5p
Lázár János ismét összegezte a kormány érveit a vasárnapi népszavazás ügyében - szerinte az elmúlt 6 év gazdasági eredményeit veszélyezteti, ha nem nyernek érvényes szavazáson a nemek. Megnézik, miért vannak a lengyelek a versenyképességi listák első harmadában, ha mi mindig az utolsó harmadban végzünk; Orbán azt kérdezi Vargától, mi változik, miután felminősítettek minket.

Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter és Kovács Zoltán kormányszóvivő sajtótájékoztatót tart Kormányinfó 64 - Mit, miért tesz a kormány? címmel.

Nem derült ki, mi lesz a népszavazás után

A vasárnapi népszavazás eredményeit a jövő héten értékelik ki, az igazságügyminiszter a referendum eredményeinek ismeretében állít össze egy menetrendet a további lépésekről. A kormány mindenkit részvételre és nemmel szavazásra buzdít, miután az Európai Bizottság továbbra sem tett le a kötelező kvóta bevezetéséről. A kormányinfón Lázár sok, már korábban is hangoztatott érvet hozott álláspontja alátámasztása mellett. Ha a betelepítés kötelező lesz, annak szociális kiadási vonzatai lesznek - mondta később Lázár. Ez az elmúlt 6 év gazdasági eredményeit érdemben befolyásolhatja szerinte. 148 ezren regisztráltak Magyarországon a bevándorlók közül, megkezdődtek azok az eljárások, amelyek keretében több ország is visszatoloncolná hozzánk őket - ilyen és ehhez hasonló, a korábbi kommunikációban is szereplő érveket sorolt Lázár.

Álom, álom, édes álom - mondta Lázár János arra a felvetésre, hogy Vona Gábor szerint le kellene mondania Orbán Viktornak, ha eredménytelen lesz a népszavazás.

Lázár szerint nem kampányolnak a közhivatalokban a Fidesznek

Olyan nincs, hogy munkaidőben hivatali dolgozók kampánytevékenységet végezzenek - mondta Lázár János. Bár Kocsis Máté korábban úgy nyilatkozott, hogy ebben nincs semmi kivetnivaló, Lázár határozottan cáfolja még azt is, hogy ilyen történik. (Háttér: a 444.hu információi szerint arra utasítottak minisztériumi hivatalnokokat, hogy külön kiosztott telefonokkal, Kubatov-listával és egy fidesz–KDNP-s logóval ellátott, kétoldalas útmutatóval felfegyverkezve munkaidőben egy-egy vidéki szavazókörzetben hívogassanak szavazókat, és győzködjék őket a népszavazás fontosságáról. A portál később azt írta: önkormányzati hivatalnokoknak és közmunkásoknak is telefonálgatniuk kell. Az mno.hu azt írja: az ATV Egyenes beszéd című műsorában Kocsis Mátét, a Fidesz kommunikációs igazgatója úgy fogalmazott: ha egy kormány intézményesen elkötelezi magát parlamenti felhatalmazással egy népszavazás mellett, akkor a kormány alkalmazottainak lehetőségük van arra, hogy ebben részt vegyenek.)

Az, hogy valaki magánidejében mit csinál, arra nincs ráhatása a kormánynak, nem tiltott, hogy egy kormányhivatali, járási hivatali dolgozónak legyen politikai véleménye. Lázár nem adott olyan utasítást, hogy munkaidőben kampányoljanak a dolgozók. Kovács Zoltán kormányszóvivő szerint nincs is bizonyíték arra, hogy ilyesmi egyáltalán történik a magyar hivatalokban.

Épül az osztrák kerítés, mi nem építünk még Románia felé

Magyarország tudomásul veszi, hogy Ausztria kerítést akar építeni a határra, de inkább azt javasolják, a magyar kerítést erősítsék meg, erről folynak az egyeztetések. A román határra épülő kerítés minden szempontból elő van készítve, ha elkerülhetetlenné válik, csak akkor kezdjük meg az építést. Jelenleg napi szinten néhányan jönnek ebből az irányból.

Megnézik, miért állnak jobban a lengyelek, mint mi

A felminősítést követően Orbán Viktor tervet vár Varga Mihálytól arra, hogyan befolyásolja az állam finanszírozását az, hogy újra a befektetésre ajánlott kategóriába.

Általában az utolsó harmadban vagyunk a versenyképességi felmérésekben, az objektív szempontok közül a bürokrácia az, ami rendszerint előfordul esetünkben. Megvizsgáljuk, Lengyelország miért áll jobban a versenyképességi mutatók tekintetében - kommentálta Lázár a Világgazdasági Fórum minapi jelentését, amit itt elemeztünk. A versenyképességet növelő intézkedések között az adózás egyszerűsítését és a bürokrácia csökkentését ígérte. Lengyelországban átláthatóbbak a törvények, ritkábban változnak - mondta.

Arról, hogy a korábban meghirdetett bürokráciacsökkentő program hol tart, az év végén számolnak be - mindenesetre Lázár nem elégedett.

Az átalakított KLIK-ről is kérdezték Lázárt, azt mondta: az értékeléssel meg kell várni a tanév végét, akkorra derül ki igazán, hogy jobb lett-e a rendszer.

Nem lesz egyhamar felújított 3-as metrónk

Az autóbusztendert azért kellett megsemmisíteni, mert nem volt szabályos - kommentálta a busztender felfüggesztését Lázár János (itt írtunk róla). Ehhez Seszták Miklósnak nem sok köze van - mondta. A tender sok szereplőt automatikusan kizárt, túlságosan szűkítő volt. Az építésre irányuló közbeszerzést pedig még ki sem írták, így a 3-as metró felújításának elkezdését már nem tavaszra, hanem legkorábban jövő nyárra várja Lázár János. Ennél még tovább is csúszhat - a kiírástól számított 6 hónapig biztosan.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Döntött a kormány: az akkugyárakért is felel az új szuperhatóság
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 19:39
Új, országos illetékességű környezetvédelmi csúcsszerv, az Országos Élőkörnyezet-felügyeleti Főhatóság jön létre 2027. január 1-jén – derül ki az erről szóló, a Magyar Közlönyben csütörtökön kihirdetett kormányrendeletből.
Makro / Külgazdaság Matolcsy György csak ügyvédjével üzent a vizsgálóbizottságnak
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 16:57
Varga Mihályt viszont meghallgatták.
Makro / Külgazdaság Évek óta nem volt ilyen: kamatot emelt a Bank of England
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 15:47
Erre vártak az elemzők is előzetesen.
Makro / Külgazdaság Kevesebb pénzt költene gazdaságfejlesztésre a Tisza, mint korábban a Fidesz, de az eredmény mégis más lehet
Imre Lőrinc | 2026. november 5. 12:50
Kevesebb pénzt irányoz elő a Tisza-kormány a jövő évi költségvetésből gazdaságfejlesztésre, mint az Orbán-kormány tette az utolsó évében. 2026-ban közel 5050 milliárd forintot szánt az április 12-én leváltott kabinet erre a célra, míg Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter a jövő évi büdzsé kapcsán mintegy 4000 milliárd forintról beszélt. Bár a magyar állami hozzájárulás mértéke az elmúlt években folyamatosan emelkedett, a három évig csak stagnáló GDP mégsem azt mutatja, hogy jól hasznosultak volna ezek a források.
Makro / Külgazdaság Rég volt ekkora különbség a benzin és a dízel ára között
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 09:51
A két üzemanyagtípus közötti árkülönbség továbbra is jelentős.
Makro / Külgazdaság Annyit lógtunk a neten, hogy a tőzsdei cégen is meglátszik
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:49
Közzétette harmadik negyedéves jelentését a Magyar Telekom.
Makro / Külgazdaság Donald Trump kezében két bunkósbot maradt – Magyarországra is hat az amerikai félidős választás
Imre Lőrinc | 2026. november 4. 18:28
Miután a Tisza-kormány kipipálta a házi feladatait a hosszú távú gazdasági és költségvetési pálya kijelölésével kapcsolatban, a befektetői figyelem ismét a globális folyamatokra irányulhat a magyar eszközök viszonylatában is. Az amerikai félidős választás hosszabb távon két nagyon fontos kérdést vet fel a piacokon: mi lesz az egyre inkább a túlkapás jeleit mutató mesterségesintelligencia-lázzal, valamint a hosszú lejáratú állampapírhozamok alakulásával? Ezek a forint és a magyar konvergenciapálya szempontjából sem lényegtelen dilemmák.
Makro / Külgazdaság Lehet-e több célt is teljesíteni az új költségvetéssel?
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 15:53
Főszerkesztőnk, Csabai Károly a Radiocafé Millásreggeli című műsorának vendége volt.
Makro / Külgazdaság Megérkezett az Eurostat várva várt adata
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 15:13
Ekkora volt az infláció az euróövezetben.
Makro / Külgazdaság A válás, szakítás is gondot okozhat a Wekerle Plusznál
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 14:41
Nagyon nem mindegy, hogy a Wekerle Pluszt felvevő pár házastárs vagy élettárs, de szétválnak az útjaik.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG