7p
Folyik a készülődés a Kínai Népköztársaság megszületésének 70. évfordulójára: újabb virtuális építőelemek kerülnek a kínai „nagy tűzfalba”, mikro-blogokat és közösségi platformokat blokkolnak, rendszerkritikus értelmiségieket tanácsolnak el attól, hogy a nyugati sajtónak nyilatkozzanak. A hatalom nagyon azt szeretné, hogy a hongkongi nyugtalanság és az amerikai-kínai feszültség árnyékában egy erős és magabiztos Kínát mutasson befelé, az ország polgárainak, és kifelé a nagyvilágnak.
foto: depositphoto.com

Alkoholtilalom már szeptember közepe óta

Papírsárkány, luftballonok, drónok, alkohol, galambok - néhány azok közül a dolgok közül, melyek már felkerültek a nagy tiltólistára. Arra, melyet azért állítottak össze az illetékesek, és töltenek most is folyamatosan, hogy majd minden szempontból zavarmentesen ünnepelhessék meg a Kínai Népköztársaság alapításának hetvenedik évfordulóját. Nehogy valami homokszem kerüljön a gépezetbe, pontosabban fogalmazva egy eltévedt lufi még véletlenül se árnyékolja be az ünnep pompáját - írja a Guardian internetes kiadása.

Mivel Peking értelemszerűen abban érdekelt, hogy ez a nap minden tekintetben zavarmentesen teljen el, próbálnak még a legapróbb részletekre is figyelni, a legkisebb zavaró tényezőt is ki akarják küszöbölni. A motorbicikli- és autó-tulajdonosokat például arra szólították fel, hogy ezen a neves napon ne közlekedjenek járműveikkel, walkie-talkit és egyéb rádióhullámmal működő eszközt senki még csak meg se próbáljon bekapcsolni, és mindazok, akik a Tiananmen tér közelében laknak – ott tartják ugyanis a parádét – , jobban teszik, ha nem néznek ki ablakukon, és még a függönyöket is jól behúzzák, nehogy a biztonsági szolgálat emberei esetleg félreértsék kíváncsiskodásukat. A szomszédos Sanhszi tartomány rendőrségi állományának tagjainak pedig egyenesen megtiltották, hogy alkoholt fogyasszanak. Nem csak a neves napon, de már szeptember 15-től tilos iszogatni.

A legszigorúbb tiltó intézkedéseket most is azokkal szemben alkalmazzák, akik rendszeresen és nyíltan kritizálják a kínai kormány politikáját. Őket a hatóságok egyértelműen arra utasították, hogy ne álljanak szóba a nyugati sajtó képviselőivel, azoknak pedig, akik támogatásukról biztosították a hongkongi tüntetőket és ennek a nyilvánosság előtt is bátran hangot adtak, egyértelműen megtiltották, hogy Pekingbe jöjjenek; a város, amely számukra így valóban „tiltott várossá” vált, csak október elseje, vagyis a hivatalos ünnepség megtartása után látogatható majd.

620 ezer ingyen tévé azoknak, akik nem tudnak elmenni az ünnepségre

Az egyik legnépszerűbb kínai mikro-blog, a Weibo is elvégezte a szükséges intézkedéseket, és egy olyan alkalmazást futtat a rendszerén, mely automatikusan törli azokat a káros politikai megnyilatkozásokat, melyek esetleg eltorzítva tárgyalnák az ország, a párt történetét. Az idei megemlékezésekre egy olyan időszakban kerül sor, amikor a kínai kommunista párt rendkívüli kihívásokkal néz szembe otthon és külföldön egyaránt - mondta Jude Blanchette, a washingtoni Stratégiai és Nemzetközi Tanulmányok Központjának kínai ügyekkel foglalkozó vezetője.

A hongkongi zavargások, a közelgő tajvani választások, a nyugat-kínai ujgurok elleni rendkívüli intézkedések, a lassuló gazdaság és az amerikai-kínai kapcsolatok gyors ütemű romlása mind egy időben jelentkeznek, és így fokozottan nyomasztják a kínai vezetést, mely így vitathatatlanul az egyik legnehezebb időszak elé néz 1989 óta.

Az ünnepséggel kapcsolatos rendkívüli intézkedések elsősorban Kína világhatalmi szerepét hivatottak demonstrálni, többek között azzal is, hogy az ország a kommunista párt vezetésével gyakorlatilag túlélte a Szovjetuniót is. Ez most több mint egy egyszerű ünnep, mindenekelőtt újabb mérföldkő, egy újabb lehetőség annak megmutatására, hogy a KKP minden korábbi előrejelzés ellenére fennmaradt – mondta Maura Cunningham, a modern Kínára szakosodott történész. Ez az a kivételes pillanat, amikor a párt demonstrálhatja a rendet és az irányítást, hogy az események irányítását – minden nehézség ellenére – szilárdan a kezében tartja.

A központi ünnepség látványosságaival legalább annyira le akarják nyűgözni a helyi lakosságot, mint ahogy a külföldön élő kínaiak millióit. A fő attrakció a nagyszabású katonai felvonulás, a tűzijáték és Hszi Csin-ping elnöki beszéde lesz. Az állami média beszámolója szerint mintegy 100 ezer nézője lesz az eseménynek, olyanok, akik a társadalom minden rétegét „képviselni” fogják. Azok között pedig, akik személyesen nem tudnak részt venni, az állami hatóságok 620 ezer tévékészüléket osztanak ki.

A pekingi utakat a 70. évforduló tiszteletére hatalmas transzparensek díszítik majd, azzal a felirattal, hogy „a mai Kína a kínai emberek munkájának gyümölcse.”

A hongkongiak is ünnepelnek, de a maguk módján

A hongkongi elégedetlenkedők is meg kívánják ünnepelni a népköztársaság születésének kerek évfordulóját, persze a maguk módján: október elsejére hatalmas tüntetésre hívnak fel, hogy ismét tudtára adják a pekingi hatalmasoknak, nem kérnek az anyaország gyámkodásából. A hivatalos ünnepség Hongkongban várhatóan igencsak szerény keretek között zajlik majd, azt már most lehet tudni, hogy a korábban tervezett tűzijáték elmarad.

Ha a kínai emberek lehetőséget kapnak arra, hogy kifejezzék, nem kívánnak a szigorú kommunista szabályok szerint élni, akkor ezzel élni is fognak, és Hongkong pont ezt mutatta meg. Október 1-je erre ismét lehetőséget ad nekik, és ezzel élni is fognak

- mondta Jerome Cohen, kínai jogi szakértő, a New York-i Egyetem professzora. A kínai anyaország számára valójában ez a legkellemetlenebb – tette hozzá.

Az ország előtt álló kihívások egyre nyilvánvalóbbakká váltak ez elmúlt időszakban, és ezt főleg azok látták, akik Kínát kívülről szemlélték, de a hazai polgárok számára is egyre egyértelműbbek ezek. Eközben a befelé irányuló hivatalos propaganda továbbra is azt sulykolja folyamatosan, hogy az ország erős, gond egy szál se. A párt továbbra is szilárdan az irányítása alatt tartja az országot – szól a hivatalos verzió – , de már apró repedések is feltűntek a nagy vélemény-falanxon: már a párt belső köreiből is hallatszottak megértő hangok a hongkongi tüntetőkkel kapcsolatban.

Az elmúlt hetekben a virtuális magánhálózatok elleni fellépés is egyre durvábbá vált, a kínai „nagy tűzfal” már annyi mindent blokkol az interneten, hogy ez a fajta cenzúra már az állami tulajdonú bulvárlap szerkesztőjénél is kiverte a biztosítékot.

Közeledik a nagy nemzeti ünnep, és egyre nehezebb elérni az internetet

– tette közzé kritikus véleményét Hu Hszi-jin a Weibo közösségi platformján.

Ez az ország nem törékeny. Javaslom, hogy a társadalomnak legyen sokkal nagyobb hozzáférése az internethez, ami jobban elősígítheti Kína közvéleményének tájékozódását és előnyére válhat tudományos kutatás szabadságának is. Ez szolgálja valójában Kína nemzeti érdekeit

- mondta Hu egy olyan bejegyzésben, melyet azóta már töröltek is.

Harcművészet, ahogy azt a Párt értelmezi

A közelmúltban a KKP elmúlt hét évtizedének fejlődését nyomon követő cikkében Wang Chang-jiang, a Párt iskolájának professzora a „párton belüli demokrácia” szükségességéről értekezett.

A pártokon belüli demokrácia nemcsak egy olyan probléma, melyet a párt fejlődése érdekében kell megoldani, de egy olyan probléma is, amelyet a hatalom megtartása érdekében kell rendezni

- írta Wang.

Hszi elnök hivatali ideje alatt azonban lerontotta a kollektív vezetés rendszerét, megváltoztatta az alkotmányt, csak azért, hogy határozatlan ideig maradhasson hatalmon. Hszi Csin-ping alatt ugyanakkor Peking határozottabb álláspontot képviselt a nemzetközi színtéren is, ami sok országban visszatetszést keltett. Offenzív befelé és kifelé egyaránt; ennek ellenére úgy tűnik, hogy Hszi az utóbbi időben védekezőbb pozícióba kényszerült.

A hónap elején tartott beszédében a pekingi kommunista párt iskolájában a káderek előtt kijelentette:

Figyelnünk kell a harc művészetére. Meg kell ragadnunk az ellentmondásokat, meg kell értenünk azok aspektusait, és észszerűen kell megválasztanunk a harc módszerét.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Szerbia elszánta magát, felszabadítják a tartalékokat
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 12:53
Több tízezer tonnás készletről van szó az energiaügyi miniszter szavai szerint.
Makro / Külgazdaság Nagyon rövid lesz ez az akció a benzinkutakon?
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 10:04
Nem biztos, hogy holnap is ugyanez várja a kutakon.
Makro / Külgazdaság Lépésről lépésre: hangyányi javulást mért a GKI
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 09:34
Augusztushoz képest enyhe pozitívum látszik, a nagyobb gond az egy évre előre szóló gazdasági kilátásokkal van.
Makro / Külgazdaság Vámháború: Trump bezsebelhette az apró eredményt, amire még Hszi elnök is rábólintott
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 06:36
A két nagyhatalom vezető politikusai miniszteri szinten odázták el a súlyos gazdasági következményeket. Egyelőre.
Makro / Külgazdaság Oszkó Péter: egyre többet költ az állam a gazdaságra, de mégis mire megyünk vele?
Imre Lőrinc | 2026. szeptember 23. 19:46
Nem feltétlenül az államtól vagy az európai uniós forrásoktól kell várni a csodát és a tartós gazdasági növekedés beindítását Magyarországon. Ebben a folyamatban legalább ilyen, ha nem fontosabb szerepe lehet annak a 120 ezer milliárd forintnak, ami a magyar háztartásoknál lévő teljes pénzügyi vagyon, és aminek csak az elenyésző részét forgatjuk vissza a gazdaságba.De az Európai Unió egészében sem jobb a helyzet, tekintve, hogy évente 300 milliárd eurót fordít a közösség az Egyesült Államok jólétének finanszírozására.
Makro / Külgazdaság Magyar Péter elárulta: már hétfőn jöhet az Országgyűlés rendkívüli ülése
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 23. 19:24
A miniszterelnök szerint gyorsan döntés születhet a mentelmi jogokról.
Makro / Külgazdaság Már hétfőn tárgyalhatják Hankó Balázs, Seszták Miklós és Magyar Péter mentelmi jogának felfüggesztését
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 23. 17:00
Beérkezett az indítvány a bizottsághoz.
Makro / Külgazdaság Könnyebb lehet rács mögé juttatni a politikusokat Magyar Péter javaslatára
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 23. 15:15
Magyar Péter eltörölné a képviselők mentelmi jogát, ha az ügyészség közvádas bűncselekménnyel gyanúsítja őket.
Makro / Külgazdaság Itt a válasz a honvédelmi miniszter feljelentésére
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 23. 13:44
A Fidesz indokoltnak látja Szalay-Bobrovniczky Kristóf költéseit.
Makro / Külgazdaság Szabadlábon védekezhet tovább Matolcsy György
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 23. 13:10
A Telex szerint a kihallgatása után szabadon távozhatott.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG