2p
Pénteken vége a rendkívüli nyári ülésszaknak.

A képviselők ma a jövő évi büdzséhez beérkezett módosító javaslatokról tárgyalnak, majd várhatóan mintegy kétórás vita után szavaznak is azokról.

Az ülés 13 órakor a közelmúltban elhunyt Balás István volt MDF-es képviselőre történő emlékezéssel, majd napirend előtti felszólalásokkal kezdődik.

Ezután a 2019-es büdzséhez benyújtott módosító javaslatok tárgyalása és elfogadása. Az Országgyűlés költségvetési bizottsága előzőleg csak olyan módosító indítványokat támogatott, amelyek nem változtatták meg a központi büdzsé hiányát az eredeti törvényjavaslathoz képest.

A kormány úgy állította össze az eredeti javaslatot, hogy a kabinet 4,1 százalékos GDP-bővüléssel számol jövőre 2,7 százalékos infláció mellett, és az ideinél alacsonyabb, 1,8 százalékos GDP-arányos hiánycélt tervez. A bizottság módosító javaslata a központi alrendszer jövő évi bevételi főösszegét 19 580 milliárd 364 millió 600 ezer forintban, a kiadási főösszegét 20 578 milliárd 798 millió 500 ezer forintban állapította meg, mindkét oldal 267 millió 500 ezer forinttal nőtt.

Nem írják át a számokat

Az infláció úgy tűnik magasabb lesz, mint amivel a kormány számolt. Már az MNB  is 3,1 százalékkal számol 2019-re legutolsó inflációs jelentésében.

Orbán Viktor miniszterelnök néhány hete ezzel kapcsolatban azt mondta: nem kell áttervezni a költségvetést - az infláció egyik legfontosabb befolyásoló tényezője nálunk az olajár, ami viszont ingatag; nekünk egy középértékkel kell számolnunk. Azért a nyugdíjasoknak üzent: ha kell, majd pótlólagos emelést kapnak, ha az infláció mégis a vártnál magasabb lesz.

Szavaznak a hajléktalanokról

A parlament kedden összesen tizennégy javaslat zárószavazását bonyolítja le, köztük a 2019-es költségvetést megalapozó törvénymódosításokat, valamint a választási jogszabály változtatásait.

Az Országgyűlés pénteken a jövő évi büdzsé elfogadásával zárja munkáját. Ekkor alkothatnak új jogszabályokat a gyülekezési jogról és a magánélet védelméről, valamint a szabálysértési törvénybe emelhetik az életvitelszerű közterületi tartózkodás tilalmát.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Már csak ez hiányzott: Zelenszkij a világra zúdíthatja a tengernyi ukrán fegyvert
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 08:38
Ebből akarnak pénzhez jutni, nekik úgyis sok a felesleg.
Makro / Külgazdaság Hatékonyabb lesz a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Védelmi Hivatal, mint az elszámoltatási biztosok?
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 19:01
A vagyonvisszaszerzés lehetőségéről, az új Fidesz-frakció friss tagjairól és nagy hiányzóiról, a „poloskázás” miatti bocsánatkérésről, illetve az eddigi kormánypropaganda háttérbe szorulásáról is beszélgetett az ATV Egyenes Beszéd című műsorában kollégánk, Dobos Zoltán Rangos Katalinnal és Rónai Egonnal.
Makro / Külgazdaság Döbbenetes lépésre szánta el magát az Egyesült Arab Emírségek
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 17:45
Az Egyesült Arab Emírségek kilép a Kőolajexportáló Országok Szervezetéből (OPEC), valamint az OPEC+ -ból is – közölte kedden az emírségek energiaügyi minisztere.
Makro / Külgazdaság Záporoztak az új kormánnyal és az euróval kapcsolatos kérdések Varga Mihály felé
Imre Lőrinc | 2026. április 28. 16:45
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris tanácsa a várakozásoknak megfelelően 6,25 százalékon hagyta az irányadó rátát a választások utáni első kamatdöntő ülésén. A 15 órakor kezdődő sajtótájékoztatón Varga Mihály jegybankelnök a monetáris politikai irányvonalai mellett számos kérdést kapott a legfontosabb aktuálpolitikai kérdésekkel és a Tisza gazdasági ígéreteivel kapcsolatban is.
Makro / Külgazdaság Tényleg jó ötlet az euró bevezetése?
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 16:35
A Tisza-kormány elkötelezett az euró bevezetését illetően, a leendő pénzügyminiszter, Kármán András szerint 2030-ra elérhetőek a csatlakozás feltételei. Hogy milyen hatása lehet a magyar gazdaságra ennek, arról munkatársunk, Király Béla beszélt az ATV Start műsorában. Az euróbevezetés mellett a Tisza agrárprogramjának központi eleme, a zöldségek és gyümölcsök áfacsökkentése is terítékre került.
Makro / Külgazdaság A Patrióták nekimentek, de így is elfogadta az Európai Parlament a hétéves költségvetés tervét
Vámosi Ágoston | 2026. április 28. 15:11
Egységes tervvel állhat az Európai Parlament a tagállamok állam- és kormányfői elé: elfogadták az MFF-jelentést. Az ellentét azonban nem csak a Parlament és a Bizottság között éleződött ki, a pártcsaládok is eltérő irányba húznak.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor volt szövetségese is uniós bírósághoz fordult
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 14:45
Szlovákia pénteken beadta panaszát az Európai Unió bíróságához az orosz gáz importját tiltó és az orosz kőolaj behozatalának leállítására való felkészülést előirányzó, idén januárban hozott uniós döntés miatt – jelentette be Boris Susko szlovák igazságügy-miniszter közösségi médiaplatformján kedden.
Makro / Külgazdaság Először döntöttek a kamatokról Varga Mihályék a választás óta
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 14:01
Első kamatdöntő ülését tartotta a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa az április 12-i választás és a Tisza Párt kétharmados győzelme óta. A jegybank a politikai változás ellenére nem módosított a 6,25 százalékon álló alapkamaton.
Makro / Külgazdaság Még drágább lesz a tankolás szerdától
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 10:47
Persze csak annak, aki piaci áron tankol.
Makro / Külgazdaság Fontos hírt közölt a 4iG
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 06:58
A felek közös célja az európai piaci jelenlét további erősítése.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG