2p
Elemzők egyetértenek abban, hogy a Magyar Nemzeti Bank (MNB) kamatcsökkentésbe kezd a jövő héten, csak a mérték kérdéses.

A Royal Bank of Scotland (RBS) londoni befektetési részlegének felzárkózó piacokkal foglalkozó elemzői csütörtöki előrejelzésükben az általános konszenzusnak megfelelően a monetáris tanács jövő keddi ülésére valószínűsítették az MNB új kamatcsökkentési ciklusának kezdetét. A ház szerint azonban jelentős a bizonytalanság az első - és ebből eredően a többi - kamatcsökkentés mértékével kapcsolatban.

A RBS elemzői szerint bár szólnak érvek a koncentrált, egyszerre nagyobb lépésekben zajló enyhítési hullám mellett is, de nagyobb az esély arra, hogy az MNB öt-hat óvatosabb, egyenként 0,1 százalékpontos kamatcsökkentéseket hajt végre.

10, 15, 30 bázispont?

A Reuters hírügynökség által megkérdezett 19 szakértő közül kilencen úgy vélték, hogy 10 bázisponttal, 2 százalékra mérséklődik a hét hónapja változatlan alapkamat. Nyolc megkérdezett szerint a kamatcsökkentés mértéke nagyobb, 20 bázispont lesz az MNB jövő keddi kamatdöntő ülésén. Egy-egy szakértő 15 és 30 bázispontos kamatcsökkentést valószínűsített.

Utalgatás már volt

A monetáris tanács februári kamatdöntő üléséről kiadott rövidített jegyzőkönyv már utalt arra, hogy "rövid távon tovább erősödtek a lazább monetáris politika irányába mutató kockázatok", és a tanács tagjai a márciusi Inflációs jelentés előrejelzésének ismeretében, a középtávú inflációs és reálgazdasági kilátások átfogó áttekintését követően értékelik a monetáris kondíciók esetleges további lazításának szükségességét.

A Reuters által megkérdezettek véleménye szerint az alapkamat 1,6 százalékra mérséklődik az idei negyedik negyedévben, majd 2,5 százalékra nő 2016 végére.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Nem tágít a jegybank: újabb kamatcsökkentésre utalt Varga Mihály
Imre Lőrinc | 2026. július 21. 16:45
Varga Mihály két fő okkal indokolta a Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris tanácsának júliusi, 25 bázispontos kamatcsökkentését, amivel az irányadó ráta több mint 4 éves mélypontra, 5,75 százalékra süllyedt. A döntés egyhangú volt, a közel-keleti háború kiéleződése ellenére sem volt olyan tanácstag, aki kamattartásra szavazott volna.
Makro / Külgazdaság Döntöttek Varga Mihályék, ismét változik az alapkamat
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 14:01
Ahogy azt Varga Mihály jegybankelnök az előző, június 23-i kamatdöntő ülésen is jelezte, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris tanácsa júliusban is 25 bázisponttal csökkentette az alapkamatot.
Makro / Külgazdaság Kicsattannak a német gazdasági szereplők
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 12:59
Rég nem voltak ennyire optimisták a meghatározó német gazdasági szereplők.
Makro / Külgazdaság Elsőre lehetetlen küldetésnek tűnik, de van, ami reményt adhat Kármán Andráséknak
Imre Lőrinc | 2026. július 21. 10:57
A költségvetési szabályok megsértése miatt már két éve van folyamatban túlzottdeficit-eljárás a magyar kormánnyal szemben, habár ennek a megszüntetése alapkövetelmény lenne az euró bevezetéséhez. A számok alapján egyelőre ez inkább csak vágyálomnak tűnik, de jó hír, hogy az Európai Bizottság inkább a tendenciára kíváncsi.
Makro / Külgazdaság Újabb gigászi hitelösszeg folyhat be Zelenszkijéknek
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 10:42
Már meg is született erről a döntés az érintett nemzetközi szervezetnél.
Makro / Külgazdaság Véget ért a foci-vb, máris rátámad Trump az északi szomszédjára
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 08:53
Vaskos vámot vetne ki Kanadára, akikkel közösen rendezték a vasárnap lezárult foci-világbajnokságot.
Makro / Külgazdaság Méregdrágává vált a benzin Amerikában
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 06:37
Nagyon fáj az amerikaiak pénztárcájának is a további háborúskodás Iránnal szemben.
Makro / Külgazdaság Vége a találgatásnak: Polgár Judit nem vállalja
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 19:25
Megszólalt a sakk-királynő. 
Makro / Külgazdaság Nem várt helyről kapott rossz hírt Donald Trump
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 18:16
Júniusban két hónap emelkedést követően csökkent az amerikai Conference Board gazdaságkutató intézet összetett teljesítményindexe havi szinten.
Makro / Külgazdaság Mi járhat Varga Mihályék fejében?
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 17:44
Ezt találgatja a piac a Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris tanácsának keddi kamatdöntő ülése előtt. A tippversenybe főszerkesztőnk, Csabai Károly is beszállt, aki a Trend FM hétfő délelőtti adásában nemcsak a biztosra vett monetáris lazításról mondta el a véleményét, hanem arról is, hogy az év végéig hogyan alakulhat a jegybanki alapkamat.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG