3p

Az uniós pénzek lehívása érdekében az Országgyűlés elfogadta a Büntetőeljárási törvény módosítását, de a kormány az Alkotmánybíróság előzetes normakontrollját kéri, melyről kedden dönt a Ház. A javaslatcsomag többi eleméről ugyancsak kedden szavaznak a honatyák.

A jövőben egyes korrupciós ügyekben már nem csak az érintettek élhetnek a vádkikényszerítés eszközével. Bárki a bíróságon kérhet felülvizsgálatot, ha a nyomozó hatóság vagy az ügyészség elutasítja egy büntetőeljárás lefolytatását. A nyomozási bíró pedig felhatalmazást kap a büntetőeljárás megkezdésének vagy folytatásának az elrendelésére. A Büntetőeljárási törvényt 136 igen szavazattal, 7 ellenvoks és 14 tartózkodó szavazat mellett az Európai Bizottsággal való megegyezés érdekében módosította a Ház azt követően, hogy Magyarországgal szemben eljárás indult az uniós költségvetés védelmét szolgáló felételrendszer alapján. Az indítványt a kormánypártok mellett a Momentum és a Jobbik képviselői is támogatták. Nemmel szavaztak a DK-frakció tagjai, míg az MSZ, a Párbeszéd és a Mi Hazánk képviselői tartózkodtak.

A sürgős eljárás keretében elfogadott változtatás új eljárást vezet be a közhatalom gyakorlásával vagy a közvagyon kezelésével kapcsolatos, vagyis a korrupciós bűncselekmények kezelésére, és lehetőséget biztosít vádindítvány benyújtására is.

Az eljárásrend bevezetését az Európai Bizottság javasolta a korrupció visszaszorítása érdekében.

A közhatalom gyakorlásával vagy a közvagyon kezelésével kapcsolatos kiemelt bűncselekménynek minősül a jövőben a korrupció, a hivatali visszaélés egyes esetei, a vagyon elleni bűncselekmény, ha azt a nemzeti vagyonnal vagy a közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítvány vagyonával szemben követik el, a költségvetést károsító bűncselekmények és egyes versenyt korlátozó megállapodások.

Ezen esetekben nem alkalmazható az ügyészi felfüggesztés. A feljelentés elutasítása vagy az eljárás megszüntetése esetén pedig felülbírálati indítvány nyújtható be.

Az indítványt, bárhonnan is érkezik az országból, a Budai Központi Kerületi Bíróság Nyomozási Bírói Csoportja bírálja el, egy hónapon belül. A nyomozás megindítása vagy az eljárás folytatása esetén a felülbírálati indítvány előterjesztője bizonyítékokat is benyújthat. Az előterjesztő emellett vádindítványt is készíthet, amelynek megalapozottságáról a bíróság két hónap alatt dönt.

A jogszabály a kihirdetését követő napon lép hatályba.

A jogszabályhoz a kormány normakontroll-javaslatot nyújtott be, amelyben azt kérte: a Ház kezdeményezze a jogszabály alkotmánybírósági vizsgálatát.

A normakontroll-javaslatról várhatóan kedden dönt az Országgyűlés.

(MTI nyomán)

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság A víztől, a természettől való függőség nem áll meg az országhatárnál
Dobos Zoltán | 2026. november 8. 11:28
Az ESG-felkészülés és -alkalmazás átalakuló munkamegosztása: ki dönt, miről – és mi az, amiről nem beszélünk? címmel Fehér Sándor, Magyar Gazdaságfejlesztési Ügynökség (MGFÜ) Fenntartható Versenyképességi Osztálya vezetőjének moderálásával tartottak panelbeszélgetést csütörtökön a Klasszis Média ESG-konferenciáján, melyen Lovas Gabriella oktató, fenntarthatósági és TNFD (Taskforce on Nature-related Financial Disclosures)-szakértő és Sarkadi-Faragó Edit, a British Telecom (BT) Sustainability Proposition Managere volt a két beszélgetőtárs.
Makro / Külgazdaság Keddtől megtudjuk, mire mentek Kármán Andrásék
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 09:18
Sokatmondó adatok érkeznek.
Makro / Külgazdaság Büszkeséggé tehető a vagyonadó? Sokkoló számok és tévhitek a jövőre érkező adónemről
Imre Lőrinc | 2026. november 7. 16:37
A 2027-től érkező vagyonadó gazdaságra, környezetre gyakorolt hatásairól szervezett kerekasztal-beszélgetést a minap a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) Környezetgazdaságtani Szakosztálya és a Levegő Munkacsoport. A panelben olyan sokkoló számok is elhangzottak, mint hogy a szupergazdagok által használt jachtok 8 nap alatt annyi üzemanyagot fogyasztanak el, mint egy átlagos személyautó 20 év alatt. Vagy hogy a társadalom leggazdagabb 10 százaléka annyi károsanyagot bocsát ki, mint a többi 90 százalék együttvéve.
Makro / Külgazdaság Fontos bejelentést tett Kapitány István a Wekerle Pluszról
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 12:28
A gazdasági és energetikai miniszter szerint a társasházak energetikai felújítását is támogatja az új program.
Makro / Külgazdaság Hatalmas áresés jöhet a hazai benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 09:36
Az Mfor Üzemanyagár-figyelő szerint az üzemanyagárak akár 30-40 forinttal csökkenhetnek a következő 2-3 hétben.
Makro / Külgazdaság Jaj a lengyeleknek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:45
Negatívra rontotta az ország adósosztályzatainak kilátását az S&P.
Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG