<img height="1" width="1" style="display:none" src="https://www.facebook.com/tr?id=947887489402025&amp;ev=PageView&amp;noscript=1">
5p

Ez a hétvége emlékezetes lesz minden brit számára – de már azok voltak a néhány héttel ezelőttiek is.

Talán soha nem lesz olyan uralkodója a Brit Királyságnak, aki megéri a saját platina jubileumát. A féléves ünneplés – melynek csúcsidőszaka június 2-től június 5-ig tart - nem csupán szórakozás persze, hanem kőkemény biznisz is.

Az ünnepségsorozat már hetekkel ezelőtt elkezdődött, és még több hónapig tart. Ennek egyik sajátos fejezete a londoni tömegközlekedéshez kapcsolódik: 1979 óta nem nyitottak vadonatúj metróvonalat Londonban, de május 24-én igen: megnyílt a királynő saját vonala, az Elizabeth Line.

Lila metróvonal, lila komplé

Felavatták tehát a tizenkettedik metróvonalat, amely ezúttal természetesen Erzsébethez kötődik, aki idén ünnepeli trónra lépésének 70. évfordulóját. Az Elizabeth Line olyan jól ismert állomásokon halad keresztül, mint a Paddington, a Tottenham Court Road és a Liverpool Street London központjában a keleti Shenfieldig. Az Elizabeth Line tábláinak színe lila. A királynő – természetesen lila kompléban - pár napja avatta fel az új vonal nevével ellátott emléktáblát a Paddington állomáson.

Nagy ünnep kezdődött. Fotó: EPA/BUCKINGHAM PALACE/Crown CopyrightNagy ünnep kezdődött. Fotó: EPA/BUCKINGHAM PALACE/Crown Copyright

Az új vonal 41 állomáson áll meg, amelyek közül 10 vadonatúj, és várhatóan évente mintegy 200 millió utast fog kiszolgálni. Kezdetben óránként tizenkét vonat közlekedik majd rajta, de ősztől még több. Az új vonalon 70 vadonatúj, nagy befogadóképességű, klímával, belső TV-vel és kerekesszékesek számára fenntartott hellyel felszerelt vonat közlekedik majd.

A platina jubileum természetesen jól jön a turizmusnak, a szállodaiparnak és a vendéglátásnak is, nagyon sok turistát várnak a felvonulásokra, tűzijátékokra, örömtüzekre és más megmozdulásokra.  
Tea, csak Elizabeth-eknek

Egy londoni szálloda kiváló marketing ötlettel használja ki a helyzetet:– minden Elizabeth nevű vendégüknek ingyenes délutáni teát kínál. Az öt csillagos London Marriott Hotel County Hall a Temze déli partján található, kilátással a Parlament épületére és a London Eye-ra. A szállodát 1922-ben nyitotta meg V. György király és Mária királyné, azaz idén ünnepli fennállásának 100. évfordulóját. Délutáni teájuk – ami persze nemcsak eme hagyományos angliai ital szürcsöléséből áll - a Big Benre néző könyvtárukban legendás.

A szálloda vezetése úgy döntött, hogy 2022 júniusában minden Elizabeth nevű látogató ingyenesen elfogyaszthat egy tipikus brit délutáni teát a szállodában. A feltételek elég szigorúak: a helyet előre le kell foglalni, és a szabad helyek függvényében, méghozzá legalább 2 fős asztalra. A kedvezmény foglalásonként csak egy személyre vonatkozik.

A névazonosságot igazolni kell útlevél vagy jogosítvány formájában, ami azt jelenti, hogy az  Elisabeth-ek, Elisabet-ek, Lizák és Erzsébetek kiesnek e körből, csak azok jöhetnek számításba, akik pontosan úgy írják a nevüket,, mint a királynő, azaz z-vel és th-vel. Ha megfelel valaki e követelményeknek, akkor a The library at county hall oldalon lehet helyet foglalni.

A citromos-amarettis trifle nyert

A gasztronómia sem marad ki a parádéból: pudingkészítő verseny is lezajlott a királynő uralkodásának hetvenedik évfordulója alkalmából rendezett ünnepségsorozat részeként. A győztes hagyományos brit édességet a június 2. és 5. közötti, hosszú hétvégén lehet majd megkóstolni, a Big Jubile-en. A süteményben többek között citromos túró, amaretti keksz, csokoládé, mandarin és zselé van.

A versenyre ötezren neveztek, szerte Nagy-Britanniából. Öten jutottak a döntőbe, ők a BBC One egyik műsorában szakértő zsűri előtt versenyeztek. Végül Jemma Melvin nyert, aki azt mondta, hogy a „nép pudingját” szerette volna megalkotni. Ez valójában nem a magyar fogalmakat lefedő puding, hanem egy citromos-amarettis trifle, amit a királynő és Fülöp herceg esküvőjén felszolgált desszert ihletett.

Utcabálok, világsztárokat felvonultató koncertek, lovas felvonulások, parádék, cirkuszi és színházi események, istentiszteletek, a királynő otthonának meglátogatása szórakoztatja majd az udvar élete iránt érdeklődőket. Akik bizonyára sok százezren lesznek, hiszen minden, a királyi családdal kapcsolatos esemény, főleg Károly és Diana esküvője óta, hatalmas média jelenlétet és szinte hisztérikus tömegvisszhangot kap.

Az ünnepi fogadások és események lebonyolítása önmagában is hatalmas biznisz, hiszen a kivételes alkalomra a királyi család minden tagja és meghívott vendége különlegesen elegáns ruhát ölt majd, természetesen minden alkalomra mást.

Óriásit kaszál a szuveníripar

Amint az több helyütt is megjelent, a gyerekek képekben és rajzokban kell kifejezniük a következő hetven évről szóló reményeiket. A legszebb művek selyem zászlókon láthatók majd, ezeket középiskolások fogják vinni.

Óriásit kaszál a szuveníripar is, - van, amikor engedéllyel, máskor anélkül - hiszen a turisták bizonyára vevők lesznek a pólókra, bögrékre, táskákra, noteszekre és más ilyenkor hagyományosan árusított tárgyakra. Az ünnepségeken – amint arra több brit lap is utalt – nem biztos, hogy egészségi állapota miatt jelen lesz a királynő, de mindez ma már kevéssé számít: nem valószínű, hogy lesz még valaki Nagy-Britannia történetében, aki ennyi ideig fog uralkodni.

(via Expressen)

Jól jönne 1,5 millió forint?

A Bank360.hu és a Privátbankár kalkulátora alapján az alábbi induló törlesztőkre számíthatsz májusban, ha 1,5 millió forintra van szükséged 60 hónapra: a Raiffeisen Bank személyi kölcsöne 30 379 forintos törlesztőrészlettel lehet a tiéd. Az Erste Banknál 32 831 forint, a Cetelemnél pedig 33 556 forint a törlesztőrészlet. Más kölcsönt keresel? Ezzel a kalkulátorral összehasonlíthatod a bankok ajánlatait!

Kultúra A nap képe: pazar külsőt kapott Erdély legnagyobb magyar iskolája
Privátbankár.hu | 2022. október 31. 17:02
Magyar állami támogatásból. 
Kultúra „Lesz Télapó meg karácsony, de nem úgy mint eddig” – üzente Putyin kulturális főharcosa
Mester Nándor | 2022. október 30. 11:35
Így is folyik az agymosás Oroszországban.
Kultúra Mozart megint mellbe vág, és ez nagyon jól esik
Mester Nándor | 2022. október 29. 15:29
Bécsbe már régen nem vásárolni jár az ember. Hanem például lenyűgöző Klimt-attrakciók miatt, Oskar Kokoschka csodáiért, vagy a nem reklámozott óramúzeum kedvéért. Templomba is lehet zarándokolni egy-egy jó klasszikus koncertre. A 21. század találmányai, főleg hozzáértő kezekben, viszont megdöbbentő dolgokra képesek. Olyanokra, amikkel másképp lehet befogadni a klasszikusokat. Például Mozartot.
Kultúra Putyin parancsba adta: orosz néző orosz filmet nézzen!
Mester Nándor | 2022. október 26. 19:13
Közben tucatszám zárnak be a mozik a hollywood-i stúdiók embargója miatt.
Kultúra Nyerj páros belépőt - 2 perc, és mehetsz a Budapest Borfesztiválra!
Privátbankár.hu | 2022. augusztus 22. 11:19
Szánj ránk 2 percet és nyerj páros belépőt a 31. Budapest Borfesztiválra!
Kultúra "Örömteli nézni, hogy külföldről ilyen nagy tömegben érkeznek" - óbudaiakat kérdeztünk a Szigetről
Izsó Márton - Székely Sarolta | 2022. augusztus 11. 18:26
Két év után szerdától hétfőig újra van Sziget Fesztivál az Óbudai-szigeten. Ennek apropóján kíváncsiak voltunk az óbudaiak véleményére, mennyire tapasztalják a megnövekedett forgalmat, mennyire zajosak az éjszakák.
Kultúra Önkénteseket vár a Sziget Fesztivál
Privátbankár.hu | 2022. július 22. 13:51
Két év kihagyás után újra várja az önkénteseket a Sziget.
Kultúra „Valószínűleg jobb befektetésnek tűnik megvenni egy műtárgyat, mint bankban tartani a pénzt” - interjú Virág Judittal a sikeres tavaszi aukciókról és a festménypiac helyzetéről
Bendl Vera | 2022. július 21. 05:43
Hanyatlás a műkincspiacon nem érzékelhető, sőt, nem várt sikereket hoztak a tavaszi aukciók, derül ki a Virág Judittal folytatott beszélgetésünkből. Akinél arra is kerestük a választ, mennyire fordultak a gyűjtők újabban a kortárs festők felé, hány forinttól érdemes műkincsben gondolkodni, és miért nem lehet soha olyan sikeres egy magyar festő, mint Picasso vagy Andy Warhol.
Kultúra Hamarosan újra Sziget!
Privátbankár.hu | 2022. július 13. 12:57
Két év kihagyás után indul a fesztivál.
Kultúra Botticelli-nők bűnbe esnek, ráadásul 1,6 millió dollárért – egy festő hirtelen felértékelődése a piacon
Bendl Vera | 2022. június 26. 12:10
Anna Weyant műveiért legalább kétszázan állnak sorba, az idei aukciókon a becsült ár ötszöröséért keltek el a festményei. Vajon tartja-e ezt az iramot a művész, aki még Larry Gagosian kedvese is lett?
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG