2p

A Sándor-palota oldala a reggeli órákban elérhetetlen volt egy ideig, annyian akartak beleolvasni a dokumentumokba, pedig nem sok minden derül ki belőle.

A 22 oldalas, az elnöki hivatal által közzétett iratokat itt lehet elolvasni.

Korábban Sulyok Tamás elnöki hivatala azt írta, hogy a miniszterelnöknek a köztársasági elnök részére címzett, a közösségi médiában csütörtökön megjelent közlése alapján a Sándor-palota sajnálattal vette tudomásul, hogy a kormány nem működik együtt a kegyelmi ügy iratainak szakszerű, a közigazgatás gyakorlatának megfelelő átvételében.

„Figyelemmel a felfokozott közérdeklődésre, a Sándor-palota nem kívánja a kormány elmulasztott együttműködésétől függővé tenni a hivatalos iratok nyilvános megismerhetőségét. Erre a kivételes helyzetre tekintettel a Sándor-palota a honlapján közzéteszi a nyilvánosság számára a birtokában lévő hivatalos dokumentumokat” – fogalmaztak.

Hozzátették, hogy mindazonáltal a köztársasági elnök elfogadhatatlannak tartja, hogy a kormányzat és a többi hatalmi ág közti kommunikáció a közösségi média és a sajtó felületeire helyeződött át.

Erre Magyar Péter miniszterelnök így reagált. 

A Sándor-palota tizenegy dokumentumot tett közzé a honlapján; a felsorolás szerint az iratok között szerepel a Hunnia-perben 2023. március 9-én hozott ítéletről, valamint a pápai felhíváshoz és a pápai látogatáshoz kapcsolódó egyéni kegyelmi döntésről készült feljegyzés. A dokumentumcsomag tartalmazza továbbá a kegyelmi előterjesztések aktuális állásáról szóló 2023. április 3-i feljegyzést, az igazságügyi miniszter 2023. évi IV. kegyelmi előterjesztésének fedlapját, több felterjesztő feljegyzést, átiratot, határozatot és határozattervezetet, valamint egy kétoldalas összefoglalót. Az iratanyag összesen több mint két tucat oldalnyi, a kegyelmi eljáráshoz kapcsolódó dokumentumot foglal magában.

Mint ismert, még  az előző államfő, Novák Katalin köztársasági elnök 2024. február 10-én mondott le tisztségéről, miután országos felháborodást keltett az a döntése, amellyel kegyelmet adott a bicskei gyermekotthon pedofil bűncselekményeket eltussoló igazgatóhelyettesének. 

(MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Közérdekű Itt van Áder János alapítványának reakciója Magyar Péter reggeli üzenetére
Privátbankár.hu | 2026. július 5. 15:59
A Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány szerint nem közvetlenül a választás előtt, hanem tavaly júniusban és idén január közepén kaptak állami támogatást.
Közérdekű Sulyok Tamás elárulta, hajlandó-e lemondani
Privátbankár.hu | 2026. július 5. 12:01
A köztársasági elnök az alaptörvény tizenhetedik módosításáról szóló javaslatot elemezte.
Közérdekű Magyar Péter szerint Áder János alapítványának is csurranhatott, cseppenhetett közpénz a választások előtt
Privátbankár.hu | 2026. július 5. 11:53
A kormányfő szerint a volt köztársasági elnök Kék Bolygója a korábbi 18 milliárd forinton felül további 7 milliárdot kapott.
Közérdekű Gulyás Gergely beleszállt Magyar Péterbe, nem késett a válasz
Privátbankár.hu | 2026. július 5. 09:10
A volt kancelláriaminiszternél a Tisza-kormány által szombaton benyújtott Alaptörvény-módosítási javaslat vágta a biztosítékot.
Közérdekű Friss: Magyar Péter bejelentése szerint ezután sem lesz közvetlen elnökválasztás
Privátbankár.hu | 2026. július 4. 16:26
Videós bejelentést tett a kormányfő a saját közösségi oldalán. 
Közérdekű Óriási bajban a magyar település, valószínűleg fizetni sem tudnak
Privátbankár.hu | 2026. július 4. 13:53
A tönk szélén a dunakanyar népszerű községe.
Közérdekű Ezért ünnepelt együtt Magyar Péter kormánya több tagjával
Privátbankár.hu | 2026. július 4. 11:16
Egy kerek évfordulónak is köze volt a nagyszabású eseményhez, melyen a Magyar-kormányból többen is jelen voltak.
Közérdekű Megmutatta: Magyar Péter most levegőből lőtt képsorokkal pörkölt oda – Frissítve
Privátbankár.hu | 2026. július 4. 08:32
Nem akárki villáját mutatta be a feltöltött videójában.
Közérdekű Megjelent a menetrend az ügynökakták megnyitásáról
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 09:50
A Magyar Közlönyben megjelent az ügynökaktákról szóló kormányhatározat.
Közérdekű Megállt a Fidesz zuhanása? Új kutatás érkezett
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 08:15
A Fidesz peremszavazói hamar kiábrándultak a választási sokk után, mostanra stabilizálódott a tábor. A Tisza még így is brutális fölényben van a 21 Kutatóközpont felmérése szerint.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG