2p
A mostanra megszokottá vált uniós kifizetések megelőlegezése mellett márciusban a nyugdíjasok választási Erzsébet-utalványa is hizlalta a hiányt. Baj azért nincs, előbb-utóbb utalni fog Brüsszel.

Idén márciusban 345,3 milliárd forint lett a havi hiányadat, így a többi idei hónaphoz hasonlóan az elmúlt években megszokotthoz képest ismét jóval nagyobb az államháztartás központi alrendszerének hiánya. Ezzel a márciusi deficittel együtt összességében az év első három hónapját 871,9 milliárd forint hiánnyal zártuk.

A március egyébként hasonló deficitet szokott hozni, igaz, a tavalyi és az idei havi hiányadat kissé kiugrik:

Az uniós pénzeket továbbra is megelőlegezték a választások előtt

Az előző év azonos időszakához képest – a tisztán hazai forrásból megvalósuló fejlesztések (pl. Modern Városok Program, Egészséges Budapest Program) mellett – lényegesen magasabban alakultak a szakmai fejezeti kezelésű előirányzatok uniós kiadásai - írja az NGM. Ezen kifizetések már elérték a 651,7 milliárd forintot, szemben a 2017. év március végi 252,2 milliárd forinttal. Ezzel ellentétben eddig mindössze 60,8 milliárd forint bevételt tudott hazánk elszámolni Brüsszeltől.

Ez azt is jelenti, hogy az adat nem olyan rossz, mint amilyennek látszik - a megelőlegezett uniós kifizetések előbb-utóbb befolynak majd az államháztartásba Brüsszelből.

A választási Erzsébet-utalvány is dobott a hiányon

Márciusban a költségvetés mozgástere lehetővé tette, hogy minden nyugdíjas és nyugdíjszerű ellátásban részesülő személy egyszeri, 10 ezer forintos Erzsébet-utalványt kaphasson, melynek összértéke 27,7 milliárd forintot tett ki - emlékeztet egy újabb rendkívüli tételre az NGM.

A bevételek egyébként jobban alakultak, mint egy éve

Az általános forgalmi adóból származó bevételek 121,5 milliárd forinttal, a személyi jövedelemadóból származó bevételek 66,7 milliárd forinttal, míg a biztosítottak által fizetett nyugdíj-, egészségbiztosítási és munkaerő-piaci járulékok 68,6 milliárd forinttal haladták meg a 2017. évi március végi teljesülést.

2,4 százalékos hiányra és 4 százalékos növekedésre számítanak

A költségvetési folyamatok tükrében a kormány idén 2,4%-os hiánycéllal számol az államadósság arányának további csökkenése mellett, amit a tavalyi évhez hasonlóan egy 4% feletti gazdasági növekedés segíthet elő - írja az NGM.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
Makro / Külgazdaság Pénteken tényleg érdemes elrohanni tankolni – meddig maradhatnak ezek az árak?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 10:43
Mindkét üzemanyagfajta olcsóbb lett, de már gyűlnek a viharfelhők újra a világpiacon.
Makro / Külgazdaság Vészt jósló hírek jöttek az olajpiacról
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:39
Eddig tartott a megnyugvás?
Makro / Külgazdaság Hogyan reagál erre Kármán András?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:30
A kiskereskedelmi forgalom éves növekedési üteme szeptemberben elmaradt az augusztusitól – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal péntek reggeli közléséből.
Makro / Külgazdaság Paraguayi bankpánik: az OTP is érintett
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 07:37
10 százalékos tulajdonrésze van az OTP-nek a politikai válságot okozva bedőlt Ueno Bankban.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG