2p

December 20-ától szigorúbb beutazási szabályokat vezetnek be Ausztriában. Csak a háromszor oltottak és a fertőzésen már átesettek utazhatnak be az országba, de nekik is vinniük kell egy friss, negatív PCR-teszteredményt magukkal.

Az osztrák egészségügyi minisztérium péntek este jelentette be a szigorítást, a cél természetesen az omikron-variáns terjedésének lassítása.

A korlátozások értelmében hétfőtől az úgynevezett 2G-szabály alapján csakis a védőoltással rendelkezők és a fertőzésen igazoltan átesettek (geimpft, genesen) utazhatnak be Ausztriába, ők is csak akkor, ha fel tudnak mutatni egy friss, negatív PCR-tesztet, vagy a harmadik oltást igazoló iratot, különben karanténba kell vonulniuk. A karantént egyébként egy a beutazást követően elvégzett negatív PCR-teszttel is ki lehet váltani.

A 2G-szabály alól kivételt képeznek a várandós nők, 12 évesnél fiatalabb gyerekek és  az olyan emberek, akik egészségügyi okokból nem oltathatják be magukat, utóbbi esetben orvosi igazolás szükséges. Az iskolás korú gyerekekre különleges szabályok vonatkoznak, esetükben elegendő a rendszeres tesztelési igazolás. Az ingázókra pedig továbbra is az enyhébb 3G-szabály van érvényben, miszerint a letesztelt (getestete) emberek, vagyis friss negatív vírusteszt lelettel rendelkező oltatlanok is beutazhatnak.

„A szigorúbb beutazási korlátozások nagy kihívásokat jelentenek mindenekelőtt azok számára, akik a karácsonyi ünnepek alatt külföldre utaznak. Ugyanakkor ezek a szabályok éppen a jelenlegi helyzetben szükségesek, hogy gátat tudjunk szabni az omikron terjedésének Ausztriában” - jelentette ki Wolfgang Mückstein egészségügyi tárcavezető.

Az osztrák kormány egyébként pénteken a járványügyi szempontból kockázatos országok listáját kibővítette Angolával, Zambiával és Malawival, a közvetlen légi járatokat ezekből az országokból felfüggesztették.

Ausztriában a legfrissebb adatok szerint az Egészségügyi Világszervezet (WHO) által aggasztónak minősített, nagyszámú mutációval rendelkező omikron vírusvariánssal fertőzött nyolcvan személyt azonosítottak. A legtöbb ilyen esetet, összesen harminchetet Bécsben regisztrálták.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Közérdekű Személycserék a Tisza-kormányzatban
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 12:37
Államtitkárok és helyettes államtitkárok kinevezéséről, illetve távozásáról döntöttek.
Közérdekű Magyar Péter leváltotta Rétvári Bencét
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 09:49
A miniszterelnök a KDNP frakcióvezetőjét két uniós operatív program monitoring bizottságának éléről is eltávolította.
Közérdekű Itt a bejelentés: ennyivel drágulnak az autópálya-matricák
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 10:18
Borsodban különösen fájhat jövőre matricát venni, de az M1-en továbbra is kedvezményesen lehet állni a dugóban.
Közérdekű Óvadékkal sem szabadulhat Matolcsy György
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 11:50
A végzés ellen mindhárom gyanúsított és a védőik jelentettek be fellebbezést.
Közérdekű Reagált Surányi György az ügynökvádra
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 07:50
A Magyar Nemzeti Bank volt elnöke arra reagált, hogy hálózati személyként szerepel az ügynökaktákban.
Közérdekű Jó hír jött a kutakról
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 10:56
A kőolaj világpiaci árának csökkenése is segíti a benzin árcsökkenését. A gázolaj viszont nem megy lejjebb.
Közérdekű Nyilvánosak az ügynökakták – az első percekben túlterhelt volt az oldal
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 10:33
Magyar Péter miniszterelnök az Állambiztonsági Szolgálati Történeti Levéltárából bejelentkezve azt mondta, hogy az 1990-es rendszerváltás mulasztását pótolja a kormány.
Közérdekű Fejes Pétert választották új legfőbb ügyésznek, mire Magyar Péter közölte: „Reszkessetek betörők!”
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 13:06
A volt vas megyei főügyész került a Legfőbb Ügyészség élére.
Közérdekű Megszavazták: már idén sem kell ledolgozni december 24-ét
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 12:13
Az Országgyűlés pontot tett az ügy végére, eldőlt szenteste napjának sorsa.
Közérdekű Ennyi volt: Lázár Jánosnak is köze van hozzá, hogy Feledy Botond már nem vezető többé – Magyar Péter is reagált
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 07:29
A közismert külpolitikai szakértő megbízását eddig nem ismert nagyösszegű szerződések miatt vonták vissza.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG