4p

Soha nem volt még korábban arra példa, hogy pénzügyi szankciókat javasoljon az Európai Bizottság egy tagállammal szemben annak jogállami hiányosságai miatt. Magyarország most 7,5 milliárd eurót veszíthet.

Egyhangú döntést hoztak a kondicionalitási mechanizmusról Magyarország kapcsán, jelentette be vasárnap délelőtt Johannes Hahn, az Európai Unió költségvetési biztosa. Mint arra a politikus emlékeztetett, a mechanizmus célja, hogy fel tudjanak lépni a jogállamiság érdekében. Szerinte az Európai Bizottság a kondicionalitási kereteken belül védeni kívánják a szervezet költségvetését is. A jogállamisággal kapcsolatos aggályokról már korábban sok szó esett, három fő területet azonosítottak:

  • a közbeszerzés területén tapasztalható rendszerszintű problémák
  • a közérdekű vagyonkezelő alapítványokkal kapcsolatos sérelmek
  • a magyar ügyészség nem lép fel kellő hatékonysággal a korrupciós ügyekben.

Az elmúlt hónapokban Magyarország számos ajánlást elfogadott azokból Johannes Hahn biztos elmondott több tételt, ezek közül kiemelt néhányat. Így Magyarországon az ígéretek szerint létrehoznak egy új integritási hatóságot széles jogkörrel, emellett egy antikorrupciós szervezet is feláll, bevonva civil szervezeteket is.

Ahhoz, hogy a magyar intézkedések megfelelőek legyenek jelenleg Johannes Hahn szerint még nem biztosított. Szerinte ez akár elegendő lehet, ha ez jogszabályokban és az intézkedésekben is kézzel fogható lesz. A Bizottság ezeken túl beazonosított számos témát, ami a jogi változásokon túl több időt vesz igénybe.

Miután az Európai Bizottság szerint a költségvetési kockázat továbbra is fennáll, ezért az alábbi intézkedésről döntenek. Három kohéziós alap kifizetéseinek felfüggesztését javasolják. Ez összességében 7,5 milliárd eurót tesz ki, ez a magyar kohéziós támogatások egyharmada a költségvetési biztos szerint.

Johannes Hahn szerint nem csak ígérni kell a magyaroknak. Fotó: Európai Tanács
Johannes Hahn szerint nem csak ígérni kell a magyaroknak. Fotó: Európai Tanács

Johannes Hahn azt mondta, november 19-ig kell Magyarországnak lépni. A cél, hogy Budapest végrehajtsa a megfelelő lépéseket mind a jogi keretek módosítása, mind pedig a gyakorlati intézkedések megkezdését tekintve.

Újságírói kérdés volt, hogyan lehet komolyan venni a magyar kormány vállalásait anélkül, hogy garantálnák a például a magyar jogi struktúra független működését. Ráadásul felmerül az is, miként fog az integritási hatóság függetlenül működni, amikor azt látjuk, hogy a hasonló magyar hatóságok (Szamvevőszék, médiahatóság, stb.) esetén ezek csak papíron függetlenek, miközben politikai befolyásolja őket. A költségvetési biztos szerint fontos lesz látni, hogy ez a szervezet hogyan épül majd fel. Elvárják, hogy az integritási szervezetben csak olyan személyek vehetnek benne rész, akik az utóbbi öt évben politikai mandátumuk és párttagságuk. Ennek a mandátumuk lejárta után is fenn kell állni. Ez egy egész folyamat, és onnan kezdve, hogy létrejön ez a hatóság és kezd működni, fontos jelzés lesz. Ennek novemberig meg kell valósulni. A biztos reméli, hogy valóban független és nagy tudású szakemberek kerülnek ezekbe a szervezetekbe.

Arra vonatkozólag is volt kérdés, hogy mi lesz az unió által biztosított pénzek másik kétharmadával, hiszen, ha a korrupciós veszély fennáll, akkor ezt az összeget is fenyegeti. Johannes Hahn azt említette, hogy ez az összeg meghaladja az újjáépítési alap összegét. Mint mondta, azokat a kohéziós problémákat választották ki, ahol a közbeszerzésekkel a legtöbb probléma merülhet fel. Elmondta azt is, hogy a kondicionalitási eljárás lényege, hogy van egy határidő, amíg lépni kell, ha addig nem sikerül, akkor ott lezárják a kérdés. Ugyanakkor ezzel nem ér véget a folyamat, hiszen ezt követően akár később ismét újraindítható az eljárás.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Döntött a kormány: az akkugyárakért is felel az új szuperhatóság
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 19:39
Új, országos illetékességű környezetvédelmi csúcsszerv, az Országos Élőkörnyezet-felügyeleti Főhatóság jön létre 2027. január 1-jén – derül ki az erről szóló, a Magyar Közlönyben csütörtökön kihirdetett kormányrendeletből.
Makro / Külgazdaság Matolcsy György csak ügyvédjével üzent a vizsgálóbizottságnak
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 16:57
Varga Mihályt viszont meghallgatták.
Makro / Külgazdaság Évek óta nem volt ilyen: kamatot emelt a Bank of England
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 15:47
Erre vártak az elemzők is előzetesen.
Makro / Külgazdaság Kevesebb pénzt költene gazdaságfejlesztésre a Tisza, mint korábban a Fidesz, de az eredmény mégis más lehet
Imre Lőrinc | 2026. november 5. 12:50
Kevesebb pénzt irányoz elő a Tisza-kormány a jövő évi költségvetésből gazdaságfejlesztésre, mint az Orbán-kormány tette az utolsó évében. 2026-ban közel 5050 milliárd forintot szánt az április 12-én leváltott kabinet erre a célra, míg Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter a jövő évi büdzsé kapcsán mintegy 4000 milliárd forintról beszélt. Bár a magyar állami hozzájárulás mértéke az elmúlt években folyamatosan emelkedett, a három évig csak stagnáló GDP mégsem azt mutatja, hogy jól hasznosultak volna ezek a források.
Makro / Külgazdaság Rég volt ekkora különbség a benzin és a dízel ára között
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 09:51
A két üzemanyagtípus közötti árkülönbség továbbra is jelentős.
Makro / Külgazdaság Annyit lógtunk a neten, hogy a tőzsdei cégen is meglátszik
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:49
Közzétette harmadik negyedéves jelentését a Magyar Telekom.
Makro / Külgazdaság Donald Trump kezében két bunkósbot maradt – Magyarországra is hat az amerikai félidős választás
Imre Lőrinc | 2026. november 4. 18:28
Miután a Tisza-kormány kipipálta a házi feladatait a hosszú távú gazdasági és költségvetési pálya kijelölésével kapcsolatban, a befektetői figyelem ismét a globális folyamatokra irányulhat a magyar eszközök viszonylatában is. Az amerikai félidős választás hosszabb távon két nagyon fontos kérdést vet fel a piacokon: mi lesz az egyre inkább a túlkapás jeleit mutató mesterségesintelligencia-lázzal, valamint a hosszú lejáratú állampapírhozamok alakulásával? Ezek a forint és a magyar konvergenciapálya szempontjából sem lényegtelen dilemmák.
Makro / Külgazdaság Lehet-e több célt is teljesíteni az új költségvetéssel?
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 15:53
Főszerkesztőnk, Csabai Károly a Radiocafé Millásreggeli című műsorának vendége volt.
Makro / Külgazdaság Megérkezett az Eurostat várva várt adata
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 15:13
Ekkora volt az infláció az euróövezetben.
Makro / Külgazdaság A válás, szakítás is gondot okozhat a Wekerle Plusznál
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 14:41
Nagyon nem mindegy, hogy a Wekerle Pluszt felvevő pár házastárs vagy élettárs, de szétválnak az útjaik.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG