2p

A minimálbéresek mellett a táppénzesek, gyedesek is hoppon maradtak ma.

Napra pontosan egy éve tette közzé a kormány a 2020-as minimálbérről szóló rendeletét, a 2019. december 30-i Magyar Közlönyben, ám idén erre hiába várnánk. Az MTI tudósítása alapján ugyanis ebben az évben már nem születik megállapodás a teljes munkaidőben adható legkisebb bér összegéről, a tárgyalófelek - ideértve a kormányt is - januárban folytatják az egyeztetéseket. Ami azt jelenti, hogy az első havi, tehát a januári minimálbért még a 2020-as szabályok szerint állapíthatják meg a bérszámfejtők, amennyiben nem lesz döntés viszonylag hamar, az új év első napjaiban.

Képünk illusztráció (EPA/Steve Parsons)
Képünk illusztráció (EPA/Steve Parsons)

A kormányoldal képviselője, Bodó Sándor az Innovációs és Technológiai Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára az alábbiakat nyilatkozta a mai ülést követő sajtótájékoztatóján az MTI beszámolója szerint: "A minimálbér és a garantált bérminimum jövő évi emeléséről a szerdai egyeztetésen sem született megállapodás, a kormányzat kompromisszumos megállapodás kialakítására törekszik, ezért a tárgyalások januárban folytatódnak."

Bodó Sándor úgy vélte, hogy a megállapodást a gazdasági bizonytalanság nehezíti, ugyanis a VKF munkaadói és munkavállaló oldalának javaslatai között nincs "szakadéknyi különbség". Ez valójában 3-3,5 százalékpont, a munkavállalók ugyanis 6-6,5 százalékos emelést tartanak indokoltnak, a munkaadók viszont csak 3 százalékot (vagyis az infláció tervezett mértékével egyező mértékű emelést) fogadnának el.

Az államtitkár felidézte, hogy a tavalyi bérmegállapodás értelmében 2020-ban 8 százalékkal emelkedett a minimálbér és a garantált bérminimum, amelyeknek értéke így 2020-ban bruttó 161 000 forintra, illetve 210 600 forintra nőtt.

A minimálbér összege nem csak az alkalmazottaknak fontos. A munkaadók ez alapján tudják kiigazítani a bérskálát a magasabb fizetéseknél. Továbbá több ellátás is a minimálbérhez kötött (ezeket szedte össze szűk egy éve az inforádió): ez alapján állapítják meg a gyed-et, a táppénzt, a munka elvesztését követően a járadékot. Megállapodás hiányában ezek összege is a 2020-as minimálbérhez kötötten lesz megállapítva januárban, illetve egészen addig, amíg rendelet nem születik a minimálbér új, emelt összegéről. Addig reálértéken veszítenek ezek a társadalmi csoportok.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Ez gyors volt: Trump máris nemet mondott az iráni ajánlatra
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 15:31
Az elnök elutasította a persza állam ajánlatát, így blokád alatt marad a Hormuzi-szoros. Sőt, novembertől újabb amerikai harci cselekményekre lehet számítani.
Makro / Külgazdaság Donald Trump exporttilalma miatt az egekben a dízelárak
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 14:13
Az amerikai félidős választások nagyban befolyásolják az üzemanyagok árát.
Makro / Külgazdaság Ruszin-Szendi Romulusz hozzányúlt a minisztérium büdzséjéhez
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 13:39
Ötmilliárd forintról van szó.
Makro / Külgazdaság Meglepő vendég jelenhet meg a G20-as csúcson
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:55
A német külügyminiszter örül az érintett politikus meghívásának.
Makro / Külgazdaság Kiderült, mit kér Irán a Hormuzi-szoros újranyitásáért
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:04
Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter ismertette a feltételeket.
Makro / Külgazdaság Ítéletet mondott a Moody’s
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 08:30
A hitelminősítő az EU-t „Aaa” kategóriában tartotta stabil kilátással.
Makro / Külgazdaság Új vezető számolja át az ország pénzét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 17:22
Demkó-Szekeres Zsolt helyett Slánicz Béla lesz a Magyar Államkincstár elnöke, akinek a feladatait is megnevezte a pénzügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Magyarország közölte, mennyi hitelt kér a SAFE-programból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 15:40
Olaszország 8 milliárd, Magyarország pedig az eredetileg tervezett 16 milliárd helyett csak 5,4 milliárd eurós hitelt venne igénybe a SAFE-program keretében. A fennmaradó összeget az Európai Bizottság Ukrajnával közös vagy őket támogató védelmi projektekre fogja fordítani.
Makro / Külgazdaság Nem ettől az adattól fog megemelkedni az Ön pulzusa!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 13:25
Nyugalom uralkodik az üzemanyagpiacon.
Makro / Külgazdaság Irán hétnapos tervvel nyitná újra a Hormuzi-szorost
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 09:52
Irán olyan hétnapos tervet terjesztett az Egyesült Államok elé, amelynek végén Teherán újranyitná a Hormuzi-szorost, és ismét tárgyalóasztalhoz ülne Washingtonnal – közölte Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter New Yorkban, amiről az MTI adott hírt. A javaslat életbe lépését Teherán bizonyos amerikai lépésekhez köti.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG