3p
A fenyegetőzés pont akkor érkezik a térségünkbe, amikor Kelet- és Nyugat-Európa között az árkok évtizedek óta nem látott mélységűek lettek. Varsó nem vonja vissza a vitatott törvényeket, sőt a Bizottság alelnöke legutóbb már időpontot sem kapott az egyeztetésre. A jelenlegi kormánynak nem biztos, hogy érdeke 2020 után az EU-ban maradni, amikor várhatóan kevesebb felzárkóztatási pénzek érkeznek majd az országba.
Európai Unió zászlók előtt a Berlaymont épület (Európai Bizottság), Brüsszel, Belgium.

Mint ismeretes, a jogállami elvek súlyos sérülésének egyértelmű kockázata miatt az Európai Bizottság szerdán úgy döntött, hogy kezdeményezi az EU-Szerződés 7-ik cikke szerinti eljárást Lengyelországgal szemben. A testületnek az a meggyőződése, hogy a lengyel igazságszolgáltatás 13 törvény elfogadása után a kormányzó többség politikai ellenőrzése alá került. A folyamat elindításához legalább 22 tagállam támogató szavazatára és az Európai Parlament beleegyezésére van szükség.

Kelet-nyugati hasadás

A Bizottság első alelnöke emlékeztetett rá, hogy a 13 törvény együttesen felér a hatalmi ágak szétválasztására vonatkozó elv megkérdőjelezésével. Példaként hozta fel azokat a törvényi rendelkezéseket, amelyek az igazságügyi miniszter és/vagy a köztársasági elnök belátására bízzák bírák visszahívását, nyugdíjazását vagy kinevezését.

Budapest és Prága az utóbbi órákban támogatásáról biztosította Varsót. Berlin és Párizs viszont szilárdan a Bizottság oldalán áll. Az elizolálódott brit miniszterelnök tegnap írt alá védelmi megállapodást a lengyel kormánnyal, de Theresa May ígéretet tett arra, hogy a jogállami aggodalmaknak hangot ad találkozóin.

Az EU tagállamai az Általános Ügyek Tanácsában jövő pénteken szavaznak a Bizottság javaslatáról és négy-ötödös támogatottság elég a döntés meghozatalához. De a szankciók tényleges meghozatala előtt az EU-27-eknek (mínusz Lengyelország) egyhangú döntés kell, amellyel kapcsolatban Budapest már számos esetben hangsúlyozta, hogy meg fogja vétózni Varsó szavazati jogának esetleges felfüggesztését.

2020-ban törés jöhet

A Spiegel beszámolója szerint lehet, hogy a magyar vétó miatt a végén nukleáris petárda lesz a rettegett 7-es paragrafusból. A befolyásos és általában rendkívül jól értesült hetilap szerint Lengyelország nem vonja vissza a vitatott törvényeket, sőt a Bizottság alelnöke legutóbb már időpontot sem kapott Varsótól az egyeztetésre. Nem reagáltak a lengyelek az unió leveleire sem.

Káncz Csaba

Márpedig a fenyegetőzés pont akkor érkezik a térségünkbe, amikor Kelet- és Nyugat-Európa között az árkok évtizedek óta nem látott mélységűek lettek. A Süddeutsche Zeitung szerint az új demokráciák, Lengyelországtól Szerbiáig szétzúzzák a jogállamot és az unió tétlenül figyeli, amint fuccsba megy a hitelessége. A lap szerint lengyel példa azt mutatja, milyen védtelen a demokrácia, ha egy egy jogsértésre kész kisebbség uralma alá vonja a parlamentet és a kormányt, amikor a lakosság nem fejt ki tömeges ellenállást, amikor az államfő nem gyakorolja ellenőrző funkcióját.

Renata Mienkowska, lengyel politológus szerint ráadásul a jelenlegi kormánynak nem biztos, hogy érdeke 2020 után az EU-ban maradni, amikor várhatóan kevesebb felzárkóztatási pénzek érkeznek majd az országba az új költségvetési ciklus keretében. „Ha Varsónak nem fizetődik ki, Lengyelország búcsút mondhat. Sajnálom, hogy azt kell mondanom, de Varsó kiválása abszolút lehetséges”.

Káncz Csaba jegyzete.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Döntött a kormány: az akkugyárakért is felel az új szuperhatóság
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 19:39
Új, országos illetékességű környezetvédelmi csúcsszerv, az Országos Élőkörnyezet-felügyeleti Főhatóság jön létre 2027. január 1-jén – derül ki az erről szóló, a Magyar Közlönyben csütörtökön kihirdetett kormányrendeletből.
Makro / Külgazdaság Matolcsy György csak ügyvédjével üzent a vizsgálóbizottságnak
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 16:57
Varga Mihályt viszont meghallgatták.
Makro / Külgazdaság Évek óta nem volt ilyen: kamatot emelt a Bank of England
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 15:47
Erre vártak az elemzők is előzetesen.
Makro / Külgazdaság Kevesebb pénzt költene gazdaságfejlesztésre a Tisza, mint korábban a Fidesz, de az eredmény mégis más lehet
Imre Lőrinc | 2026. november 5. 12:50
Kevesebb pénzt irányoz elő a Tisza-kormány a jövő évi költségvetésből gazdaságfejlesztésre, mint az Orbán-kormány tette az utolsó évében. 2026-ban közel 5050 milliárd forintot szánt az április 12-én leváltott kabinet erre a célra, míg Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter a jövő évi büdzsé kapcsán mintegy 4000 milliárd forintról beszélt. Bár a magyar állami hozzájárulás mértéke az elmúlt években folyamatosan emelkedett, a három évig csak stagnáló GDP mégsem azt mutatja, hogy jól hasznosultak volna ezek a források.
Makro / Külgazdaság Rég volt ekkora különbség a benzin és a dízel ára között
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 09:51
A két üzemanyagtípus közötti árkülönbség továbbra is jelentős.
Makro / Külgazdaság Annyit lógtunk a neten, hogy a tőzsdei cégen is meglátszik
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:49
Közzétette harmadik negyedéves jelentését a Magyar Telekom.
Makro / Külgazdaság Donald Trump kezében két bunkósbot maradt – Magyarországra is hat az amerikai félidős választás
Imre Lőrinc | 2026. november 4. 18:28
Miután a Tisza-kormány kipipálta a házi feladatait a hosszú távú gazdasági és költségvetési pálya kijelölésével kapcsolatban, a befektetői figyelem ismét a globális folyamatokra irányulhat a magyar eszközök viszonylatában is. Az amerikai félidős választás hosszabb távon két nagyon fontos kérdést vet fel a piacokon: mi lesz az egyre inkább a túlkapás jeleit mutató mesterségesintelligencia-lázzal, valamint a hosszú lejáratú állampapírhozamok alakulásával? Ezek a forint és a magyar konvergenciapálya szempontjából sem lényegtelen dilemmák.
Makro / Külgazdaság Lehet-e több célt is teljesíteni az új költségvetéssel?
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 15:53
Főszerkesztőnk, Csabai Károly a Radiocafé Millásreggeli című műsorának vendége volt.
Makro / Külgazdaság Megérkezett az Eurostat várva várt adata
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 15:13
Ekkora volt az infláció az euróövezetben.
Makro / Külgazdaság A válás, szakítás is gondot okozhat a Wekerle Plusznál
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 14:41
Nagyon nem mindegy, hogy a Wekerle Pluszt felvevő pár házastárs vagy élettárs, de szétválnak az útjaik.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG