4p

Az illúziók vége – a racionalitás kezdete –
úgy tűnik el az ESG, hogy velünk marad?

Klasszis Fenntarthatóság 2025 konferencia

2025. november 4., Budapest

Jelentkezzen most!

Úgy tűnik, nem kell ahhoz Magyarországon élni, hogy az ember kínszenvedésként élje meg a fiatal felnőtt éveit: egy Broadwayről indult darab kiválóan be tudja mutatni egy kilátástalanságban élő srác lelkét, aki akár Magyarországon is élhetne. Jesse Eisenberg nem csak mint színész, hanem mint író is bemutatkozik a nagyközönségnek, ezúttal Londonban.

Jesse Eisenberget szinte mindenki ismeri, ha máshonnan nem, akkor a Facebook-film főszerepéből -  hiszen egy olyan szerencsés művészről van szó, aki az igényesebb hollywoodi blockbusterekben is helyet kap a független színházi és filmes produkciók mellett. Fiatal kora ellenére egy fontos színházi és filmes gondolkodó, és egy új generációs művészeti oktatás ékes példája.

Mi is az a method acting?

Amerikában a művészeti oktatás különböző metódusok szerint folyik. Ezért is hívjuk az amerikai színművészeket „method actors” -nak.

Ezek a methodok - mint például a Meisner, a Strasberg, az Adler - nagyon különösnek tűnnek az európaiak számára, hiszen a végletekig leegyszerűsített, racionális, leírható módon, szinte képletek alapján vezetik le a színjátszást – amit nyilván nem nagy örömmel fogadnak az európai kultúrákban, ahol valamiféle túlmisztifikált, lila köd lengi körül az alkotási folyamatokat.

Az európai művészek szimplán csak lerendezik annyival az amerikai metódusokat, hogy azok primitívek és szánalmasak. Ebben akár lehet is némi igazságot találni - ugyanakkor nem szabad elfelejteni, hogy a világ legsikeresebb művészei mind ezen metódusok egyikét alkalmazzák, így Meryl Streep, Robert de Niro vagy épp Al Pacino is.

Jó eséllyel egyébként nem érdemesen ezen vitatkozni, hiszen számos kultúrának számos kialakult és jól működő gondolkodása van a művészetekről - mindegyikből a jót kellene elsajátítani.

Az Atlantic metódus pontosan ezt teszi. Nem egy adott művész által kitalált technikáról van szó, hanem egy kevert, több metódust alkalmazó programról – ami azért ugyanolyan szigorúan komolyan veszi magát, mint az összes többi. Alapvetően azonban ez a legjobb és európai szemmel legérthetőbb művészeti program. Ez a leginkább előremutató, és tulajdonképpen az első valóban amerikai metódus. Itt végzett Jesse Eisenberg is, aki valóban egyre fontosabb a mélyművészeti palettán is. Szakmai körökben óriási sikert aratott például a The Double, a Holy Rollers (Kóserjátszma) és a When the rain stops falling (Off-Off-Broadway).

The Spoils
Fotó: Monique Carboni

Egy évvel ezelőtt írta meg a The Spoils című színdarabot, ami Benről szól. Ben az a fiú, akit senki nem szeret. Még ő maga sem szereti magát. Ő a mai fiatal - egyébként egy tipikus arc a Facebookról. Az elbaszott életével, a kétségbeesett szüleivel, a frusztrációival, a nepáli bevándorló lakótársával és haverjaival, akiknek valahogyan sokkal egyszerűbb az életük.

A történet szerint Ben megtudja, hogy diákkori nője házasodni készül egy menő bankárral, és elhatározza, tönkreteszi a kapcsolatukat és visszaszerzi a lányt. A darab azonban ezen a sztorin bőven túlmutat.

Számunkra, itt a régióban az elbaszott fiatalfelnőtt-lét teljesen természetes. Már szinte az a meglepő, ha valaki nem a kilátástalanságtól megtört lelki világával pusztítja el a még megmaradt pozitív energiát. Azonban az, hogy egy New York-i csapat kezd el foglalkozni a témával, az akár rémisztő is lehet, hiszen ezek szerint a baj egyre nagyobb a világ fejlett országaiban is.

Persze azért az Eisenbergre jellemző flegma irónia itt sem hiányzik. Valójában az ember végigneveti a darabot, ugyanis nagyon erős humora van.

Alternatív sztárparádé

A Broadway-n bemutatott darab nagy sikere után Londonban kerül műsorra. Nem Jesse Eisenberg az egyetlen sztár a darabban. Rajta kívül ott van még Alfie Allen, is aki az Equus óta, mindegy nyolc éve nem állt színpadon, és már nagyon ideje volt pótolni a kihagyott éveket. Szerepel továbbá Michael Zegen, akit legutóbb az Oscar-jelölt Brooklyban láthattunk és Erin Darke (Still Alice, Kill Your Darlings).

Eredetileg május 18. és június 28. között volt a színdarab londoni futamideje a Trafalgar Studios-ban, de az óriási siker miatt kitolták a programot, így augusztus 13-ig tartják műsoron a darabot.

A darab honlapja >>

Jegyárak: 35-80 font

Trailer:

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Kultúra Jön a digitális Auschwitz – kik szabadították fel valójában a haláltábort?
Elek Lenke | 2025. október 12. 14:38
Ki szabadította fel Auschwitzot? Mi történt ott egyáltalán? Bár fotók és filmek fennmaradtak erről a szörnyű népirtásról, a túlélők száma egyre kevesebb. Hogy lehet minden tényt megőrizni az utókornak, és az őrzés mikéntje mennyiben tükrözi egy adott korszak álláspontját?
Kultúra Először üzent a friss irodalmi Nobel-díjas Krasznahorkai László
Imre Lőrinc | 2025. október 11. 14:12
Krasznahorkai László közösségi oldalán reagált a kitüntetésre.
Kultúra „A cenzúra nyomása fokozódott” – többezer tiltott könyvet száműztek az amerikai iskolákból
Privátbankár.hu | 2025. október 7. 14:59
Idén is elkészült a PEN America jelentése, ami az amerikai iskolákban leggyakrabban betiltott könyvek listáját is tartalmazza. 
Kultúra Most mindent felfed Angela Merkel? Ezért utazott Budapestre a volt német kancellár
Privátbankár.hu | 2025. október 1. 11:40
Angela Merkel saját könyve bemutatójára érkezett Budapestre. 
Kultúra Elhunyt Robert Redford, a magával ragadó hollywoodi színészikon
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 16. 14:45
A híres művész és a Sundance fesztivál alapítója 89 éves korában távozott.
Kultúra Kis városi oázisok hódítanak Bécsben
Bózsó Péter | 2025. augusztus 17. 15:16
Bécsben egyre népszerűbbek a Grätzloasen néven ismert, önkéntesek által épített apró „aszfaltoázisok” – fa teraszburkolattal, virágládákkal és ülőhelyekkel kialakított mini parkok, amelyek az utcák szélén hoznak zöldet és közösségi életet a város vérkeringésébe.
Kultúra Dínócsontváz és marsi meteorit – elképesztő összegekért keltek el a különleges leletek
Kenessei András | 2025. július 27. 17:24
Avagy: mennyit ér egy régi kavics? Mondjuk egy kicsit nagyobb méretű kavics, és ezért a szokásosnál egy kicsit nehezebb kavics. Meg, mondjuk, egy messzebbről érkezett kavics. Nem a szomszéd faluból, vagy a szomszéd országból, annál is messzebbről, de még a szomszéd kontinensnél is messzebbről. Nos? Kinek mennyit érhet? Mindez kiderülhetett idén júliusban, azon a New York-i árverésen, amelyet a Sotheby’s rendezett.
Kultúra Tovább erősödik a filmcenzúra Oroszországban: hajótöréshez hasonló katasztrófát emlegetnek
Elek Lenke | 2025. július 13. 17:38
Az orosz Állami Duma első olvasatban elfogadta a „hagyományos értékeket lejárató filmek” forgalmazási engedélyének megtagadásáról szóló törvényjavaslatot, bár a vita során nem volt egységes a képviselők álláspontja.
Kultúra Egy oltárkép is hazatalált, léptek az olasz hatóságok
Privátbankár.hu | 2025. július 7. 15:46
Az ellopott műkincsek visszakerültek.
Kultúra A háborús propaganda alapelvei – mit ismerjünk fel?
Bózsó Péter | 2025. július 5. 16:59
Anne Morelli belga történész A háborús propaganda alapelvei (Principes élémentaires de propagande de guerre) című, 2001-ben megjelent monográfiájában nem kevesebbre vállalkozik, mint hogy tíz pontban rendszerezze a modern háborús propaganda működésének szabályait.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG