1p
Augusztus végére tényleg megmutatja az igazi arcát a nyár. 35 fok lehet jövő héten.

Ma a napos idő mellett egy-egy kisebb záporral, zivatarral csupán a Bakonyban, délen, délnyugaton valamint északon, északkeleten találkozhatunk. Délután 30-34 fok lesz.

Az Időkép.hu előrejelzése szerint vasárnap is a napsütésé lesz a főszerep, a megjelenő gomolyfelhőkből legfeljebb északon és délnyugaton alakulhat ki néhol rövid zápor. Keleten időnként megélénkülhet az északi-északkeleti szél. A hőmérséklet hajnalban 13 és 19, délután 30 és 34 fok között alakul.

Hétfőn is meleg, napos időre készülhetünk. Egy-egy zápor az északi tájakon fordulhat elő. Keleten megélénkülhet az északias szél. 30-34 fok lesz.

Mit csinálj a háromnapos hosszú hétvégén? A budapesti augusztus 20-ai ünnepségekről itt írtunk.

Kedden és szerdán is kánikulára, délutánonként 30 és 35 fok közötti hőmérsékletre van kilátás. Sok lesz a napsütés, legfeljebb néhol alakulhat ki kis eséllyel egy-egy frissítő zápor, zivatar. A jellemzően mérsékelt északias szél kedden főként nyugaton, szerdán csak néhol élénkülhet meg.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Közérdekű Orbán Viktor Dobrev Klárával együtt örülhet a legújabb közvélemény-kutatásnak
Privátbankár.hu | 2025. november 13. 11:11
A Tisza előnye csökkent a Fidesszel szemben, és a DK bejutna a parlamentbe a november eleji felmérés szerint.
Közérdekű Orbán Viktor vagy Magyar Péter? Nem győzte meg a tiszás szavazókat a Trump-vizit
Kollár Dóra | 2025. november 11. 15:15
Olvasóink véleményét kérdeztük.
Közérdekű Nincs jó hírünk: ismét emelkednek az üzemanyagok árai
Privátbankár.hu | 2025. november 10. 11:22
A héten kedden tovább emelkedik a benzin és a gázolaj nagykereskedelmi ára is.
Közérdekű Ha van autója, most figyeljen: ennyiért köthet rá kötelező biztosítást
Privátbankár.hu | 2025. november 7. 09:45
Elstartolt az év végi kötelezőkampány.
Közérdekű Magyar Péter elárulta azokat a számokat, amikre sokan vártak
Privátbankár.hu | 2025. november 5. 16:23
A Tisza Párt elnöke közzétette a Nemzet Hangja eredményét.
Közérdekű Kormányképességben 9-3-ra vezet a Tisza a Fidesz előtt
Privátbankár.hu | 2025. november 4. 13:55
12 közpolitikai témával kapcsolatban kérdezte meg a Policy Solutions az embereket arról, hogy szerintük ezekben Orbán Viktor vagy Magyar Péter kormánya nyújtana-e jobb teljesítményt.
Közérdekű Jön a 13. havi illetmény a bíróságokon
Privátbankár.hu | 2025. november 4. 12:58
A teljes bírósági ágazat, több mint 10 ezer ember kaphat 13. havi illetményt idén – közölte Tuzson Bence igazságügyi miniszter éves meghallgatásán kedden az Országgyűlés igazságügyi bizottságában.
Közérdekű Csökkent a gázolaj ára
Privátbankár.hu | 2025. november 4. 12:03
Egy forinttal csökken a gázolaj ára.
Közérdekű Gyurcsány Ferenc nyomdokaiba lépett Lázár János a vasúti statisztikákkal – állítja Vitézy Dávid
Privátbankár.hu | 2025. november 2. 12:47
Hamis a statisztika, amivel Lázár János büszkélkedik – mondja Vitézy Dávid. 
Közérdekű Lélegzetvisszafojtva figyelnek a cégek: a kettős adóztatás is múlhat Orbán Viktor washingtoni útján
Imre Lőrinc | 2025. október 31. 17:01
November 7-én találkozik egymással Donald Trump és Orbán Viktor Washingtonban. Az amerikai elnök és a magyar miniszterelnök energetikai, hadiipari és pénzügyi együttműködésekről egyeztetnek majd, de szóba kerül az orosz-ukrán háború lezárásának kérdése, és az amerikai olajszankciók is.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG