2p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

A megoldás a fővárosi polgármesterek vagyonnyilatkozataiban keresendő.

Mióta a fővárosi polgármesterek nem feltétlenül tagjai a Fővárosi Közgyűlésnek, több olyan polgármestert is talált a szintén a Klasszis Média égisze alatt megjelenő laptársunk, az Mfor, akik nem teszik közzé kerületük honlapján vagyonnyilatkozatukat. (Az önkormányzati törvény értelmében nem is kötelesek erre.) Emellett a portál olyan kerületvezetőket is talált, akiknek még mindig a ciklus eleji, tavaly őszi bevallásuk a legfrissebb az általuk vezetett városrész oldalán.

A portál megállapította, a (főpolgármesterrel együtt) online vizsgálható 18 vezetőből 16-nak van saját ingatlanja, ám csak öten foglalkoznak ingatlan (lakás vagy épp földterület) bérbeadásával. Gépjárművet nyolcan szerepeltettek a vagyonnyilatkozatban, Szabados Ákosnak, a XX. kerület polgármesterének például két bogárhátú Volkswagenje is van.

Van olyan polgármester is, aki a bogárhátúakat gyűjti
Van olyan polgármester is, aki a bogárhátúakat gyűjti
Fotó: Wikipedia

A vizsgált 18 polgármesteri vagyonnyilatkozatból kilencben lelhető fel otthon tartott jelentősebb készpénzállomány, mely összesen 22,1 millió forintot tesz ki. A csúcstartó a XXII. kerületi Karsay Ferenc, aki 16 millió forintot tart otthon a fiókban. Itt az ezüstérmes Karácsony Gergely főpolgármester, aki 2 millió forintot „varrt a párnacihába”.

Tíz kerületvezető vallott be értékpapírt, és népszerű körükben a mostanában a 2023-as gigainfláció után zsíros kamatot fizető Prémium Magyar Állampapír.

Vállalkozása csak a XXIII. kerület első emberének, Bese Ferencnek van, ám a Som-Vad Kft., melyben tulajdonos, 2019 óta nem realizált árbevételt.

Emellett laptársunk több érdekességet is összegyűjtött a vagyonnyilatkozatokból.

A szintén a Klasszis Médiához tartozó Mfor cikke teljes egészében ide kattintva olvasható. >>

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Közérdekű Elkezdődtek a sorsdöntő tárgyalások a közmédiánál
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 18:12
A közmédia november 2-án megkezdte a tárgyalásokat a munkavállalói képviselőkkel a csoportos létszámcsökkentésről. Az átalakítás legfeljebb 160 munkavállalót érint. Ez egy keretszám, a végleges létszám a most induló egyeztetés eredményétől függ. 
Közérdekű Megválasztották az Alkotmánybíróság elnökét
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 15:20
Az Alkotmánybíróság hétfői teljes ülése titkos szavazással Sonnevend Pált választotta a testület elnökévé.
Közérdekű Novák Katalin és Sulyok Tamás sem örülhet a miniszterelnök bejelentésének
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 14:28
Megszűnik a volt köztársasági elnökök több tíz milliós, különböző alapítványoknak szabadon szétosztható kerete – közölte Magyar Péter miniszterelnök hétfőn az Országgyűlésben napirend előtt.
Közérdekű Magyar Péter elárulta, hogyan teszik nyilvánossá az ügynökaktákat
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 13:31
Magyar Péter miniszterelnök napirend előtti felszólalásával kezdődött a hétfői parlamenti ülés. A kormányfő bejelentette, hogy két lépésben, november 4-től nyitják meg az ügynökaktákat.
Közérdekű Bóka János elmondta, mit gondol a Fidesz a költségvetésről
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 13:16
Az átverés költségvetésének tartja a Fidesz a Tisza-kormány 2027-es büdzséről szóló törvényjavaslatát – erről Bóka János, a Fidesz frakcióvezetője beszélt hétfői sajtótájékoztatóján.
Közérdekű Online is bejelenthetők a gyanús pénzügyi szolgáltatók az MNB-nél
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 12:32
Megújította piacfelügyeleti és tőkepiaci honlapját a Magyar Nemzeti Bank, amelyen már online is bejelenthetők a gyanús pénzügyi szolgáltatók és a feltételezett tőkepiaci visszaélések. A jegybank hétfői tájékoztatása szerint az új felület célja, hogy a befektetők könnyebben hozzájuthassanak a pénzügyi döntéseikhez szükséges információkhoz, és egyszerűbben jelezhessék a szabálytalanságokat.
Közérdekű Csak a KDNP jelöltjét támogatta a parlamenti bizottság a közmédia új testületébe
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 12:09
Egyedül a KDNP jelöltje kapta meg az Országgyűlés művelődési bizottságának támogatását a Független Közmédia Testületbe. A hétfői meghallgatáson a Fidesz és a Mi Hazánk által javasolt személyeket elutasították, így a három ellenzéki jelölt közül csak egynek a támogatásáról született pozitív döntés.
Közérdekű Fontos kérdésben döntött a Tisza-frakció
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 11:53
Támogatja Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását a Tisza Párt országgyűlési frakciója – jelentette be Magyar Péter miniszterelnök hétfőn a Facebook-oldalán. A kormányfő egyúttal közölte, hogy a Fidesz jelöltjét, Császár Attilát viszont nem szavazzák meg a Független Közmédia Testület tagjának.
Közérdekű A közvagyon védelméről és a közmédia átalakításáról is vitázik a parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 07:17
Magyar Péter miniszterelnök napirend előtti felszólalásával indul hétfőn az Országgyűlés négynapos ülése. A napirendi javaslat szerint a 13 órakor kezdődő ülésnapon ismét tárgyalják a december 24-ét munkaszüneti nappá nyilvánító előterjesztést, valamint a tőkealapok tényleges tulajdonosainak azonosítását segítő szabályozást.
Közérdekű Újabb letartóztatás Seszták Miklós ügyében, a volt miniszter bizalmasa került rács mögé
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 15:12
Letartóztatták Seszták Miklós volt nemzeti fejlesztési miniszter egyik bizalmasát, aki a gyanú szerint korrupcióból származó pénzek átvételében és szállításában működött közre. A bíróság döntéséről a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal számolt be.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG