3p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

A vártnál nagyobb volt a drágulás augusztusban; az elmúlt egy évben a szeszes italok, dohányáruk és az üzemanyagok ára emelkedett jelentősen. Gyorsult az élelmiszerek drágulása, emelkedett a nyugdíjasok inflációja is.

2021. augusztusban a fogyasztói árak átlagosan 4,9 százalékkal magasabbak voltak az egy évvel korábbinál a KSH friss tájékoztatása szerint. Az adat 0,3 százalékponttal magasabb a júliusi adatnál, és valamivel magasabb az előzetes várakozásoknál is. Az elemzők 4,7 százalékos éves inflációs adatot vártak - a becslések között a legalacsonyabb augusztusra vonatkozó érték 4,4, a legmagasabb 5,2 százalékos volt.

Tényleg gyorsul az élelmiszerárak emelkedése

12 hónap alatt, 2020. augusztushoz viszonyítva az élelmiszerek ára 3,7 százalékkal emelkedett. A KSH adatai szerint is gyorsul tehát az áremelkedés ebben a körben - a Privátbankár.hu Árkosár-felmérése is erről tanúskodik: augusztusban 4,4 százalékos éves áremelkedést mértek, a tegnap publikált szeptemberi adat pedig további emelkedést jelzett az élelmiszeráraknál.

Az élelmiszereken belül az étolaj ára 30,6, a munkahelyi étkezésé 9,2, a margariné 9,1, a baromfihúsé 8,9, a liszté 8,2, a büféáruké 7,2, az éttermi étkezésé 7,0 százalékkal emelkedett a KSH jelentése szerint. 

Sokat drágult a cigi és a benzin, a lakásfelújítás és az üdülés is tavalyhoz képest

A szeszes italok, dohányáruk átlagosan 10,5, ezen belül a dohányáruk 17,0 százalékkal drágultak. A tartós fogyasztási cikkekért 4,4 százalékkal kellett többet fizetni, ezen belül a szobabútorok 10,8, az ékszerek 10,5, a konyha és egyéb bútorok 8,3, az új személygépkocsik 7,9 százalékkal kerültek többe. 

A járműüzemanyagok ára 21,7, a lakásjavító és -karbantartó cikkeké 12,9 százalékkal magasabb lett. A szolgáltatások 2,8, ezen belül a lakásjavítás és -karbantartás 12,1, az üdülési szolgáltatások 9,8 százalékkal drágultak.

Egyetlen hónap alatt is nagyot ugrott a nyaralás ára

Az előző hónaphoz képest 0,2 százalékos emelkedést mért a fogyasztói árakban a KSH. Egy hónap alatt az élelmiszerek ára 0,2, az idényáras élelmiszerek (burgonya, friss zöldség, friss hazai és déligyümölcs összesen) nélkül számítva átlagosan 0,4 százalékkal emelkedett.

A szolgáltatások 0,4, ezen belül az üdülési szolgáltatások átlagosan 4,3 százalékkal drágultak.

A maginfláció 3,6 százalék lett (az előző havi 3,5 után), a nyugdíjas infláció pedig 4,4 százalékra emelkedett a múlt havi 4,2 százalékról.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Lemondott a belga miniszterelnök, költségvetési válság alakult ki Brüsszelben
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 10:47
Benyújtotta lemondását Bart De Wever belga miniszterelnök Fülöp királynak, miután a kormánykoalíciónak nem sikerült megállapodnia a 2027-es szövetségi költségvetésről. A Le Soir belga napilap beszámolója szerint a vasárnap este kezdődött, szűk körű kabinetülés hétfő hajnalban eredménytelenül ért véget, ezzel politikai válságba került az ötpárti kormánykoalíció.
Makro / Külgazdaság A Tisza számára is fontos tanulságként szolgálhat a második Orbán-kormány alatt átadott debreceni stadion
Imre Lőrinc | 2026. november 2. 09:57
Jelentősen átalakul a magyarországi sportfinanszírozás, miután megszűnik a 2011-ben létrejött tao-rendszer, amely alapján a nyereségesen működő vállalatok hat látvány-csapatsportág számára közvetlenül ajánlhatták fel a társasági adójuk (akár nagyon jelentős) százalékát. Az viszont továbbra is fontos kérdés, hogy hosszabb távon az elmúlt 16 évben felépült látványberuházások, stadionok fenntartását és üzemeltetését hogyan lehet még inkább a piaci működés irányába terelni, ezzel is levéve a terheket a költségvetésről.
Makro / Külgazdaság Egyre többen vesznek lakást minimális önerővel Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 09:15
Egy év alatt több mint négyszeresére emelkedett a 20 százaléknál kisebb önerővel felvett lakáshitelek aránya Magyarországon. A Magyar Nemzeti Bank adatai alapján 2026 júniusában már a jelzáloghitelek 12,5 százalékát folyósították ilyen feltételekkel, szemben az egy évvel korábbi 3 százalékkal. A BiztosDöntés.hu elemzése szerint a növekedés elsősorban az Otthon Start programnak köszönhető, amely szélesebb körben tette lehetővé a 10 százalékos önerővel történő lakásvásárlást.
Makro / Külgazdaság Újabb áremelkedések nehezítik a magyar ipari vállalatok helyzetét
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 09:00
Mérséklődött a magyar feldolgozóipar növekedési üteme októberben, de az ágazat továbbra is bővülést mutat. A Magyar Logisztikai, Beszerzési és Készletezési Társaság (MLBKT) hétfőn közzétett adatai szerint a szezonálisan kiigazított Beszerzési Menedzser Index (BMI) a szeptemberi 53,3 pontról 53,1 pontra csökkent. A mutató ugyanakkor meghaladja az októberi hosszú távú, 52,4 pontos átlagot, és továbbra is az 50 pontos növekedési küszöb felett áll.
Makro / Külgazdaság Dráma a Velencei-tónál
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 08:48
Közel 120 centiméterrel volt alacsonyabb a vizszint 2026. október 19-én az 1996-2025. közötti októberi mediánnál, mindössze 5,6 centiméter.
Makro / Külgazdaság Decemberben sem emelik olajkvótáikat az OPEC+ meghatározó tagjai
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 07:03
Decemberben is változatlan kitermelési célokat alkalmaz az OPEC+ hét meghatározó tagállama – derült ki az OPEC vasárnapi közléséből. Szaúd-Arábia, Oroszország, Irak, Kuvait, Algéria, Kazahsztán és Omán online egyeztetésén már a harmadik egymást követő hónapra döntött a kvóták befagyasztásáról.
Makro / Külgazdaság Ennyit drágult a bevásárlás a Lidl, a Penny és az Aldi üzleteiben
Kollár Dóra | 2026. november 2. 05:44
Megjelent a legfrissebb Privátbankár Diszkont Árkosár, ezt tapasztaltuk a magyarországi diszkontokban.
Makro / Külgazdaság Ezen a listán is Románia mögé csúsztunk, innen lesz szép nyerni
Imre Lőrinc | 2026. november 1. 17:28
Újabb két helyet rontott Magyarország a StartupBlink által 2017 óta összeállított globális startup-listán, amely azt méri fel, hogy az egyes országokban mennyire támogató a környezet a startupok, az innovatív technológiai vállalkozások számára. A koronavírus-járvány óta tart a lecsúszás, és bár szakmai javaslatokból tele a padlás, nagy kérdés, hogy sikerül-e megfordítani a trendet.
Makro / Külgazdaság Kiderült, mennyivel emelkednek jövőre a nyugdíjak
Privátbankár.hu | 2026. november 1. 10:05
A Pénzügyminisztérium péntek éjjel benyújtotta a jövő évi költségvetésről szóló törvényjavaslatot.
Makro / Külgazdaság Kapitány István: több mint 4000 milliárd forintot mozgósít a kormány
Privátbankár.hu | 2026. november 1. 08:21
A miniszter szerint a „nyáron hazahozott” uniós forrásokból jövőre több mint 900 milliárd forint jut a gazdaságba.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG