2p

Az orosz elnök Ramzan Kadirovot látta vendégül csütörtökön a Kremlben.

A tárgyalásról meg is jelent néhány fotó és egy leirat is a Kreml hivatalos honlapján. Eszerint azért találkoztak, hogy megvitassák a Csecsen Köztársaság gazdasági és szociális helyzetét.

Illenek egymáshoz. Fotó: EPA/MIKHAIL METZEL/SPUTNIK
Illenek egymáshoz. Fotó: EPA/MIKHAIL METZEL/SPUTNIK

Kadirov beszámolt Putyinnak az ukrajnai háborúban – vagy ahogy ő mondta: speciális katonai műveletben – Oroszország oldalán harcoló csecsenekről is: a csapat nap mint nap „nagyszerű eredményeket ér el” a hadifoglyok ejtésében és az ellenség „felszerelésének elpusztításában”.

„Azok az Abrams tankok nem jelentenek fenyegetést számunkra”, mondta az Ukrajnának leszállított amerikai harckocsikra utalva. És arról is beszélt, hogy „együtt kell megnyerniük” a háborút.

Az orosz védelmi minisztérium júniusban egyébként bejelentette, hogy szerződést kötött az Akhmat nevű csecsen paramilitáris csoporttal a kelet-ukrajnai orosz hadműveletek támogatására.

A csecsen vezér – mint a brit Sky News megjegyzi – Putyin „könyörtelen szövetségesének” számít, aki hangosan támogatja az Ukrajna elleni inváziót. A muszlim köztársaságot „személyes birtokaként” igazgathatja cserében azért, hogy az – a ’90-es és a 2000-es évek elszakadási kísérletei után – lojális maradt a Kremlhez. Putyin ma is megdicsérte Csecsenföld "pozitív dinamikáját", ami szerinte nagyrészt vendégének köszönhető.

Kadirovról egyébként nemrég olyan hírek terjedtek el a közösségi médiában, hogy súlyos veseproblémákkal küzd. Sőt, a Moscow Times szerint néhány forrás azt sugallta, hogy már nincs is az élők sorában. Válaszul Kadirov számos videót tett közzé a Telegram üzenetküldő oldalon azt bizonyítandó, hogy „él és jól van.” Az orosz lap szerint a mostani találkozó is ezt a célt szolgálhatta.

A Csecsen Köztársaság hírhedt vezetője nem csak „halálhírével” keltett figyelmet a közelmúltban, hanem egy erőszakos videóval is, amit ő maga tett közzé. Ez azt mutatja, ahogy a fia megver egy, a Korán nyilvános elégetésének gyanújával őrizetbe vett orosz férfit.

A felvételt Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője nem akarta kommentálni.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Van ilyen? Trump a királyi látogatás után törölt egy fontos vámot
Privátbankár.hu | 2026. május 1. 14:09
Ha nem is bontanak pezsgőt, de ennek koccintás lesz a vége.
Makro / Külgazdaság Megvan a válasz: ennyi napra elegendő az ország üzemanyag-tartaléka
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 15:32
Töltik vissza a készleteket. 
Makro / Külgazdaság Nem nyúlt a kamatokhoz az EKB
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 15:18
Maradt a 2 százalékos betéti ráta. 
Makro / Külgazdaság Újabb rossz hír Európából: gyenge lett a GDP
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 13:45
A vártnál lassabb ütemben nőtt az euróövezeti GDP az első negyedévben.
Makro / Külgazdaság A Közel-Kelet fűti az európai inflációt: 3 éve nem láttunk ilyen adatot
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 13:00
A várakozásokat is felülmúlta a drágulás üteme az euróövezetben: az áprilisi infláció 3 százalékra, 2023 szeptembere óta a legmagasabbra gyorsult. A háttérben elsősorban az energiaárak drasztikus emelkedése áll, amit a közel-keleti feszültségek fűtenek.
Makro / Külgazdaság Vakarják a fejüket az elemzők a friss GDP-adat láttán
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 12:40
Bár a vártnál erősebben kezdte az évet a magyar gazdaság, a 2026-os előrejelzéseket ez nem módosítja felfelé. A Tisza-kormánytól várható élénkítés hatásait ugyanis az iráni háború keresztülhúzhatja.
Makro / Külgazdaság Aggódhatnak az állásukért az állami cégek NER-es vezérei
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 10:45
Főleg Kapitány István és Vitézy Dávid dönthet a sorsukról.
Makro / Külgazdaság Besegített az erős forint, de így sem örülhetünk ennek az adatnak
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 10:00
Márciusban a külkereskedelmi termékforgalom aktívuma 924 millió euró volt, 773 millió euróval romlott az egy évvel korábbihoz mérten. Euróban kifejezve az export értéke 3,6 százalékkal, az importé 11 százalékkal nőtt – jelentette csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Makro / Külgazdaság Varga Mihály az MNB-alapítványokról: „Igyekszünk menteni, ami ebből menthető”
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 09:10
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) reputációját helyre kell állítani, a rendőrségi ügyekben a jegybank készen áll arra, hogy segítsék az igazságszolgáltatás munkáját. Emellett szeretnék a feleslegessé vált ingatlanjaikat értékesíteni – egyebek mellett ezekről beszélt Varga Mihály jegybankelnök.
Makro / Külgazdaság Most jött: több mint három éve nem láttunk ilyen GDP-számot Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 08:30
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) első becslése szerint 1,7 százalékkal bővült a GDP idehaza az első negyedévben, 2025 azonos időszakához viszonyítva. Ennél magasabb, éves szintű növekedési ütemet legutóbb 2022 harmadik negyedévében láttunk.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG