3p
Csökkenteni kell az élőmunka terheit a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének főtitkára szerint, mert a jelenlegi állami jövedelem-elvonási rendszer gátja egy nagyobb arányú bérreformnak. Az állam túl sok embert foglalkoztat közmunkával és azon kívül is, a vasárnapi és éjszakai boltzár pedig elhibázott lépés.
Dávid Ferenc egy korábbi rendezvényen. MTI Fotó: Szigetváry Zsolt

Így lesz 128,5 ezer forintból 65,5 ezer forintos fizetés

Dávid Ferenc az MTI-nek adott évértékelő interjúban kifejtette: most 100 ezer forint bruttó bér a munkaadónak a járulékok miatt 128,5 ezer forintba kerül, míg a dolgozó 65,5 ezer forintot kap kézhez. Egy forint nettó bér kifizetéséhez csaknem egy forint állami elvonás párosul.

A főtitkár egyetért azzal, hogy a minimálbér nettó értékét közelíteni kell a létminimumhoz, ez "tisztességes törekvés a szakszervezetek részéről", ám hozzátette: a jelenlegi adó- és járulékkörnyezetben a munkaadók nem tudják vállalni.

A jövő évi, munkát terhelő adóváltozásokat ebben a cikkünkben foglaltuk össze >>

Miért dolgoznak ennyien az államnak?

Úgy vélte, a közszféra "túlfoglalkoztatása" kiemelkedően nagy kiadás az államnak, amit csak túlzott adóztatással lehet egyensúlyban tartani. Amíg ezt a kiadást nem mérsékli a kormány, addig nem tud adót és járulékokat csökkenteni, amire pedig a vállalkozói szférának szüksége volna. Egy olcsóbb, hatékonyabb államot a gazdaság jobban tudna működtetni - mondta.

Dávid Ferenc üdvözölte a lakásépítések áfájának 27-ről 5 százalékra csökkentését, mivel szavai szerint a magas áfakulcs "felkérés volt feketegazdaságra". Jelentős beruházásélénkítő és foglalkoztatás-párti intézkedésről van szó, amely a gazdaság kifehérítéséhez is hozzájárul az építőiparban, amely "rendkívül fertőzött" terület - tette hozzá.

Bukás a vasárnapi zárva tartás?

A vasárnapi és éjszakai nyitva tartás tilalma szerinte közgazdaságilag nem megalapozott, elhibázott lépés volt. Úgy vélte, az intézkedés az idegenforgalomra, elsősorban a Balatonnál kifejezetten káros hatással is volt.

A számok azt mutatják, hogy lassan megszokják az emberek a hatnapos nyitva tartást, azonban nem mennek át a kisebb élelmiszerüzletekhez, így a hazai - családi keretek között üzemeltetett - boltok nem jutottak forgalmi többlethez - mondta. Megjegyezte: a VOSZ volt az első szervezet, amely az ügyben népszavazási kezdeményezést adott be.

Pozitívumként említette viszont a főtitkár, hogy a kormány nem vezette be a 400 négyzetméter feletti élelmiszer kiskereskedelmi üzletekben a korábban meghirdetett központi létszámszabályozást.

A tervezett intézkedés életszerűtlen és indokolatlan volt, hiszen "egy piacgazdaságban nem megy, hogy megmondják a magántulajdonosnak, hány embert foglalkoztasson". Mintegy húszezer embert kellett volna felvenni kötelező jelleggel a már foglalkoztatott törzsállomány bérének rovására - tette hozzá.

Le kellene már számolni a közmunkával

Dávid Ferenc beszámolt arról is, hogy a munkaadók nem támogatják a közfoglalkoztatás jelenlegi mértékű elterjedését, amelyre jövőre 340 milliárd forintot fordítanak a költségvetésből, és immár széleskörű foglalkoztatási formává vált. A felmérések szerint 100 közfoglalkoztatottból 13-15 megy csak vissza az üzleti szférába.

Akkor lenne jó ez az "inkubátor" rendszer, ha legalább minden második ember vissza tudna térni az elsődleges munkaerőpiacra - vélekedett. A közfoglalkoztatás rendszerbe állítása tehát lehet "rendkívüli idők rendkívüli intézkedése", de hosszú távon nem játszhat meghatározó szerepet a munka-aktivitás és a gazdaság fellendítésében.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
Makro / Külgazdaság Pénteken tényleg érdemes elrohanni tankolni – meddig maradhatnak ezek az árak?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 10:43
Mindkét üzemanyagfajta olcsóbb lett, de már gyűlnek a viharfelhők újra a világpiacon.
Makro / Külgazdaság Vészt jósló hírek jöttek az olajpiacról
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:39
Eddig tartott a megnyugvás?
Makro / Külgazdaság Hogyan reagál erre Kármán András?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:30
A kiskereskedelmi forgalom éves növekedési üteme szeptemberben elmaradt az augusztusitól – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal péntek reggeli közléséből.
Makro / Külgazdaság Paraguayi bankpánik: az OTP is érintett
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 07:37
10 százalékos tulajdonrésze van az OTP-nek a politikai válságot okozva bedőlt Ueno Bankban.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG