3p
A koronavírus járvány legutóbbi hulláma miatt elrendelt korlátozások feloldásáról döntöttek Norvégiában. Ezen túl Franciaországban is több könnyítés lép majd életbe.

Norvégiában azonnali hatállyal eltörlik a koronavírus-járvány miatt bevezetett korlátozások túlnyomó részét - jelentette be keddi sajtótájékoztatóján Jonas Gahr Store, a skandináv ország kormányfője. Az intézkedést azzal indokolta, hogy bár magas a koronavírus omikron változata miatti fertőzöttek száma, nem valószínű, hogy ez túlterhelné az egészségügyi ellátórendszert.

"Még ha sokan meg is fertőződnek, kevesebb a kórházba kerülők száma. Jól védenek a vakcinák. Ez pedig azt jelenti, hogy lazíthatunk számos korlátozáson még akkor is, ha a fertőzöttek száma rohamosan nő" - jelentette ki Store. Hozzátette, hogy az alapvető távolságtartási szabályok és a zsúfolt tereken a maszkviselés továbbra is hatályban marad.

Norvégiában leteszik (Fotó: Depositphotos)
Norvégiában leteszik (Fotó: Depositphotos)

Az éttermekben például az eddig érvényben lévő szigorítás feloldásával 23 óra után is felszolgálhatnak alkoholt, megszűnik a távmunka kötelezettsége és eltörlik a magánösszejövetelekre vonatkozó, tízfős korlátozást is. Hasonló enyhítéseket vezettek be kedden Dániában, és a napokban más európai országokban, így Nagy-Britanniában, Írországban és Hollandiában is. A mintegy 5,4 millió lakosú Norvégiában a járvány kitörése óta 781 049 fertőzöttet azonosítottak, akik közül 1440-en hunytak el a kórban.

Kedden Franciaországban is bejelentették, hogy fokozatosan feloldják a koronavírus-járvány ötödik hulláma miatt bevezetett korlátozásokat, miután hatodik napja csökken a fertőzési szint, bár továbbra is sok az új fertőzött.

Jean Castex kormányfő január 20-án jelentette be, hogy az oltottsági igazolás bevezetésének köszönhetően februárban feloldható a legtöbb korlátozás. Amióta - január 24 óta - kizárólag oltási igazolással lehet belépni a legalább ötven főt fogadó nyilvános helyekre, újabb félmillióan vették fel az oltás első adagját. Összességében pedig az oltásra jogosultak 95 százaléka, a teljes lakosság 80 százaléka megkapta az oltás első adagját, míg 78 százaléka a másodikat, 62 százaléka pedig a harmadik adagot is megkapta.

Szerdától nem kötelező a kültéri maszkviselés, de nagyobb rendezvényeken a szervezők kötelezővé tehetik. A kormány a honlapján ugyanakkor arra kérte a franciákat, hogy viseljék továbbra is a maszkot azokon a helyeken, ahol a távolságtartást nem lehet betartani. A kézfertőtlenítésre, a zárt helyek rendszeres szellőztetésére, és az eldobható papírzsebkendők egyszeri használatára pedig külön felhívta a figyelmet. A miniszterelnöki hivatal azt is külön jelezte, hogy a síterepeken sem kötelező szerdától a maszkviselés.

A kulturális és sportrendezvényeken szerdán megszűnik a létszámkorlátozás. Mostanáig zárt térben maximum kétezer, kültérben maximum ötezer fős rendezvények voltak engedélyezettek maszkviselési kötelezettség mellett. Ezenkívül az otthoni munkavégzés sem kötelező többet, csak ajánlott.

Az éjszakai szórakozóhelyek és diszkók - amelyek december 10-én zártak be - február 16-án nyithatnak újra. Ugyanettől a naptól fogva ismét lehet táncolni a koncerteken, állva fogyasztani a vendéglátóhelyeken, s engedélyezett lesz az étel- és italfogyasztás a közlekedési járműveken, stadionokban, színházakban, mozikban. A kormány szerint a korlátozások megszüntetését az omikron variánsnak az egészségügyi ellátórendszerre gyakorolt korlátozott hatása indokolja.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Közérdekű Személycserék a Tisza-kormányzatban
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 12:37
Államtitkárok és helyettes államtitkárok kinevezéséről, illetve távozásáról döntöttek.
Közérdekű Magyar Péter leváltotta Rétvári Bencét
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 09:49
A miniszterelnök a KDNP frakcióvezetőjét két uniós operatív program monitoring bizottságának éléről is eltávolította.
Közérdekű Itt a bejelentés: ennyivel drágulnak az autópálya-matricák
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 10:18
Borsodban különösen fájhat jövőre matricát venni, de az M1-en továbbra is kedvezményesen lehet állni a dugóban.
Közérdekű Óvadékkal sem szabadulhat Matolcsy György
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 11:50
A végzés ellen mindhárom gyanúsított és a védőik jelentettek be fellebbezést.
Közérdekű Reagált Surányi György az ügynökvádra
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 07:50
A Magyar Nemzeti Bank volt elnöke arra reagált, hogy hálózati személyként szerepel az ügynökaktákban.
Közérdekű Jó hír jött a kutakról
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 10:56
A kőolaj világpiaci árának csökkenése is segíti a benzin árcsökkenését. A gázolaj viszont nem megy lejjebb.
Közérdekű Nyilvánosak az ügynökakták – az első percekben túlterhelt volt az oldal
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 10:33
Magyar Péter miniszterelnök az Állambiztonsági Szolgálati Történeti Levéltárából bejelentkezve azt mondta, hogy az 1990-es rendszerváltás mulasztását pótolja a kormány.
Közérdekű Fejes Pétert választották új legfőbb ügyésznek, mire Magyar Péter közölte: „Reszkessetek betörők!”
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 13:06
A volt vas megyei főügyész került a Legfőbb Ügyészség élére.
Közérdekű Megszavazták: már idén sem kell ledolgozni december 24-ét
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 12:13
Az Országgyűlés pontot tett az ügy végére, eldőlt szenteste napjának sorsa.
Közérdekű Ennyi volt: Lázár Jánosnak is köze van hozzá, hogy Feledy Botond már nem vezető többé – Magyar Péter is reagált
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 07:29
A közismert külpolitikai szakértő megbízását eddig nem ismert nagyösszegű szerződések miatt vonták vissza.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG