2p
Vége a nemzeti konzultációnak megvan a végső szám, hogy hányan küldték vissza a kérdőívet.
Forrás: Privátbankár.hu

A Fidesz kommunikációs igazgatója szerint minden eddigi rekordot felülmúlt a nemzeti konzultáción való részvétel, amelyen a pénteki összesítés szerint 2 301 463-an vettek részt.

Te visszaküldted a kérdőívet? Nem? Most már mindegy. De miről is szólt a sokadik konzultációja a kormánynak?  Erről itt írtunk >>>

Hidvéghi Balázs köszönetet is mondott mindenkinek, aki részt vett a nemzeti konzultációban, "vette a fáradságot, hogy elmondja véleményét a Soros-tervről", és visszaküldte vagy az interneten kitöltötte a kérdőívet.

Téged is hívott Szijjártó?

Az elsöprő sikerhez valószínűleg hozzájárult az is, hogy meghosszabbították a visszaküldés határidejét, nem beszélve arról az ötletről, hogy maga Szijjártó Péter külögyminiszter is ráerősített a konzultációra egy telefonos kampány segítéségvel.

Soros válasza

A mostani konzultációt Soros György sem hagyta szó nélkül. Szerinte tragédia Magyarországnak, hogy kormánya gyűlöletkeltéssel és a lakosság félrevezetésével törekszik megtartani hatalmát.

Soros György honlapján közlemény is megjelent a nemzeti konzultációs kérdőív cáfolataként, amelyben azt írják: a kérdőív csúsztatásokat és hazugságokat tartalmaz, és a magyar kormány képviselői szintén tévesen állítják, hogy Soros György irányítja az Európai Unió döntéshozatali folyamatát. Valójában a migrációs válság kezelésére vonatkozó döntéseket az EU tagállamai, intézményei hozzák, ezeknek részese a magyar kormány is - olvasható a közleményben. További részletek >>>>

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Az egész világ megszenvedi az iráni háborút?
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 19:22
Vészjósló az IMF előrejelzése.
Makro / Külgazdaság Hormuzi-szoros: veszélyes precedens lenne a legújabb iráni ötlet?
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 18:15
Az ENSZ nem tartja jó ötletnek.
Makro / Külgazdaság Donald Trump is bosszankodhat az amerikai GDP miatt
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 16:55
Kellemetlen meglepetés az amerikai gazdaságból.
Makro / Külgazdaság Májusban végleg elbúcsúzhat a Fed elnöke
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 16:25
A Fehér Ház tanácsadója szerint ez már szinte biztos.
Makro / Külgazdaság Kellemetlen adat jött a német gazdaságból
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 14:34
Nincsen jó időszaka a német cégeknek.
Makro / Külgazdaság „A kétharmados győzelem a csodák világába tartozik, de vannak csodák” – jelentette ki Gulyás Gergely a Kormányinfón
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 12:57
Nem csak a választások előtti utolsó, hanem a jubileumi 200. Kormányinfót vezényelte le Gulyás Gergely kancelláriaminiszter és Vitályos Eszter kormányszóvivő. 
Makro / Külgazdaság Itt a fordulat? Péntektől olcsóbb lesz a tankolás
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 12:42
Annak, aki piaci árat fizet – és ha a benzinkutakon is megmutatkozik az árcsökkenés.
Makro / Külgazdaság Ezúttal csak 47 milliárdot fogadott el a magyar állam
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 12:24
Pedig adtak volna még bőven pénzt a befektetők.
Makro / Külgazdaság Somogyi Zoltán: Van oka Orbán Viktornak aggódni
Izsó Márton - Csabai Károly | 2026. április 9. 10:57
A Political Capital szociológus alapítója az április 8-ai élő műsorunk vendége volt. A 6. évfolyamában járó Klasszis Klub Live 95. adását most a Klasszis YouTube-csatornán megnézheti, vagy a Klasszis Podcast-csatornán meghallgathatja.
Makro / Külgazdaság Nagy üzleteket kötött J. D. Vance Budapesten
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 10:44
Sok-sok milliárd forint értékben vesz fegyvert, olajat és erőművet Magyarország, illetve magyar cégek.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG