3p

Nagy-Britannia és Olaszország után már Franciaországban van a legtöbb áldozat Európában.

A nyugat-európai országban több mint 42 500-an hunytak el a koronavírussal összefüggésben – több mint 30 ezren az első, 12,5 ezren a második hullámban vesztették életüket.

Halálozás szempontjából Franciaország a közelmúltban előzte meg Spanyolországot, ahol 40,5 ezer Covid-halottat tartanak számon. Olaszországban 43,5 ezer, Nagy-Britanniában pedig 51 ezer elhunytat jegyeztek fel eddig.

Jean Castex francia miniszterelnök szerint

jelenleg négy halálesetből egy köthető a koronavírushoz.

Csütörtökön már több Covid-beteg szorult kórházi ellátásra, mint bármikor a tavaszi hullám során – akkor 32 ezren voltak kórházban.  

Rendőrök járőröznek a karantén alá vont Párizsban 2020. november hetedikén. EPA/CHRISTOPHE PETIT TESSON
Rendőrök járőröznek a karantén alá vont Párizsban 2020. november hetedikén. EPA/CHRISTOPHE PETIT TESSON

A 100 ezer főre jutó fertőzöttek száma ugyanakkor tíz napja csökken, a kórházban fekvők száma jövő hét elején tetőzhet.

Ez jó hír, ugyanakkor nem elegendő ahhoz, hogy feloldjuk a karanténokat

-tette hozzá a politikus a Guardian szerint.    

Óvatos újranyitás jöhet    

Szerinte, ha a jó tendencia folytatódik, akkor december 1-től megszüntethetik a kereskedelmi egységeket sújtó korlátozásokat. Bár azt kizárta, hogy a vendégeket fogadó éttermek, bárok és sporttermek is kinyithatnak, a karácsonyi szünetre újabb enyhítéseket helyezett kilátásba, hogy az ünnepet együtt tölthessék a családok.    

 Természetesen találkozhatunk szűk körben, de nem lenne észszerű az remélni, hogy nagy bulikat rendezhetünk több tucat emberrel szilveszterkor

 - fogalmazott az MTI szerint.

Olivier Véran egészségügyi miniszter emlékeztetett: bár a napi esetszám már csökken, a kórházi betegfelvételek száma még emelkedik, mivel a megfertőződés és a kórházba kerülés között csaknem tíz nap a különbség.

Nagy-Britannia és Németország mellett egyébként Franciaországban szűrnek a legtöbbet: hetente 2,2 millió PCR-tesztet végeznek a hatóságok, és tömegesen használnak gyorsteszteket a kórházakon kívül a repülőtereken és az iskolákban.

A nyugat-európai országban a regisztrált fertőzöttek száma augusztus óta emelkedik, az elmúlt két hónapban pedig kilőtt. (Igaz, a tesztek száma is jelentősen nőtt.)

A napi új, diagnosztizált koronavírus-fertőzések száma Franciaországban. (Hétnapos átlag, forrás: Our World In Data)
A napi új, diagnosztizált koronavírus-fertőzések száma Franciaországban. (Hétnapos átlag, forrás: Our World In Data)

 

Ezzel párhuzamosan ha nem is ért el új csúcsot, de jelentősen nőtt a Coviddal összefüggő halálozások száma is:  

A napi koronavírusos halálesetek száma Franciaországban. (Hétnapos átlag, forrás: Our World In Data)
A napi koronavírusos halálesetek száma Franciaországban. (Hétnapos átlag, forrás: Our World In Data)

Az AP hírügynökség jelentése szerint Franciaország mellett a lockdown lightot bevezető Németországban is csökkenni látszik az új fertőzések száma, ugyanakkor a hatóságok szerint a kórházak terhelése egyelőre növekszik.

Ami Magyarországot illeti, a Coviddal összefüggő halálesetek száma mára 2883-ra nőtt. Jelenleg 6690 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 518-an vannak lélegeztetőgépen.

A különutas Svédországban 6122 áldozatot regisztráltak.

A skandináv államban csupán relatív kis korlátozások vannak, amelyek sora hamarosan eggyel bővül: november 20-tól tilos alkoholt árulni este 10 órától.

Globálisan a legtöbb áldozatot, több mint 240 ezret az Egyesült Államokban jegyezték fel. Világszerte csaknem 53 millió fertőzöttet diagnosztizáltak. Közülük csaknem 1,3 millióan vesztették életüket, több mint 34 millióan meggyógyultak.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Büszkeséggé tehető a vagyonadó? Sokkoló számok és tévhitek a jövőre érkező adónemről
Imre Lőrinc | 2026. november 7. 16:37
A 2027-től érkező vagyonadó gazdaságra, környezetre gyakorolt hatásairól szervezett kerekasztal-beszélgetést a minap a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) Környezetgazdaságtani Szakosztálya és a Levegő Munkacsoport. A panelben olyan sokkoló számok is elhangzottak, mint hogy a szupergazdagok által használt jachtok 8 nap alatt annyi üzemanyagot fogyasztanak el, mint egy átlagos személyautó 20 év alatt. Vagy hogy a társadalom leggazdagabb 10 százaléka annyi károsanyagot bocsát ki, mint a többi 90 százalék együttvéve.
Makro / Külgazdaság Fontos bejelentést tett Kapitány István a Wekerle Pluszról
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 12:28
A gazdasági és energetikai miniszter szerint a társasházak energetikai felújítását is támogatja az új program.
Makro / Külgazdaság Hatalmas áresés jöhet a hazai benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 09:36
Az Mfor Üzemanyagár-figyelő szerint az üzemanyagárak akár 30-40 forinttal csökkenhetnek a következő 2-3 hétben.
Makro / Külgazdaság Jaj a lengyeleknek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:45
Negatívra rontotta az ország adósosztályzatainak kilátását az S&P.
Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG