2p

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac? Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról?

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter minisztériumának Bem téri épületénél több százan gyűltek össze.

A hideg szél ellenére több mint száz ember jelent meg „Csernobil 2.0” és „Bukjanak” feliratú táblákkal az épület előtt vasárnap délelőtt, hogy a gödi akkumulátorgyári szennyezés ellen tüntessenek. A HVG tudósítója szerint szólt a Szabad a grund a Pál utcai fiúkból, de a szereplők neve helyett az akkugyárakról elhíresült városok nevével: Debrecen? Itt leszek! Göd? Itt leszek!...

Göd olyan, mint a bicskei gyermekotthon csak az első dominó: a mintázat ugyanaz, mondta Szaszkó Andrea, a Göd-ÉRT Egyesület alelnöke. A szónok szerint tudnia kellett a politikusoknak az eseményekről, de az fontosabb, hogy az állampolgári jogok, az emberek egészsége, a természeti környezet tisztasága mind be vannak árazva. Utána hosszasan sorolta az érintett településeket Ácstól Szigetszentmiklósig, összesen 39-et, ahol 50-nel is több gyár van.

Kozma Éva, A Mikepércsi Anyák a Környezetért Egyesület tagja úgy fogalmazott, Göd figyelmeztetés: az állam már nem létezik, hanem csak egy hatalmi gépezet, ami saját hatalmáért bárkit képes beáldozni, romákat, állami gondozott gyerekeket, helyieket. „A haza nem gyártelep, a valódi védelmet nekünk kell megteremteni. A hatalom mindenkit becsapott, nem csak Gödről beszélünk, az egész országról” – mondta.

Simon Gergő, a Greenpeace Magyarország vegyianyag-szakértője arról beszélt, hogy sok helyen jártak, sok szennyezéses ügyben dolgoztak, de ilyet nem tapasztaltak sehol: a hatóságok tudtak róla. Nem adminisztrációs hiba történt, hanem a tömeges mérgezése a dolgozóknak.

A vasárnapi tüntetés szervezői – a Greenpeace Magyarország, a Víz Koalíció, az aHang és egyéb civil szervezetek – felhívásukban azt írták, évekig azt hitték, tudják, hogyan szennyezik a környezetet Gödön és a többi akkumulátoripari létesítménynél. „Aztán kiderült, hogy a valóság rosszabb annál, mint amit sejtettünk: a határértéket akár 500-szorosan meghaladó szennyezések érhették a Samsung-gyár dolgozóit.” Hozzátették, sajtóértesülések szerint a kormány ráadásul ismerte a helyzetet, mégsem tett érdemben semmit.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Közérdekű Új képviselője lett a Fidesznek
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 21. 19:43
25 év után nem képviselő többé a fideszes Lázár János. Helyére az ellenzék legnagyobb pártja Szekeres Pált ültette be, aki eddig az Európai Parlament egyik képviselője volt.
Közérdekű A vétót is megfontolta Baka András, aki a parlament előtt beszélt az új legfőbb ügyészjelöltről
Imre Lőrinc | 2026. szeptember 21. 14:50
Szokatlan módon napirend előtt kért szót a parlamentben Baka András köztársasági elnök, aki elmondta, hogy miért Szathmáry Zoltánt javasolja legfőbb ügyésznek az augusztus 25-i hatállyal távozott Nagy Gábor Bálint helyére. Az államfő arra is kitért, hogy mélyponton van az ügyészség társadalmi megítélése Magyarországon, valamint arra, hogy miért nem emelt vétót az Alkotmánybíróság új tagjainak megválasztásának folyamatában.
Közérdekű Itt vannak a friss részletek a dízeltámogatásról
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 19. 10:20
Kijöttek a szabályok, máris jön az első pénzösszeg.
Közérdekű Lefújták a Békemenetet
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 19. 08:06
Elmarad a Békemenet, Magyar Péter miniszterelnök sem hagyta szó nélkül. 
Közérdekű Kizárták a szakmai szövetségből Balásy Gyula cégét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 18. 14:36
A Magyarországi Rendezvényszervezők és -szolgáltatók Szövetségének döntése hátterében többi közt milliárdos alvállalkozói követelések állnak: már júliusban 27 vállalkozás összesen csaknem 3,5 milliárd forintnyi követelést jelentett be, és az érintett cégek, valamint követelések köre azóta tovább bővült.
Közérdekű Több mint 10 milliárdos kár a Volánnál: megszólalt a MÁV a szövevényes ügyben
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 18. 14:04
Minden lehetséges polgári jogi lépést megtesz a Volán-csoport és a MÁV-csoport annak érdekében, hogy megtérüljön a Volán-ügyben keletkezett, 10 milliárd forintot meghaladó kár. A MÁV pénteken azt is közölte, hogy teljes körűen együttműködnek a nyomozó- és vádhatósággal.
Közérdekű Túlárazott beszerzések és kijátszott pályázatok miatt tett feljelentéseket a Belügyminisztérium
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 18. 11:33
Öt ügyben tett feljelentést a Belügyminisztérium a Nemzeti Sportügynökség tevékenységével összefüggésben. A tárca szerint piaci ár alatti bérleti díjak, szabálytalan vagyonhasznosítás és jelentősen túlárazott eszközbeszerzések is történhettek.
Közérdekű Nem vezethetnének nagy sportklubokat politikusok, még távozásuk után négy évig sem
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 18. 10:25
Szigorú összeférhetetlenségi szabályokat vezetne be a kormány a magyar sportban – jelentette be Magyar Péter miniszterelnök. A tervezett két új jogszabály kizárná a politikusokat és az állami vállalatok vezetőit a nagyobb sportegyesületek irányításából, súlyos szabálytalanság esetén pedig négyéves sportvezetői eltiltást tenne lehetővé.
Közérdekű Kapitány István: nagy örömmel fogom befizetni a vagyonadót
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 18. 08:54
A gazdasági és energetikai miniszter szerint ő maga is a tervezett, 1 százalékos vagyonadó alanya lesz. A Telexnek adott interjújában arról is beszélt, hogy az év végéig döntenek Paks II. sorsáról, 2030-ra 5 százalék közelébe vinnék le az áramimport arányát, és 40 milliárd forintot szánnak a dízelautósok négyhavi támogatására.
Közérdekű Tízmilliók a VIP-várókban, két év alatt kétmilliárd, nem fukarkodtak Orbán Viktorék
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 17. 12:07
Orbán Viktor és delegációja nem vetette meg a VIP-várókat, amikor az előző miniszterelnök külföldön járt: a HVG információi szerint bő két év alatt tízmilliókat költöttek állami pénzből az exkluzív reptéri termekben. Orbán a választás előtti több mint két évben szinte mindenhova különgéppel utazott.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG