2p
A szociális jogszabályok témájában folytatott vitában az unió 27 tagországának komoly sikereként értékelte a kormányfő azt, hogy a szabad munkavállalás lehetősége mindenhol, így Nagy-Britanniában is továbbra is fennáll. Közös siker, hogy a szabad munkavállalás semmilyen jogcímen nem akadályozható meg - jelentette ki Orbán Viktor.
MTI, Miniszterelnöki Sajtóiroda, Szecsődi Balázs

 

A tárgyalások sikerét bizonyítja, hogy diszkriminációtól mentes ellátásban részesülhetnek a munkavállaló magyarok. Amiért eddig fizettek, azt a tárgyaláson elért eredményeknek köszönhetően továbbra is megkapják. Az ingázókra vonatkozó jogszabályok is megváltoztathatatlanok maradtak - hangsúlyozta.

 

A Nagy-Britanniában dolgozó családosok esetében a tárgyaló feleknek azt sikerült elérniük, hogy azok, akiknek a gyerekei egy másik uniós országban élnek, a származási ország létfenntartási szintjéhez igazított szociális juttatásokban részesüljenek.

Azoknak a családoknak, akiknek a gyerekei az Egyesült Királyságban vannak, minden juttatás ugyanúgy jár, ahogy a gyerekes brit családoknak. "Mindent megtettünk, amit megtehettünk, a döntés most már a britek kezében van" - mondta a miniszterelnök az Egyesült Királyság unióban való maradásáról tartandó brit népszavazásra utalva.

Orbán Viktor azt állította, hogy az uniós állam- és kormányfői kimondták: Európa külső határait meg kell védeni, a migránsok tömegét meg kell állítani és a schengeni megállapodást teljes körűen mindenkinek be kell tartania. Ezzel Orbán interpretációja szerint most először az Európai Unióban elfogadták a magyar megoldást.

Nyugaton a helyzet romlik, továbbra is többen képviselik azt a politikát, hogy be kell engedni a migránsokat az unió területére, és  jogi eszközökkel, kötelezően el kellene osztani a tagállamok között - mondta a miniszterelnök, hozzátéve: az ezt képviselők hangja rendkívül erős volt a tanácskozáson. (Sőt erről döntés is született, lásd itt.) Ennek elhárítása és kivédése lesz az elkövetkezendő hetek feladata és erről is szól majd az előre hozott márciusi uniós csúcsértekezlet - tette hozzá Orbán Viktor.
A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Magyar Péter: Európa óriási bajban van
Vámosi Ágoston | 2026. október 18. 14:12
A miniszterelnök reagált a francia nagyvárosokban történő zavargásokra: úgy látja, a rombolás érthetővé teszi, Magyarország miért lép fel ennyire szigorúan a bevándorlás kapcsán.
Makro / Külgazdaság Eurómilliárdokat spórolhatna Magyarország a védelmi pénzeken
Litván Dániel | 2026. október 18. 11:31
Egy új nemzetközi bankhoz csatlakozhat Magyarország. A lehetőségek csábítóak, de az ördög ezúttal is a részletekben van – és pont ezekről tanácskoznak Budapesten október végén.
Makro / Külgazdaság Lézerfegyverről tett bejelentést Ruszin-Szendi Romulusz
Privátbankár.hu | 2026. október 18. 10:47
Meg is mutatott egy drónt, amit a magyar fejlesztésű lézerfegyver szedett le.
Makro / Külgazdaság A Hermès és az Apple üzleteit is megrohamozták a tüntetők a francia nagyvárosokban
Vámosi Ágoston | 2026. október 18. 09:05
A diákokat az iskolák állapota, a tanárhiány és a tűlterheltség, a felnőtteket a megélhetési költségek emelkedése vitte az utcákra.
Makro / Külgazdaság Elon Musk bemondta: két csodafegyverre is számíthat Amerika
Privátbankár.hu | 2026. október 17. 15:56
A világ leggazdagabb embere szerint azok nélkül, amit mond, az Egyesült Államok képtelen lesz kilábalni.
Makro / Külgazdaság Brutálisan fogy a magyar: pár év múlva 9 millióan sem leszünk
Privátbankár.hu | 2026. október 17. 14:41
Azt hiszi van belföldön 10 millió magyar? Téved.
Makro / Külgazdaság Oszkó Péter: Ideje a hazai vagyonosoknak is felfedezniük a részvénypiacot
Izsó Márton - Csabai Károly | 2026. október 17. 10:39
A Bajnai-kormány 2009-2010 közötti pénzügyminisztere élő műsorunk vendége volt. A 6. évfolyamában járó Klasszis Klub Live 106. adását most a Klasszis YouTube-csatornán megnézheti, vagy a Klasszis Podcast-csatornán meghallgathatja.
Makro / Külgazdaság Putyin győzelmet ünnepelhet: Trump egyetlen tollvonása borította a szankciós helyzetet
Privátbankár.hu | 2026. október 17. 08:27
Néhány hete még elképzelhetetlen lépésre került sor péntek éjjel.
Makro / Külgazdaság Az oroszok várnak: még nem ült le tárgyalni a kormány Paks II.-ről
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 18:14
Erről a Roszatom vezérigazgatója beszélt egy rendezvényen.
Makro / Külgazdaság Volánbusz-ügy: megszüntették az egyik leggazdagabb magyar letartóztatását
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 17:26
Döntött az illetékes bíróság.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG