5p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

Berlin és Brüsszel egyhangú ítélete szerint a bukaresti kormány sem nem alkalmas, sem nem méltó az EU soros elnöki szerepkörének a betöltésére. Hazánkkal ellentétben Romániának tekintélyes főügyésze van, akit a posztkommunista (poszt-szekus) kormányzat most le akar vadászni. A Fidesz az európai fórumokon támogatja a bűnözésben elmerült román kormányzó pártot. Káncz Csaba jegyzete.
A román kormány épülete idén Szilveszterkor. EPA/ROBERT GHEMENT

Pontosan egy éve kezdődött a fél éves bolgár EU elnökség, mint az első igazi balkáni elnökség az EU Tanácsa 60 éves történetében. Egy olyan (maffia)állam vette át az Unió koordináló szerepét, ahol senkit sem vonnak vád alá politikai korrupció miatt és egyetlen egy volt kormányzati tisztségviselő sincsen rács mögött. Nem véletlen, hogy 12 évvel az EU csatlakozás után az ország – Romániával karöltve – még mindig megfigyelési mechanizmus (CVM) alatt van.

A poszt-szekus polip

Nos, egy év után az a Románia vette át tegnap a soros elnöki funkciót, ahol Johannis elnök múlt hónapban jelentette ki, hogy az országnak „nincs miniszterelnöke, a kormányt egy bűnöző vezeti a háttérből”.  Valóban, az országot a háttérből az a Liviu Dragnea irányítja, akit a posztkommunista (és poszt-szekus) utódpárt (PSD) vezetőjeként már jogerősen elítéltek választási csalás miatt, és aki ellen jelenleg is több vizsgálat folyik hivatali visszaélés és korrupció miatt. Berlin és Brüsszel egyhangú ítélete szerint a jelenlegi bukaresti kormány sem nem alkalmas, sem nem méltó a soros elnökség betöltésére.

Johannis és a kormány egyfajta hadiállapotban van egymással, ami megkérdőjelezi a román diplomácia cselekvőképességét, miközben májusban EP választások jönnek és lehet, hogy a márciusi Brexit rendezetlen lesz – annak összes politikai és gazdasági kockázatával együtt. Budapest egyelőre nem tudja, hogy Bukarest mire készül a politikai szempontból legkényesebb kérdéseknél, mint amilyen a menekültügyi rendszer (és azon belül a dublini rendelet) reformja, avagy a Magyarországgal és Lengyelországgal szemben zajló 7-ik cikk szerinti eljárás.

Ott egy valódi legfőbb ügyész van

A Romániát 2017 januárja óta uraló, úgynevezett szociálliberális koalíció rendkívül zilált képet mutat, eddig 75 miniszter (!) fordult meg a kormányban.  Victor Negrescu Európa-ügyi miniszter éppen két hónapja dobta be frusztráltan a törülközőt. Az egyre inkább euroszkeptikus kormányzat mindent átszövő korrupciója és az igazságszolgáltatás függetlensége elleni lépései miatt a karácsony előtti hetekben országos tüntetések törtek ki Bukarestben, Nagyszebenben és Kolozsváron.

Hazánkkal ellentétben viszont Romániának egy tekintélyes és aktív legfőbb ügyésze van Augustin Lazar személyében, akit a posztkommunista politikai maffia minden áron le akar szedni – Tudorel Toader igazságügyminiszter a napokban már másodszor kezdeményezte visszahívását állítólagos hivatali jogkörök túllépése miatt.

A Dragnea-által felügyelt, mindent átszövő politikai polipnak egyre kevesebb intézmény tud már ellenállni: éppen karácsonykor szabadon engedtek két korrupcióért elítélt, október eleje óta előzetes letartóztatásban lévő volt román tisztségviselőt Costa Ricán, miután egy román alkotmánybírósági döntés megkérdőjelezte kiadatási kérelmük jogalapját.

Fidesz-segítség a bűnözőknek

Káncz Csaba

Az utóbbi napokban aztán kiderült, hogy az alkotmánybírósági döntés már jogerősen lezárt nagy korrupciós ügyekben is jogalapot teremt az ítélet megkérdőjelezésére. A taláros testület döntése így a börtönbüntetését töltő Dan Sova és Constantin Nita volt miniszterek számára is megnyitotta a börtön kapuját. A kormány által előterjesztett alkotmányossági panasz a román szociálliberális koalíció azon meggyőződésével áll összefüggésben, hogy a korrupcióellenes hadjárat ürügyén a beszervezett bírák és ügyészek közreműködésével egy - titkosszolgálati befolyás alatt álló - úgynevezett "párhuzamos állam" végzett politikai tisztogatást Romániában.

Romániát a Transparency International korrupciós ranglistáján az EU-ban csak Magyarország és Bulgária múlja alul. Hasonló a hasonlónak örül: a hazai kormánypárt az európai fórumokon teljes vállszélességgel támogatja a bűnözésben elmerülő poszt-kommunista román kormányzó pártot.

Az EP november 13-én szavazta meg a Románia jogállamiságáról szóló határozatot, kifejezve aggodalmát a román igazságügyi és büntetőjogi reformmal kapcsolatban, amely alááshatja a hatalmi ágak szétválasztását és a korrupcióellenes fellépést. S noha a jobboldali Európai Néppárt nagy része megszavazta a határozatot – ami nem meglepő, tekintve, hogy a román kormány nagyobbik pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) az európai szociáldemokraták, az S&D frakciójában ül –, a Néppártban ülő fideszeseknek nem ez volt a véleményük.

A néppártban összesen 10-en voltak, akik nemmel szavaztak, többnyire fideszesek: Deli Andor, Deutsch Tamás, Erdős Norbert, Gyürk András, Hölvényi György, Járóka Lívia, Kósa Ádám és Schöpflin György is nemet nyomott Románia elmarasztalására.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Dőlnek a dominók a török legfelsőbb pénzügyi körökben, elképesztő bűnszervezetet lepleztek le
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 17:19
A török pénzpiaci folyamatokat manipuláló bűnszervezetet leplezett le a török rendőrség – jelentette be kedden a török igazságügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Hamarosan kieshetnek a csontvázak a Kisfaludy Program ügyeiből
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 16:39
Kapitány István bejelentette, elrendelték a nyomozást a 475,3 milliárd forintos Kisfaludy Program ügyében.
Makro / Külgazdaság Az Egyesült Királyság újabb fontos lépést tesz az EU felé
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 15:27
Az Egyesült Királyság és az Európai Unió megállapodott a Brexit élelmiszer-exportját érintő bürokrácia megszüntetéséről szóló megállapodástervezetben.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor: Nem sikerült beszervezniük
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 14:06
A Fidesz elnöke olyan dokumentumokat tett közzé kedden Facebook-oldalán, amelyek azt bizonyítják, hogy az állampárt megfigyelte őt és feleségét.
Makro / Külgazdaság Trump mozgásteréről is döntenek az amerikai félidős választáson
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 11:49
Az Egyesült Államokban kedden tartják a félidős választásokat, amelyeken a képviselőház mind a 435 helyéről, 35 szenátusi mandátumról és 36 kormányzói posztról is döntenek. A Trend FM által megkérdezett külgazdasági szakújságíró szerint a választás egyik legfontosabb kérdése, hogy a republikánusok meg tudják-e őrizni kongresszusi többségüket, vagy a demokraták olyan pozícióba kerülnek, amely jelentősen korlátozhatja Donald Trump elnökségének hátralévő két évét.
Makro / Külgazdaság Balaton, Velencei-tó: a tartósan alacsony vízállás a következő években is komoly kihívást jelenthet
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 11:22
A 2003-ban mért történelmi minimum közelébe süllyedt a Balaton vízszintje október elején. A tartós vízhiány hátterében egyre nagyobb szerepet játszik a klímaváltozás, amely a nyári párolgás fokozódásával nehezíti a tó természetes vízutánpótlását. az ELTE Meteorológiai Tanszék doktorandusza szerint a korábban megszokottnál jóval nehezebbé vált a tavak vízháztartásának egyensúlyban tartása.
Makro / Külgazdaság Kezd eldurvulni a tankolás: egyre nagyobb az árkülönbség a benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 09:43
Egyre nagyobb a szakadék a két meghatározó üzemanyagfajta árazása között, derül ki a legfrissebb piaci információkból. 
Makro / Külgazdaság Ráharapott a magyar cégvilág a mesterséges intelligenciára a GKI szerint
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 09:11
Több mint ötödével nőtt a mesterséges intelligenciát (AI) használó vállalatok aránya 12 hónap alatt.
Makro / Külgazdaság Döbbenetes ajánlat Putyinnak: Trump egy lapértesülés szerint felajánlotta az európai piacot
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 06:16
Mindenki jól járna, de főleg Donald Trump Amerikája? Újabb vad ötlet pattanhatott ki az elnök fejéből. 
Makro / Külgazdaság Részletesen elmondta a Költségvetési Tanács elnöke, mit gondol a jövő évi büdzséről
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 16:47
Ambiciózus hiánycsökkentést irányoz elő a jövő évi költségvetés – mondta a Költségvetési Tanács elnöke egy hétfői budapesti konferencián.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG