmazzák.

Bár nagyon impozánsok a számok, még lenne hová fejlődni, a 2014. május 11-i állapot szerint a kincstárnál 575 606 Start-letéti számla van (ezeken helyezik el a gyermek születésekor az állam által biztosított egyszeri 42,5 ezer forinton életkezdési támogatást). A passzív számlák száma tehát jelenleg még mindig meghaladja az 530 ezret.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41950 41500 42160 +0,53% 0 0 11 554 895 170 HUF 2026-04-28 17:05:09
MOL 4040 4040 4120 -0,05% 0 0 1 329 941 822 HUF 2026-04-28 17:05:25
MTELEKOM 2490 2480 2520 -0,24% 0 0 922 369 002 HUF 2026-04-28 17:12:06
RICHTER 12680 12600 13080 -2,61% 0 0 1 929 681 210 HUF 2026-04-28 17:05:22
OPUS 290 271 298 -3,01% 0 0 306 508 046 HUF 2026-04-28 17:06:31
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Állampapír / Kötvény Melyik állampapírunkat érdemes most lecserélni, és melyiket nem?
Eidenpenz József | 2026. április 24. 14:49
Sokat estek mostanában az állampapír-hozamok, már a választás előtt elkezdték és utána is folytatták, ráadásul sokan további hozameséssel számolnak. Ilyenkor több éves, fix kamatozású államkötvényeket érdemes vásárolni, de azért nem minden esetben. Némelyik régebbi, változó kamatozású kötvény is vonzó marad, nem biztos, hogy el kellene taszítani magunktól.
Állampapír / Kötvény Ilyet is rég láttunk: egymás kezéből tépik ki a magyar állampapírt a befektetők
Privátbankár.hu | 2026. április 21. 12:58
Hozamcsökkenés mellett értékesített 3 hónapos diszkont kincstárjegyet keddi aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
Állampapír / Kötvény Mi lesz veled, magyar állampapír?
Eidenpenz József | 2026. április 20. 05:55
A választások után kibontakozó eufória jókora hozamesést okozott a magyar állampapíroknál, ami előbb-utóbb a kisbefektetők megtakarításait is érinteni fogja. A további hozamesés is benne van a pakliban, több elemző számít erre, de hosszabb távon sok függ az ország, a költségvetés helyzetétől, az euróbevezetés felé tett lépésektől.
Állampapír / Kötvény Dőlni kezdett a pénz Magyarországra két nappal a választás után
Privátbankár.hu | 2026. április 14. 12:17
A tőzsde kissé korrigált a hétfői eufória után, az állampapírokat viszont egymás kezéből tépték ki a befektetők, és jó sokat is fizettek értük. 
Állampapír / Kötvény Menekülni akar a magyar állampapírokból? De hogyan?
Eidenpenz József | 2026. április 10. 11:34
Háború itt, válság ott, se szeri, se száma a bizonytalanságoknak és kockázatoknak. Ezért sok kisbefektető kérdezi, hogy ha állampapírt vesz, és megunja vagy megijed, ki tud-e szállni, illetve hogyan. Áttekintjük, melyik állampapírfajtánál hogyan működik ez, de általában nagyon egyszerűen.
Állampapír / Kötvény Napokon belül új állampapír-sorozat jön
Privátbankár.hu | 2026. március 27. 19:33
Ötéves futamidejű, 2031-ben lejáró Magyar Állampapír Plusz sorozatot hoz forgalomba az ÁKK. Az első kamatperidóus túlnyúlik az egy éven, ezért 7,39 százalék tényleges kamatot fizetnek.
Állampapír / Kötvény Most csak tízmilliárd forinttal finanszírozták tovább az Orbán-kormányt ismeretlenek
Privátbankár.hu | 2026. március 12. 12:50
Az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) 20 milliárd forintért hirdetett meg jegyzésre 12 hónapos diszkont kincstárjegyet a csütörtöki aukción.
Állampapír / Kötvény Újabb óriási devizakötvény-kibocsátást hajtott végre a magyar állam
Privátbankár.hu | 2026. március 3. 13:30
Zárt körben értékesített az ÁKK, 6 százalékos kamatra.
Állampapír / Kötvény Csökkent az állampapír hozama
Privátbankár.hu | 2026. február 26. 12:22
Az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) 30 milliárd forintért hirdetett meg jegyzésre 12 hónapos diszkont kincstárjegyet a csütörtöki aukción.  
Állampapír / Kötvény Jó hír érkezett a lakossági állampapírokról
Privátbankár.hu | 2026. február 26. 10:45
Az eddihóginél is biztonságosabb lesz az online állampapír-vásárlás a Magyar Államkincstárban: új védelmi elemekkel bővült a WebKincstár és a MobilKincstár alkalmazás február 26-tól.  
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG